Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-373

250 373. országos ülés 190k január 12-én, kedden. tozó összes kérdések a magyar országgyűlés által döntetnek el, az ujonczlétszám megállapításának feltételeinél ezt is olyan feltételnek állíthatjuk fel, melynek teljesítése nélkül nem járulunk hozzá az ujonczlétszám megállapításához. De a hadsereg védképessége érdekében nem is czélszerü mindenáron megkövetelni a tisztektől a német nyelv tudását, mert lehetetlen feltartóztatni Ausztriában azt a bomlást, a mely megindult arra vonatkozólag, hogy az ausztriai kis államok nemzetiségek szerint csoportosuljanak, ugy, hogy ma már épen a korona és a királyi trón érdekében állana az, hogy Magyarországon a hadsereg nyelve a magyar legyen, mert ott ugy indult meg ez a bomlasztó proczesszus, hogy még Ausztriában sem fogják tudni ezentúl a német nyelvet megtartani államnyelvnek. Miért akarják tehát Magyarországon újra megerősíteni a német nyelvet, a mikor pedig most alkalmunk volna épen ebből az indokból ettől eltérni? A király felségjogai alapján állítják azt, hogy joga, van a királynak meghatározni a német nyelvet a magyar hadseregben. Erről igen sok vitatkozás folyt és folyik ma is. Eddig legalább, inig az a chlopyi hadiparancs meg nem jelent és mig az a bizonyos határozati javaslat itt a házban elő nem terjesztetett, mi mindig abban a meggyőződésben voltunk, hogy a felségjog a nyelvre nem vonatkozik; ez a kérdés legalább vitás volt. Ma hogy állunk ? A t. kormányelnök ur legutóbbi beszéde is azt mutatja, hogy ő a felségjogokat határozottan akkép értelmezi, hogy a hadsereg egységes vezérletére, vezényletére és belszervezetére vonatkozó jogban benne van a nyelv meghatározásának joga is, sőt hogy ez öröklött jog. Hogy a nyelv meghatározásának joga nincsen benn ebben a felségjogban, ez onnan is kitűnik, mert azt mondják, hogy nálunk a felségjog alapján állapította meg a király a hadsereg nyelvét a német nyelvben. Hát a honvédség nyelvét nem a magyar királyi felségjog alapján állapította meg ? Ezek szerint tehát két felségjog volna: egy olyan felségjog, a mely a magyar honvédség vezérleti nyelvét állapítja meg és egy olyan, a mely a közös hadseregre vonatkozólag állapítja meg a magyar királyi felségjogot. Pedig csak egy felségjog alapján állapithatja meg a király a vezérleti nyelvet: a magyar király felségjoga alapján ugy a közös hadseregben, mint a magyar királyi honvédségnél. Azt mondják, hogy nem alkalomszerű most ezt a kérdést felvetni, mert a korona és a nemzet közti összhangot most nem czélszerü megzavarni. A miniszterelnök ur múltkori beszédében azt mondotta, hogy: ^konstatálhatjuk igenis, hogy a nemzeti közvéleménynyek igen széles rétegeiben él a vágy az iránt, hogy a közös hadsereg vezérleti és szolgálati nyelve a magyar legyen.« Később azt, mondja, hogy: »ez egy tény, a mely előtt szemet hunyni nem akarunk, sem azt letagadni nem akarjuk, de ehhez, azt hiszem, hozzáfűzhetem azt a másik észleletet, hogy a nemzeti közvélemény, mondhatni, egyhangúlag visszariadt a nemzet és a korona közti konfliktus mélyreható következményeitől.* Hát akkor, a mikor mi olyat követelünk, a miről maga a t. miniszterelnök ur is elismeri, hogy fenforog, nevezetesen, hogy a nemzet széles rétegeiben él ez iránt a vágy, ha mi ilyent követelünk, hát akkor meg van zavarva az összhang és a koronával összeütközésbe jövünk? Én azt hiszem, a t. miniszterelnök ur beszédéből nem ezt kell következtetni, hanem az következik, a mit mi e padokról folyton és állandóan hangoztatunk. Ezeknek a kérdéseknek a megoldása igen sürgős már; lassankint kellett volna ezen kérdések elintézésébe belemenni. De én jól tudom, hogy csak két évvel ezelőtt is még annyira nem voltak bolygatva ezek a kérdések, hogy Madarász t. képviselőtársam felállott és csodálkozását fejezte ki, hogy a Kossuth-párt részéről az ujonczjutalék megállapításáról szóló törvényjavaslatnál csak Tóth János képviselőtársam és csekélységem volt az, a kik felszólaltak, tehát csak két ember beszélt ehhez a kérdéshez; Pichler Győző t. képviselőtársam is felszólalt egy szakkérdésben, de más senki. Nagyon természetes, hogy ezt igy folytatni nem lehetett és előállott, az a helyzet, hogy végre ezeken a kérdéseken túl kell esnünk. Sürgette is akkor ezt Tóth János t. képviselőtársam, mondván, hogy nem tűrhető, hogy ezen állapot tovább fentartassék, hanem itt az ideje, hogy a miniszter egy rendes szervezeti törvényt terjeszszen be, a melyben meg legyenek állapítva az ujonczmegajánlás feltételei. Jött azután a másik évben a mostani állapot és ez a kérdés még mindig nem volt rendezve. Most ebben a törvényben, a melyről itt szó van, a második szakaszban benn van, hogy terjeszsze elő a miniszter 1903. év végéig azt a szerves törvényjavaslatot, de nem terjesztette elő. Ez a provizórikus állapot tehát tovább nem tartható fenn, ennek meg kell szűnnie; én tehát felszólítom a t. kormányt, hogy ezt a szerves törvényjavaslatot mielőbb terjeszsze elő, mivel mindaddig azokban az engedményekben, a melyekről itt beszélnek, nem bizhatunk, mert törvény nincsen, határozati javaslat sincsen ez irányban, a mely a kormányt kötetelezné, csak puszta Ígéretek vannak, a melyek kizárólag csak az illető kormányt kötelezik. Tegyük feí, hogy ez a kormány megy; a másikat már nem kötelezi; ezért kell ezt a szerves törvényjavaslatot benyújtani, hogy lássuk, hogy mennyire bizhatunk a kormány Ígéretében, mert ebben az esetben a bizalom csak fokozódni fog a kormány iránt és nekünk sem kell mindig ezt a merev álláspontot elfoglalni. De ha azt látjuk, hogy, a mit a t. miniszter ur ma itt ígér, azt holnap Bécsben nullifikáiják, akkor nem tudjuk magunkat tájékozni, hogy tényleg a