Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-375

375. országos ülés 190í január lí-én, csütörtökön. 315 azt mondották, hogy az a világnak »legszedettebbvedettebb rongy népe«. Hogy abban az időben az osztrák fejedelmek miként szedték össze az ő katonáikat, arra nézve felvilágosítást nyújtanak a hadtani munkák is. Tudvalevő, hogy akkor a fejedelem egyes egyéneket, u. n. condottiereket bizott meg csapatok szervezésével, nekik meghatalmazást, u. n. Artikel-Brieft adott, a melyben elő voltak sorolva mindazon feltételek, a melyek mellett az illető ezredet szedhet össze. így meg volt állapítva az esküforma, a zsákmányhányad, a mely nekik jut; természetesen, a katonák legnagyobb része a zsákmány végett csatlakozott e csapatokhoz. Ezek a zsoldosok aztán az ilietőt, a ki e csapatot gyűjtötte, főparancsnokuknak, magyarul ezredesnek vagy — mint a régi iratokban olvasható — »Oberst«-nek nevezték. Ez az Oberst azután kapott bizonyos pénzösszeget is az összegyűjtött zsoldosok részére. Azonban ezt ezek rendesen zsebredugván, katonáiknak ki nem adták és a midőn azután jöttek és hadakoztak — a mint 1542-ben, sőt azelőtt is hadakoztak Magyarországon — akkor azok a katonák éhségük által ösztönözve feldúlták a kúriákat s a mint ugyanezen munkában olvasom, nem kímélték sem a templomokat, sem a magánházakat; nem kímélték a lakosoknak sem leányait, sem asszonyait, ugy, hogy a midőn ezen »Artikel-brief«-fel felfogadott Oberst vezetése alatt összeszedett emberek közeledtek, a falvak lakosai a hegyekbe és erdőségekbe menekültek, mert azok pénzt nem kapván, semmi kíméletet nem ismertek, tehát rablásból kellett élniök. Ha tehát a régi időkre mutatunk, akkor látjuk azt is, hogy ezen történeti hagyományok egészen ide nyúlnak vissza. Törvénykönyveink telvék panaszokkal, hogy ezen idegen katonák mit művelnek Magyarországon, De, t. ház, ez nem elég. Én kötelességemnek ismerem épen most, a midőn Pitreich s a hadvezetőség a történelmi hagyományokra hivatkozik, a hagyományokból kimutatni azt a végzetszerüséget, hogy Magyarországnak 150 éves török uralma az osztrák hadvezetőségnek a bűne, és szerencsétlenségünk az idegen hadvezetőség gonosz tanácsai folytán képződött. (Halljuk! a szélsobaloldalon.) Rámutatok az 1542-ik esztendőre, a midőn t. i. Ferdinánd és Zápolya között a nagyváradi béke megköttetett, a mely szerint Zápolya halála után a királyság át fog szállni Ferdinándra, a midőn Zápolya meghalt és a török elfoglalta Budát, a mi rémületet keltett egész Európában, rémületet keltett Németországban, s a midőn mozgalmat indítottak arra, hogy a töröknek útját állják, előrehaladását megakadályozzák. Rá kell mutatnom ezen eseményre, mert ez egy igen érdekes epizódot is foglal magában. Ez az 1542-iki nagy katonai felvonulás, a melyben Németországnak, azt lehet mondani, a török ellen kiállított legnagyobb hadserege szerepel, a mint azt a katonai hadászati könyvekből meg lehet tudni, és a mint azt a katonai iskolákban is feltétlenül tanítani kell. Ezen nagy események idejében, a midőn 1542-ben Németország végtére rászánta magát arra, hogy a törökök felvonulása ellen egész erejével kilép, megtörtént az 1542-diki nagy csata, a mely Buda visszavételére nem vezetett. Az egész német nagy hadsereg, a melyről azt mondják az egykorú irók, hogy annál nagyobbat Németország és az osztrák fejedelem együttesen még nem állítottak ki, nagy kudarczot vallott. Hát miért végződött ez a hadjárat nagy kudarczczal és mi lett a következménye? Erre nézve a legérdekesebb ezen felvonult hadsereg egyik vezetőjének: Móricz szász választófejedelemnek a kudarcz és a visszavonulás után Ferdinánd fejedelemhez és magyar királyhoz intézett előterjesztése, a melyet ő minisztere utján adott tudomására Ferdinándnak. És mi foglaltatik ebben ? Ezt fel kell olvasnom annak illusztrálására, (Halljuk! bálfelöl.) hogy mindjárt a legelső habsburgi királyunk alatt milyen felfogások uralkodtak oly körökben is, mint a milyen körhöz tartozott Móricz szász választófejedelem, (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) Az ő előterjesztése Ferdinándhoz ekképen szólott (olvassa): »Nem volt Nemetorságnak ekkora ereje rég idők óta együtt, mint e magyarországi hadjáratban — t. i. az 1542-iki hadjáratban. — »Nem is hihető, hogy Felséged a birodalomból még egyszer ennyi segélyt nyerjen. Felségednek mindamellett védenie kell magát az ozmán ellen, s e védelem összes királyságaira és örökös tartományaira nehezül. Mi hát a teendő? Én csak egy biztos törvényt látok: Felséged is halandó ember, de vannak fiai, igaz magyar vérből valók, a kik ha nem létezik is szerződés e tárgyban, jog és vér szerint örökölni fogják Magyarországot. A magyarok nem tűrik azt, hogy őket idegen nemzet kormányozza. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) És igy együgyű véleményem szerint legjobban cselekednék Felséged, ha fiái valamelyikének átengedné Magyarországot, (Helyeslés balfelöl.) s e felett tárgyalásokba bocsátkoznék a magyarokkal, a kik kétség nélkül egyesülnének ez esetben és örömmel hajolnának meg ifjú uruk és királyuk kormánypálczája előtt. így egyesülvén a magyarok és Felséged az ifjú királyt rájuk bizván, miután a bizalomban erő lakik, Magyarország találna utat és módot a törököt Buda elhagyására bírni,« Felolvastam ezt, mint egyik jelét annak, hogy már akkor, midőn legelső habsburgi királyunk trónja és mindene veszélyeztetve volt a török berohanás és a török foglalás folytán, mit ajánlottak neki. Ajánlották, hogy Magyarországba küldje egyik fiát és az ott a magyarokkal egyesülve fog olyan erőt kifejteni, hogy megvédje magát a török ellen, .. . 40*