Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-372

224 372. országos ülés 190Í január 11-én, hétfőn. ha átmennénk a praktikusság terére, mint azt a bur háborúból tudjuk. A burok egyszerűen háti zsákokat visznek magukkal. Sok turista van itt a házban. Ki vitt ezek közül magával kirándulásaira kemény borjut? Senki, mert bőröndjét a szolgájával viteti, maga pedig a hátán az úgynevezett »Eücksack«-ot viszi, a mit könynyen hordoz. Ez is egy oly feltétel volna, a mely módosításba nagyon szívesen kellene belenyugodni és a miért elismeréssel kellene lenni a t. katonai kormányzatnak; mert ez egy ujabb, egy jobb, egy helyesebb irány felé való lépés lenne és a legénységnek nagy könnyebbitését foglalja magában. Vagy itt van egy másik kérdés. Szükséges-e az, hogy mikor egy-egy ezred, a mely a magyar népből ujonczozás utján soroztatik és katonákból áll, mint egy nagy czéltábla, fényes gombokkal ... Holló Lajos : És azokon sasokkal! Udvary Ferencz: . . . a legalkalmasabb, a legfényesebb czéltábla legyen?—amikor ennek ezélszerütlenségére a külföldi katonai kormányzatok minden államban rájöttek. Ezen országokban szívesen adják az ujonczokat. Nálunk is így volna az, ha a hadvezetőség a praktikusság terére lépne és szervezetben, ruházkodásban és a »katona« szó fogalmának belértékére vonatkozólag olyan módosításokat tenne, a melyek megállják helyüket minden körülmények között ugy a békés polgári élet mellett lévő katonai életben, mint künn a terepen. Kell, hogy még azt is elmondjam, hogy nálunk a katonatisztek mai ruházkodásában tulajdonkép egy feltűnő alakot látunk, a ki annyira feltűnő, hogy mozgását az ellenség már messziről észreveszi. Meglehet, hogy előfordul, a komoly eseteket figyelembe véve, olyan eset is, hogy egy kis chlumi köd száll hegyébe az ilyen csapatnak. Hanem az rendesen a mi kárunk szokott lenni, tudjuk ezt a haditörténelemből. A mi katonaságunk általános szervezetében, a melyre most az ujonczokat kéri a t. kormány, szerettem volna, ha nem lett volna olyan feltétel is, hogy itt is módosítások, egyszerűsítések történjenek és pedig nemcsak a legénységre vonatkozólag, hanem a tiszti állományban is. És pedig azért, mert a katonatisztek mai rendkívül fényes egyenruhája nagyon sok pénzbe kerül. Innen van az, hogy a katonatisztek a legénységnek nagy kontingensét abszorbeálják az ő tiszti szolgáikban. Ezek a tiszti szolgák ugyancsak az ujonczozás révén jutnak a hadsereg kötelékébe. Nem volna-e nagyon érdekes ujabb feltétel, ha a hadvezetőség azt mondaná, hogy a jövendőben azt a katonát, — mert a tiszti szolga épen oly katona, mint bárki más, — katonának, bajtársnak sorozza, — mert most cseléd, de sok esetben még szárazdajka is, ha mondom kimondaná, hogy e szolgákat nem ily alakban kívánja, nem ujonczmegajánlás alakjában, hanem igenis katonának kívánja őket. Hogy ez megtörténhessék, az módjában van a katonai kormányzatnak; nem kerülne annyiba sem, mint az ily próbaágyu, hogyha a 16 koronás tiszti szolga-váltságot oly összegben ajánlja meg, hogy a katonatisztek tényleg és lényegileg cselédet tarthassanak, cselédet, nem pedig katona bajtársat, a maguk teljesen egyéni kiszolgálására. (Igaz! a baloldalon.) Szederkényi Nándor: Ez megalázó, mert nem szolgának adják az illetőt, hanem katonának. (Felkiáltások a baloldalon: Hányan vannak ?) Udvary Ferencz: Huszonhét ezren! B. Kaas Ivor: Huszonhétezer tiszti szolga és tizenkilenczezer dobos. Udvary Ferencz: A mikor az ujonczmegajánlásról és annak feltételeiről van szó, azt hiszem, hogy igen sok önérzetes katonának dobbanna meg a szive örömében, a mikor azt az ujabb feltételt látná, hogy ezek a katonák bajtársak, nem pedig cselédek. Ez fontos szocziális szempontból is, de erről most szólni nem szabad, nem is akarom a t. ház türelmét erre vonatkozólag igénybevenni, de a mit bátor voltam előterjeszteni, az, azt hiszem, igazán idetartozik. A tiszti szolgákra vonatkozólag még megjegyzem, a mikor ekkora kontingens hiányzik tényleg a kombattáns fegyveres erő keretéből, igen könnyen lehetne ezt pótolni ugy, hogy a hadügyi kormányzat módot keresne erre vonatkozólag oly törvény megalkotásával, vagy nem bánom, miniszteri rendelet megalkotásával is, hogy az a sok ezer meg ezer kenyeret vesztett ember, a ki a katonaságtól hazatér, de állást nem kap, mintegy pótolná az ujonczokat a katonatisztek kiszolgálására vonatkozólag. Szintén meg lehet találni az egyszerű módot arra, hogy ezeknek a — hogy ugy mondjam — katonai szolgáknak — mert nem lenne helyes az a kifejezés, hogy katonai tiszti szolgák — élelmezésére és ellátására bizonyos egységárt állapitana meg a katonai kincstár. Természetes dolog, hogy ez is javítaná a helyzetet. T. képviselőház! Nem akarok több példát felhozni, de kötelességemnek tartottam ezeket a száraz tényeket megmondani, kötelességem volt pedig egyszerűen azért, mert — mint előbb hivatkoztam rá — oly párt tagja vagyok, a mely a hatvanhetes alapon áll, és igy tulajdonképen meg kellett volna szavaznom e törvényjavaslatot. De nem szavaztam meg azért, a mint múltkori beszédemben kifejtettem, mert itt egy elvi álláspont súlyos megsértését látom, megsértését látom azért, mert itt 187 ujonczczal követelnek többet, mint a mennyit követelni szabad volna, ezt pedig én szó nélkül nem hagyhatom. Ezeket kívántam röviden megemliteni. A t. ház türelmét nem veszem tovább igénybe, de kijelentem, hogy a szakaszt nem fogadom el. (Helyeslés a baloldalon.) Rátkay László jegyző: Okolicsányi László!