Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-372

232 572. országos ülés 1904 január ll-én, hétfon. ditja, hogy egy hitvány, sablonszerű, évről-évre előforduló ujonczlétszám-megállapitási vagy megajánlási törvényjavaslat szavaztassák meg. Én azt hiszem, t. ház, hogy ez nem méltó ambiczió Magyarország kormányához és nem méltó ahhoz a párthoz sem. a mely magát az ország többségének és többsége képviselőjének hirdeti. Hanem igenis be kell látnia annak a kormánynak, annak a pártnak, hogy bizonyos állandó, buzgó, jóakaratú, törekvésre van szükség, hogy a viszonyok és állapotok konszolidálódjanak. És mit látunk, t. képviselőház? Vissza kell térnem arra, a mire beszédem elején rámutattam: látunk a t. kormány és pártja részéről merev elzárkózást, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) látunk egy rideg, szivós törekvést, de nem láttuk azt, hogy az ellenzék részéről hangoztatott kívánságokkal szemben akár a megczáfolás, akár a meggyőződés, akár a kiegyenlítés iránti törekvés nyilvánult volna meg. (Helyesléseié a szélsöbaloldalon.) De én nem tartom a helyzetet reménytelennek, nem tartom lehetetlennek, hogy a kibontakozás módjait megtaláljuk, csakhogy makacssággal szemben mást mint makacsságot, merev ellenállással szemben mást mint merev ellentállást, mi sem alkalmazhatunk. (Helyeslések a szélsöbaloldalon.) De, t. képviselőház, helytelen és elhibázott politikának tartom a legerősebb párt és a legerősebb kormány részéről is az ellenséget, bármilyen kicsiny is legyen az, semmibe venni; különösen helytelennek tartom ezt a mi viszonyaink között, a mikor ez a kicsire lefogyott ellenzék olyan eszmékért küzd, a melyeket osztatlanul magáénak vall az egész nemzet. (Helyeslés balfelöl.) Felállítani itt a parlamentben holmi mechanikai műveletek alapján a quantité negbgeable elméletét, ez nem olyan eljárás, a melylyel a parlamentnek és a magyar közéletnek bajait szanálni lehetne! (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Én remélem, hogy e küzdelem folyamán el fog érkezni a pillanat, a mikor a nemzet képviseletének mélyebben gondolkozó, hogy ugy mondjam, jobb elemei meg fogják teremthetni egy szilárd és állandó alakulásnak alapjait, a mely mellőzve minden erőszakot, minden letiprási törekvést, a nemzetnek módot fog nyújtani, hogy ebből a mélyen lealázott, bántó helyzetéből felemelkedjék, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Én, t. képviselőház, a szakaszt el nem fogadom és ajánlom határozati javaslatomat, de kijelentem azt is, hogy a t. képviselőtársaim által eddig benyújtott határozati javaslatokat ia elfogadom. (Helyeslés balfelöl.) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöhi széket b. Feilitzsch Arthur alelnök foglalja el.) Elnök: T. ház! Az ülést újból megnyitom. Endrey Gyula jegyző: Holló Lajos! Holló Lajos: T. képviselőház! A törvényjavaslat első szakasza állapítja meg Magyarország és Ausztria hadi létszámát egy évre, s ebből folyólag megállapítja azokat a katonai terheket is, a melyek ennek következtében a két országra esnek. Egy csodálatos jelenséggel találkozunk már mindjárt ezen szakasz első bekezdésében, a mely azt tartalmazza, hogy a véderőszervezet mai állapota 1889 óta változatlanul tartatik fenn. Az 1889: VI. törvényezikkben fektettetett le legutoljára az a hadügyi szervezet, a mely ezen ujonczlétszámnak mikénti felhasználását az ország biztonsága és védelme érdekében elrendeli. De vájjon, t. képviselőház, már akkor is, a midőn 1889-ben az akkori véderőtörvényt a képviselőház megalkotta, nem láttuk-e mindannyian, hogy a magyar közhangulat nem képes többé azzal a merevséggel meghajolni a katonai kívánalmak előtt? Hiszen vannak képviselők, a kik már ebben a küzdelemben is részt vettünk, mások viszont tanúi voltak ennek a küzdelemnek; tudjuk, hogy 1889-ben hosszú, izgalmas küzdelmek előzték meg ennek a véderőtörvénynek megalkotását. Különösen két kardinális szakasza volt, a melyen az ország közvéleménye akkor teljes mértékben felháborodott, t. i. a 14. §-ban foglalt az az intézkedés, a melyet Tisza Kálmán, akkori miniszterelnök akart a házzal elfogadtatni, s a mely abban állott, hogy az ujonczlétszámnak tiz évről tiz évre való megállapítása a törvényben mellőztessék. Ezzel szemben ugyanis egy állandósági, perennalis klauzulát, vagy jobban mondva, hallgatást akartak a törvénybe becsempészni, hogy igy a nemzetnek nagy jogát kétessé és ezáltal értéktelenné tegyék. Ez ellen a nemzeti követelmény már akkor rendkívül erős akkordokban feltámadt, a minek következtében a kormány a javaslat ezen intézkedését kénytelen volt visszavonni, s kénytelen volt visszatérni arra az eredeti állapotra, a melyet 1867 után statuáltak, a mikor t. i. az ujonczlétszám a törvény által tiz évről tiz évre lett megállapítva. A vita másik ütközési pontja a javaslat 25. §-ában foglalt azon intézkedésből eredt, a mely a magyar intelligenczia fiaira nézve az anyanyelv ismeretét a tisztté való kinevezés akadályaként tekintette, a mivel szemben visszatartózhatatlanul megnyilvánult a nemzet azon követelménye, hogy fiai magyar állam nyelvén is tehessenek vizsgát és katonai tanulmányaikat igy is befejezhessék. T. képviselőház! A ki egy kis megfigyelő képességgel bir, vagy legalább most utólag fogja ezen kérdéseket kellőleg mérlegelni, az beláthatja, hogy már e mozgalomban előrevetette hullámait az a nemzeti küzdelem, a mely egyrészről már akkor is a nyelv tekintetében fennálló sérelmeket iparkodott elhárítani, s a mely másrészről az alkotmány előtti deferencziát kö-