Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.
Ülésnapok - 1901-369
369. országos ülés 190í január 7-én, csütörtökön. 147 katonai ex-lex által úgyis elesett. Tehát nem elég nekünk a 14. §., hanem meg kell említeni mindazokat a szakaszokat, a melyek a hadsereg pótlásával összefüggésben vannak. A 14. §. t. i. nem szól egyébről, csakis az ujonczlétszámról, hogy az megállapíttatik 42.711 ujonczban. Ellenben a 8. §. állapítja meg, hogy póttartalékosok is vannak, tehát a póttartalékosoknak is egy része ahhoz a hadsereghez osztatik be. A 25. §. pedig, a mint köztudomású, szól az egyéves önkéntesekről, hogy ezek is odatartoznak a létszám megállapításához. Ezeket a szakaszokat tehát nem kell kihagyni, mert ha azok kihagyatnak és érvénytelenekké válnak, akkor sem a póttartalékot nem lehet a közös hadsereghez többé behozni, sem az egyéves önkéntes intézményt nem lehet többé törvényesen fentartani. Ezt a pótlást is bátorkodtam a magam javaslatába bevenni. Ugyanúgy jártam el a honvédekre vonatkozó részben, hogy t. i. az 1890: V. Jtörvényczikknek 3. és 14. §-ai is vétessenek be. A 3. §. szól ott a 12.000 ujonczról, a 4. §. intézkedik a póttartalékosokról. Ezeket én bevettem, nem mintha én azokat a szakaszokat jónak tartanám vagy helyeselném, nevezetesen az egyéves önkéntesek kétéves szolgálati idejét stb., hanem mert biztosítani kívántam a hadsereget, hogy ezekben a részekben is, ha már ex-lex állapotban van, törvényes alapra juthasson. Az én egész beszédemből megérthette a honvédelmi miniszter ur, hogy én nem az összebonyolitást, hanem a kibontakozást kerestem. Hogy a kibontakozásnak az útját másként képzelem, mint a hogy a t. kormány és az őt támogató párt eddig cselekedte, ebben, azt hiszem, az események tanúsága nem fog niegczáfolni. A kormánynak minden kibontakozási kísérlete sikertelen volt, nemcsak ezé, hanem az előzőké is, mert sohasem, fogták meg a kérdéseket a maguk gyökerében, hanem csak expediensekkel igyekeztek boldogulni. Itt van pl. a parlamenti béke, a mely Önök szerint is a külső békének, a hadsereg békéjének, szóval mindennek a kulcsa, Hogy állunk ezzel a parlamenti békével? Annyiszor hallottuk emlegetni, néztük egyszer csendesen, résztvettünk máskor a harezban, és valahányszor kísérletek történtek a kormány részéről ezen béke helyreállítására, a kormány — risum teneatis — mindig azokkal kötött békét, r a kik nem harczoltak, (Derültig a néppárton.) Én csak ugy fogom fel mindig az ilyen dolgot, hogy ha én egyszer a peres ellenfelemmel ki akarok egyezkedni, mondjuk, a törvényszék előtt, vagy akárhol, hát vele állok szóba, nem pedig egy harmadikkal, a kinek a dologhoz köze lehet, ha beleavatkozik, de a ki abban nem szerepel, abban részt nem vesz. Hát én nemcsak a mostani miniszterelnök úrral, hanem Széll Kálmánnal szemben is kijelentettem és ismételtem sokszor, hogy a kibontakozásnak, ha a parlamentben fészkel a baj, a parlamentben, a parlament előtt, a parlamenti pártok között kell megtörténnie. Utaltam azokra az esetekre, hogy hogyan tettek azelőtt a nálunknál nem kevésbbé okos pártvezérek, a midőn összehívták a különböző pártokat közös értekezletre, nem az egész pártot, hanem a párt bizalmával megajándékozott férfiakat, a midőn a ház maga küldött ki egy bizottságot, hogy azokat a kérdéseket, a melyek a nehézségek tárgyát képezték, megvitassák éa ekként megállapodásra jussanak. Ezeket mind mellőzték. Mindig holmi taktikai fogásokkal igyekeztek az ellenzéket és a küzdőket kifárasztani, leszerelésre birni, megosztani, terrorizálni, szóval: mindenféle hiu módokon, csak nem az egyedüli kivezető utón, mert az egyenes ut mindig a legrövidebb és a politikában a legtanácsosabb is. (Igaz! JJgy van! a néppárton és a szdsőbalohlalon.) De nem akarok erre ujabban kiterjeszkedni. Hiába való volna úgyis; hiszen a kormány dispozicziói nem a béke dispozicziói voltak, hanem csak diadalmaskodás az ellenzék letörésének mámorában. De egy momentumot kiemelek, a mely némileg reményt nyújt. Alig hinnék az urak, hogy ez alatt a Kossuth Ferencz képviselő úrral létesült paktumnak azt a részét értem, a mely a Holló-féle indítványban a ház által úgyszólván egyhangúlag elfogadott jogi deklaráczióra vonatkozik. Mert ennek a katonai bonyodalomnak két része van. Az egyik a közjogi rész, a másik pedig a tárgyi nehézségekre vonatkozó rész. Az utóbbiról szóltam már. A jogiról nem szólok, hiszen azt százszorosan kifejtették Chlopy előtt és Chlopy után. Hogy ez az elfogadott jogi deklaráczió elégtelen, azt mindenki be fogja ismerni, a ki jogra és törvényre hajt. Ennek tehát legalább egy bizonyos erkölcsi szankeziót kellene adni, a mi nem lehet más, mint hogy ezt a házhatározatot emelje a főrendiház országos határozattá. De még ez sem tökéletes. Nem kívánok törvényt, mert az csak ismétlése volna az előbbi törvényeknek, hanem a miniszterelnök jelentse ki — ugy a mint pl. Ausztriában is az uralkodóra való hivatkozással történt hasonló eset — hogy ez az országos határozat a korona jóváhagyásával találkozik. Csak igy lenne lehetséges a chlopy-i parancs által felidézett jogi bonyodalmakat kikapcsolnunk a kérdés megoldásából, A kérdés megoldásának lényeges második része az, hogy adjon nekünk a kormány erről az itten bujkáló védelmi javaslatról hiteles értesítést. Tudjuk meg, hogy mi a szándéka annak a bécsi, vagy akármiféle minisztériumnak, hogy a haderőt hogyan fogja fejleszteni, szervezni az immár törvénytelen törvény módosítása utján ? Hogyan akarhat ily körülmények közt bármely kormány bizalmat tőlünk ? Mert tagadom, hogy ez személyi kérdés volna. Nem is egy detailok kérdése ez, hanem egy egész esztendő kinos küzdelmének termeszéig*
