Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-372

572. országos ülés 190k január 11 -én, hétfőn, 227 miután megváltoztatva nem lettek, érvényben maradnak. Én tehát azt hiszem, hogy ennek a §-nak teljes értelmét és tartalmát ki lehet fejezni egy rövid mondatban, világosan, félremagyarázhatlanul, a nélkül, hogy ez a sok mindenféle ideoda hivatkozás történnék és a nélkül, hogy ezek a közjogilag helytelen kifejezések abban a szakaszban helyt foglalnának, A magam részéről megkisérlettem ezt a szakaszt ilyen irányban megkisérleni, és ennek az elfogadását leszek bátor a t. háznak indítványozni, igy szól (olvassa) : »Az összes hadsereg és haditengerészet kiegészítésére szükséges egy évi ujonczjutalék Ausztria és Magyarország két államára nézve együtt 103.100 főben, a magyar királyi honvédség kiegészítésére szükséges egy évi ujonczjutalék 12.500 főben állapittatik meg az 1903-dik évre. Az itt magállapitott ujonczjutalékból az összes hadsereg kiegészítő részét képező magyar hadsereg részére az 1903. évre Magyarország által 44.076 ujoncz állítandó ki. Azt hiszem, hogy ez a szövegezés, a melyet elfogadásra vagyok bátor ajánlani, minden félreértést kizár és magában foglalja változatlanul mindazt, a mi az eredeti szakaszban benfoglaltatik. Belevettem még azt is, a mit a magam részéről nem tartok egészen helyesnek, csak azért, hogy az eredeti törvényjavaslat értelmétől ne legyen eltérés és hogy senki, a ki az eredeti törvényjavaslat l-8Ő§-át hajlandó volna elfogadni, az én elleninditványom ellen ne hozhassa fel azt az argumentumot, hogy abban valami más foglaltatik, mint a törvényjavaslat 1-ső §-ában. (Helyeslés balfelöl) T. képviselőház! Legyen szabad még röviden rátérnem egynéhány felszólalásra, a mely ezen szakasz tárgyalása közben itt a házban elhangzott. Azt hiszem, hogy miután ezen felszólalások az első §. tárgyalása közben történtek, nekem szintén jogom van ezekre egész röviden reflektálni, mert hiszen más alkalommal nem tehetem. Tisztázni akartak e szakasznál egy kérdést, a melyet nézetem szerint néni tisztáztak és azért ezt én fogom megkisérleni. Értem azt a felszólalást, a melyet Polónyi Géza képviselő ur, e szakasz tárgyalásának kezdetén, január 3-án mondott és a melyben ő anuak a határozati javaslatnak értókét törekedett kimutatni, mely az ő előadásuk szerint Kossuth Ferencz képviselő ur és pártja közt egyfelől, másfelől pedig a miniszterelnök ur között létrejött megállapodás eredménye volt. Azt hiszem, senki sem fogja kétségbe vonni, hogy ennek a megállapodásnak eredményéhez és értékéhez nemcsak a t. szerződő feleknek van joguk hozzászólani, hanem joga van a ház, sőt a nemzet minden tagjának. Mert a mennyiben az a megállapodás csakugyan vívmány, ugy az édes mindnyájunk vívmánya, ha pedig arról kellene mengyőződnünk, hogy a szerződő felek között félreértések voltak vagy vannak és hogy az egyik szerződő fél megtévedt vagy megtévesztetetett, nem akarom azt mondani, a mit Szederkényi t. képviselőtársam mondott, hogy megcsalatott, hanem igenis, hogy csalódott: hát ez a csalódás nemcsak az ő csalódásuk, hanem mindnyájuknak és az egész ors/.ágnak csalódása. Két ellentétes felfogás közt a kiegyenlítés épen abban áll, hogy vagy az egyik, vagy a másik fél az ő felfogását alárendeli a másik félnek, vagy pedig mindegyik fél enged valamit az ő felfogásából, és igy közös megállapodásra jutnak. Azokból a fejtegetésekből, a melyeket itt Polónyi Géza képviselő úrtól és a miniszterelnök úrtól hallottunk, nekem az a meggyőződésem, hogy ilyen megállapodás közöttük létre nem jött. Mert Polónyi Géza képviselő urnak semmi kifogása az ellen, hogy a miniszterelnök ur másként magyarázza azt a szöveget, és a miniszterelnök urnak szintén nincsen kifogása az ellen, hogy Polónyi Géza képviselő ur miként magyarázza ezt a határoíati javaslatot. Mi körül forog a kérdés? Polónyi Géza képviselő ur azt mondja, hogy ebben a ma már képviselőházi határozatban benne van egy közjogi aktus, a mely a chlopyi hadiparancscsal szemben megállapítja azt, hogy az a felfogás, mintha itt a vezérleti és vezényleti nyelv felett való rendelkezési jog bármikor és valaha kizárólagos felségjog gyanánt kezeltetett volna, közjogunk értelmében teljesen helytelen. Tehát Polónyi Géza képviselő ur ezt a határozatot a chlopyi hadiparancscsal állítja szembe. A miniszterelnök ur pedig azt mondja (olvassa): »Az ellen azután tiltakoznom kellene, hogy ebből a határozati javaslatból több magyaráztassék ki, mint a mennyi annak világos tartalma szerint benne van, mindenekelőtt épen ebben a kérdésben nem látok és nem láthatok polémiát a chlopyi hadiparancs kifejezései ellen.« Már itt látom közöttük a teljesen divergens felfogást. De azt mondja Polónyi Géza képviselő ur: hogyha ennek a határozati javaslatnak elfogadása után valaki azt állítaná, hogy ő Felségének joga van a hadsereg nyelvét meghatározni, vagy hogy az ő szavait idézzem (olvassa): »a ki nekem azt akarja bizonyítani, hogy a német vezérleti nyelv törvényhozási utón a Felségre ruházott jog, annak bizonyítani kell a magyar történelem tanúságával, mikor járult hozzá a nemzet törvényhozása, a képviselőház, illetőleg az országgyűlés, egy olyan törvényhez, a melyben lemondva a magyar vezényleti nyelvről, a német vezényleti nyelvet törvényes nyelv gyanánt elfogadta.« Ennek a kérdésnek ilyen módon való feltevésével tökéletesen el van a dolog tolva a maga tulajdonképeni helyéről. Mert nem arról van szó, hogy mikor járult hozzá a nemzet törvényhozása olyan törvényhez, a melyben lemondott volna a magyar vezényleti nyelvről és a német vezényleti nyelvet törvényes nyelvnek fogadta volna el, hanem arról, mikor rendelke29*