Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-372

234 37%. országos älés 190k január 11-én, hétfőn. De ebben a létszáminegállapitásnak csak egyszerű keretei látszanak foglalva lenni, a menynyiben meg van mondva, bogy a monarchiát megillető ujonczmennyiséghez Magyarország 44.076 ujonczczal járul. Érdekes ennek az ujonczlétazámnak ilyen, adminisztratív utón való, — lassú ugyan és mérsékelt — de mégis időről-időre való emelkedése. Az 1889-iki véderő törvényben még Magyarországnak kontingense 42.711 főben volt megállapítva. A múlt évig a provizóriumok által fentartott időben 43.889 főben lett ezen létszám megszabva; ma már ezen törvényjavaslatban 1903-ra — és gondolom, aztán 1904-re is — 44.076 főben van az ujonczkontingens Magyarországra kiszabva. Tehát 42.700-ról 43.800-ra, majd 44.076-ra emelkedett, természetesen a népesség létszámának emelkedése folytán, ez a szám, azon statisztikai kimutatások alapján, a melyeket ugy az osztrák kormánynak, mint a magyar kormánynak közegei megállapítottak. Ezzel az adminisztratív, törvényenkivüli ujonczlétszámfelemeléssel szemben áll az a szomorú tény, a melyre ezen padokról rendkívül sokszor és elég súlyosan rámutattunk, hogy bár ugyanezen idő alatt Magyarország lakosságának létszámában természetesen fejlődós állott be az időknek lefolyása következtében, de abban a hadviselő nemzedékben, a mely képes az ország védelmére fegyvert fogni, nem szaporulat, hanem aránylagos csökkenés következett be. (Ugy van! balfelöl.) Ennek következtében tehát Magyarországnak -katonai létszámát, ujonczkontingensét az utóbbi időkre emelni, akár ezen adminisztratív leszámolás és népszámlálások alapján, akár más okból: ez a tényleges viszonyokkal Magyarország fegyverviselési képességű tagjainak számával merő ellentétben áll. (Ugy van! balfelöl.) Ez sajátságos fátuma ennek a szerencsétlen országnak, a melyben mi élünk, hogy mig egyrészről alkalmat és módot adnak arra a rettenetes súlyos helyzetre, hogy Magyarországnak épen munkabíró, kenyérkereső népe az országból eltávolodjék, kivándoroljon és másutt keressen magának megélhetést és boldogulást; (Ugy van! balfelöl.) mig a tények ezt mind demonstrálják : ugyanakkor mesterségesen ezen időknek teherszaporulataként még a katonai létszámban való emelkedést is az ország vállaira rakjuk, és ezen létszámfelemelósnek következményeként előálló ujabb anyagi megterheléseket ismét ezzel a nemzettel viseltetjük. Lélektanilag érthetetlen eljárás, hogy egyrészről sújtjuk az országot materiális téren mindenféle lehetőségével az erők kivonásának, másrészről pedig az improduktív munkásságra még ezen országban is évről-évre nagyobb kontingensét kötjük le a nemzet erejének ; a helyett tehát, hogy két kézzel összeszednek az állam és a nemzet minden erejét, bogy ezen súlyos, materiális válságból ez országot kivezessük: lekötjük évről-évre a fizikai erőben, azokban az anyagi eszközökben való termelési erejét, a melyek a katonai erőnek fentartására, ugy béke idejében, mint a hadi előkészületekre való tekintettel szükségesek, A katonai létszámra nézve még egy-két körülményt vagyok bátor a t. képviselőháznak itt figyelmébe ajánlani. Magyarországon a legújabb, e jelentésben is foglalt összeírások értelmében a békelétszám volt 1900-ban 124 292 magyar honosságú katonai egyén. Ugyancsak magyar honosságú volt, de Ausztriában elszállásolva és elhelyezve 18.978 katona. Boszniában volt elhelyezve összesen 13.607 magyar honos katonai szolgálatban levő egyén, tehát Magyarországnak összes békeállománya 1900-ban 156.877 főből állott. Ebből a békelétszámbői Magyarországból helyesen, törvényesen, jogosan csak annyit volna szabad elvonni, a mennyi a sajnosán közösen megszállott tartományoknak czéljára volna szükséges. Többet még azon a ezimen sem szabad, a melyet pedig folytonosan emlegettek régebben, de a mely, azt hiszem, most már tarthatatlan, hogy a galicziai határ védelmére kellene Magyarországon mozgósítani bizonyos állományt. Még ezt sem fogadjuk el érvnek, hanem kizárólag a boszniai helyőrségi szolgálatok azok, a melyek Magyarország létszáma egy részének az országból való eltávolítását szükségessé teszik. Es mégis mit kell látnunk ? Azt, hogy a magyar kontingensből, Magyarország kontingenséből Ausztriában volt elhelyezve dislokáczió folytán 18.978 magyar honos katonai állományú egyén,Boszniában pedig 13.607, tehát összesen 32.585 magyar honost vontak el Magyarország területéről, és ezzel egyidejűleg nemcsak ezeket az egyéneket helyezték szerintem a törvényeknek mellőzésével az ország határain kivül, hanem az illető ezredek költségeinek felhasználását is elvonták az ország termelési erejétől, azt ennek vissza nem adták, hanem idegen czélokra, idegen államoknak, különösen Ausztriának javára fordították. (Igaz! a baloldalon.) Ha Ausztriában is ugyanez a helyzet volna, még jó volna; — de Ausztriában ez a diszlokáczionális kontingens kisebb, pedig Ausztria létszáma mindenesetre magasabb mint a mienk, — ha Ausztriában is ugyanazon számadatokat találhatnék, mint a mieink, ugy érthető volna a helyzet. De hogyan állnak Ausztriában a számadatok ? (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Mig Ausztriában volt Magyarország részéről 18.978 katona, addig Ausztriából Magyarországra helyeztetett 6.866, tehát 12.000-rel kevesebb, mint a mi részünkről. Eitner Zsigmond: Azok is az osztrák honosságú tisztek! Holló Lajos: Mig Boszniában Magyarország részérő], a mint már emiitettem, 13.600 magyar honos van áthelyezve, addig Ausztria részéről csak 6866 katona disponáltatott oda, ha tehát részünkről — tegyük fel — a galicziai határszolgálat czimén, a huszárság konczetrálása folytán, nagyobb állományt vesznek igénybe, akkor