Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-372

240 372. országos ülés 1904 január 11-én, hétfőn. mulasztjuk, de olyan feltételeket, melyeket a 67-es törvény, mint nagy garancziális és alkotmányjogi alapokat kimondott és megállapított, ezeket is lerontani engedjük. Nem akarok kiterjeszkedni erre az egész tág mezőre, csak arra vetek egy kis perspektívát, a mi az 1867-iki törvények egész alapját és genezisét képezi, mely megkívánja, hogy mindezen intézkedés Ausztriában alkotmányos utón, alkotmányos törvényhozás által eszközöltessék és Magyarország azon másik államnak csakis alkotmányos képviseletével léphet bármily irányban érintkezésbe. Nálunk ez a feltétel egyszerűen ki lett törölve a feltételek közül. Évek óta tartunk fenn provizórikus viszonyokat, a melyeket Ausztriában a 14. §. alapján állapit meg az uralkodó, nem pedig annak az államnak törvényes képviselete. Évek óta tartunk fenn ily viszonyokat a 67-es törvények világos sérelmével, a melyeknek ekként feltételeit is kevesbítjük, nemhogy azok szaporítására és gazdagítására iparkodnánk figyelmünket fordítani. Érdekes, hogy ezen dolgoknak mérlegelése nemcsak a mi körünkben kelt már ilyenféle aggodalmakat, hanem 67-es alapon álló kiváló politikusok ott is, itt is már nagy aggodalmakkal vannak eltelve (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) ezeknek a dolgoknak ilyen fejlődése folytán. És azok között van leginkább gr. Apponyi Albert t. képviselőtársunk, a ki nemcsak azt az elnöki helyet tartotta szükségesnek elhagyni, hanem azonkívül napról-napra nyilvánítja a viszonyokkal való elégedetlenségét. Legutóbb is egy nagyon érdekes, nagyon tartalmas czikkben fejezte ki vétóját a mai katonai viszonyok felett, a melyeknek csak quintesszencziáját leszek bátor itt felolvasni, bár itt majdnem minden lényeges, (Olvassa): »Sok szó fér ennek az eljárásnak helyességéhez. Lehetetlen, hogy alkotmányos gondolkodású és királyhű emberek ne érezzék ebbe a védelmi vonalba való visszavonulásuknak aggályos voltát. Ha mégis erre határozták el magukat, akkor bizonyára csak azért tették, mert egyebet nem tehettek, mert világosan látták, — és e fényükkel be is vallják, — hogy más tartható védekezésük nincs, legalább olyan nincs, melylyel a magyar közvélemény előtt megállhatni remélhetnének. Ezzel igazolták be a legfényesebben, hogy a magyar nyelv érvényesítésének követelése az egész magyar köztudatba átment, véglegesen és kiirthatatlanul.« íme tehát egy követelés áll itt, a magyar nyelv igényének érvényesítése, a melyről nem kisebb ember, mint gr. Apponyi Albert állítja azt, hogy az egész nemzeti köztudatba átment, az egész nemzeti akaratba felszívódott, a melyet onnan kiirtani többé nem lehet. Midőn tehát bennünket itt a kisebbségnek terrorizmusával vádolnak, midőn mind elismerik, hogy az egész nemzeti köztudat, az egész nemzeti közérzés va,n ezen követelés mellett, vájjon ki gyakorolja ezt a terrorizmust? Az-e, a ki szembehelyezkedik onnan a túloldalról a többségnek palástjába burkolva az egész nemzeti köztudat, a nemzeti közakarat felfogásával, vagy pedig mi, a kik szét akarjuk törni csekély erőnkkel ezen kényszerhelyzet burkát és azt mondjuk, hogy a nemzeti akaratnak kell érvényesülnie, nem pedig annak a formalizmusnak, a mely nem a nemzeti jogok követelésére, hanem azoknak a leverésére van organizálva? Mikor nem mi mondjuk azt, hogy a magyar nyelv érvényesítésének követelése az egész magyar köztudatba átment, a melyből azt kiirtani többé nem lehet, hanem mondja ezt egy 67-es alapon álló egyén, a ki ebben a harczban részt nem vett soha, ma sem vesz részt, a ki ennek a küzdelemnek eszközeit, módját és formáját nem helyesli, akkor t. ház, mi nem vonhatjuk le azt a következtetést, hogy ez a küzdelem helytelen és káros lenne; mert a nemzeti akaratnak uralomrajuttafásáért való harcz a legtökéletesebb és a legalkotmányosabb. (Elénk helyeslés. Ugy van! halfelöl.) Klobusitzky János: De Apponyi elitéli az obstrukcziót. Ézt is tessék elfogadni! Holló Lajos: Mondtam, hogy elítéli! B. Kaas Ivor: Azonban elitéli azokat is, a kik nyelvüket eladják! (Zaj.) Eínök: Kérem Kaas Ivor képviselő urat, ne méltóztassék közbeszólni! Holló Lajos: Én, t. ház, épen azt használtam fel egyik érvemül, hogy az az egyén mondotta ezt, a ki a harczban részt nem vett, azt nem helyeselte, sőt azt elitélte. Ezen állitásnak igazsága tehát épen az ő elfogulatlanságában rejlik és ez ugy előttem, mint Klobusitzky t. képviselőtársam előtt is igazság. (Mozgás jobbfelöl.) Egy másik mondását sem szégyenlem röviden megvilágításba helyezni. A t. képviselőtársam, a ki később azt mondja, hogy ime én igazolva vagyok, a ki ezért husz-harmincz éven át küzdöttem és mindig intettem a politikai tényezőket arra, hogy törekedjenek mérsékelt előrehaladásba menni, mert ha ezt nem fogják tenni, akkor ez ki fog törni saját hibáján kivül és magával fogja ragadni az egész nemzeti közérzületet. B. Kaas Ivor: Ámde mindig visszafelé mentek! Elnök: Kénytelen vagyok a t. képviselő urat figyelmeztetni, hogy ez^a dolog talán még sem tartozik az 1. §-hoz. (Élénk ellenmondások balfelöl.) Csendet kérek, én a figyelmeztetésemet megtettem. (Helyeslés jobbfelöl.) Eitner Zsigmond: Nem sokat adunk rá! Elnök: Kérem Eitner képviselő urat, méltóztassék a házszabályokhoz alkalmazkodni! Holló Lajos: Mindenesetre tiszteletben tartom az elnöki intést. Itt csupán arról van szó, hogy ezen feltételeknek megszabásánál nem csak mi vagyunk azok, a kik aggodalommal látjuk