Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-374

284 37b. országos ülés 1904 január 13-án, szerdán. munkálkodásra megnyílt, a legelső alkalmat, midőn foglalkozhatik ilyen fontos kérdésekkel, felhasználta arra, hogy az állami tisztviselőknek siessen segítségére és midőn a parlamenti tárgyalásainknak nevezett homoksivatag közepette az első friss forráshoz jutunk, ott az első üditő cseppet az állam napszámosainak ajánljuk. (TJqy van! Ugy van! a jobboldalon.) Midőn én e javaslatot elfogadásra ajánlom, teszem ezt nemcsak a pénzügyi bizottság nevében és nemcsak azért, mert méltóztassék elhinni, lelkiismeretesen mérlegeltem ezen javaslatnak minden pontját, hanem azért is, mert a mióta, rövid hat év óta, tagja vagyok a t. háznak, egyébbel sem foglalkoztam, mint a tisztviselői kérdéssel és ha lelkiismeretemnek nem felelt volna meg, nem mertem volna a t. ház elé állani, hogy legalább ezen ideiglenes megoldást a t. háznak elfogadásra ajánljam. És hogy ez az álláspontom nem helytelen és hogy a pénzügyi bizottság helyesen járt el, midőn ily szempontok által vezéreltette magát, azt zárószóul oly érvvel bizonyíthatom, a melyet a t. ház naplójából vettem, abból az időből, midőn az első fizetésrendezési törvény 1893-ban, most épen 11 esztendeje, tárgyaltatott. Tizenegy esztendeje annak, t. ház, midőn a törvényhozás először foglalkozott az állam ezen belső struktúrájának kiépítésével és oly gyorsan nyövi el a mi politikai életünk az egyesek szervezetét, hogy hárman azok közül, a kik akkor azon tisztviselői törvénynek fő csatáiban résztvettek, nincsenek az élők között. Az előadó, a ki ezen a helyen elfogadásra ajánlotta a javaslatot, Pulszky Ágost volt; a ki az ellenzék részéről először támadt a javaslatra, Horánszky Nándor volt, a későbbi kereskedelemügyi miniszter és a ki gigászi humorával támadt a támadókra, az Szilágyi Dezső, akkori igazságügyminiszter volt. Mind a hárman elköltöztek immár, itthagyva a törvényhozásnak alkotását: az 1893. évi IV. törvényczikket, a melynek sok hibája van, a melyet ma is javítani akarunk, a melytől azonban nem lehet megtagadni annyit, hogy több mint egy évtizeden keresztül alkalmasnak mutatkozott arra, hogy a magyar állam intézményének tetőzetét tartsa és azt hjszem, hogy ez a legnagyobb, a legtöbb, a mit itt egy törvényről elmondhatunk. Mind a hárman nyilatkoztak e törvényről és mind a háromnak a nyilatkozata alkalmas arra, hogy a jelenlegi helyzetben ezen kisegítő ideiglenes javaslatnál a mi hangulatunkat is befolyásolja. Azoknak, a kik ezen ujabb javaslatnál attól félnek, hogy esetleg további lépések nem fognak történni, szóljon Pulszky Ágostnak azon mondása, hogy akkor, t. i. 1893-ban, csak az első alapokat teszszük le, azonban okvetlenül rá fogja építeni a törvényhozás a későbbi emeleteket. És íme, most már ideiglenes alakban egy emeletet csakugyan építünk rá. Azoknak, a kik épen a kormánynak adott ezen nagy felhatalmazás folytán némi közjogi aggályokat akarnak a tisztviselői javaslattal szemben is érvényesíteni, szól Szilágyi Dezsőnek az a megjegyzése, hogy az ilyen közjogi dörgedelmes lavina a formai érvényesülésnél lágymeleg, lassú esőcseppekre fog átváltozni. Azoknak pedig, a kik közé magamat is sorolom, a kik az állami tisztviselők helyzetének javítását tovább is szeretnék vinni és a kik elismerjük, hogy sok igény van, a mely nincs kielégítve, a kik azonban azon az állásponton állunk, hogy a megnyugtatás szempontjából azokat az igényeket kell kiemelni, a melyek kielégíthetők és azoknak az igényeknek szempontjából, a melyek ma még nem teljesülhetnek egészen, rá kell mutatni arra, hogy a törvényhozás állandó jóakarattal viseltetik a nemzet napszámasai iránt, azoknak — mondom — vésem lelkébe Horánszky Nándornak azt a mondását, hogy »drága pénzen ne elégületlenséget vásároljunk.« Ezek alapján, és mert azt hiszem, hogy ezen anyagi segítséget az állami tisztviselőknek azért adjuk, hogy kötelességüket gondosan teljesítsék, hogy ők a magyar állameszmének hűséges megelevenitői legyenek, és azért, hogy különös gondozói legyenek azon adózó népnek, a mely rájuk bízatott, ezen szempontból a pénzügyi bizottság nevében arra kérem a t. házat, hogy határozatával járuljon ahhoz, hogy a kormány javaslatából törvény legyen. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Rátkay László jegyző: Kossuth Ferencz! Kossuth Ferencz: T. képviselőház! Csak néhány rövid szóval kívánok a javaslathoz hozzászólani. Ugy tekintem ezt a javaslatot, mint egy ideiglenes rendezést és épen ezért nem tartom szükségesnek részletei megvizsgálásába belebocsátkozni. Midőn az állandó fizetésrendezési törvényjavaslat fog a ház elé terjesztetni, akkor pártomnak lesznek megjegyzései az általános irányzatra s a részletre nézve; (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) és valószínűleg találkozni fogunk a közhelyesléssel akkor, a midőn abból az elvből fogunk kiindulni megjegyzéseinkkel, hogy a tisztviselők számát csökkentsük, de az elkerülhetetlenül szükséges számnak helyzetét javítsuk, (Ugy van! balfelöl.) hatáskörüket lehetőleg kibővitsük és körülírjuk, ugy, hogy munkaképességüket fokozzuk a mellett, hogy az Ausztriából hozzánk átszivárgott bürokratikus túltengést meggátoljuk, (ügy van! balfelől.) Örömmel látom, hogy az a kérelem, melyet tegnapelőtt a házhoz intéztem: hogy az ideiglenes rendezési javaslat mennél előbb kerüljön a ház elé és intéztessék el, meg lett hallgatva s az eszme minden oldalról fel lett karolva, ugy, hogy az elintézés minél hamarább meg is fog történni. Konstatálni kívánom azt, hogyha eddig nem lett a tisztviselők fizetése rendezve, az nem a mi hibánkból s nem a mi általunk folytatott küzdelemnek tudható be. (Ugy van! balfelöl.) A háznak ezen az oldalán mi többször sürget-