Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-369

148 369. országos ülés 1901 tes eredménye, hogy megnyugtató bizalmat csak akkor nyerhetünk, ha világosságot derítenek arra, hogy mit akarnak. A mig ezt nem kapjuk meg, a mig csak azt mondják: Adjatok ujonczot, pénzt, menjetek a delegáczióba, szavazzátok meg eztl9Ö3-ra és azután 1904-re is: mit érnek el ezzel? Hiszen ha ezt most megszavazzák, most jön az 1904. évi hasonló törvény ugyanazokkal a kérdésekkel, ugyanazzal a bizonytalansággal és nyugtalansággal, az ország akkor sem fogja tudni, hogy a kormány mit akar. Öntsenek tiszta bort a pohárba, akkor azután majd fogjuk tudni, hogy mittevó'k legyünk. Akkor meg lehet nyugtatni a nemzetet is, a mely a nyugalmat óhajtja, az ellenzéket is, a mely nem azért küzd, hogy csak obstruáljon, hiszen mi már nem vagyunk gyerekek. (Helyeslés balfelöl.) Tessék bennünket megnyugtatni a kormány szándékainak valóságos r megismertetésével és a helyzet tisztázásával. És ezen tisztázás alatt nem érthetek egyebet, ha gyakorlatilag fogom fel a dolgot, mint a katonai nevelés ügyének olyatén rendezését, hogy Magyarország csapatai részére biztosítva legyen a jövőre a magyar tisztikar és biztositva legyen/ a magyar tiszteknek a magyar hadsereg. Annak pedig a módja igen egyszerű. Nem kell hozzá törvény sem. Nem kell egyéb, mint az összes magyarországi katonai nevelőintézeteknek a magyar honvédelmi miniszter alá való rendelése és az öszszes idevonatkozó alapítványok átadása a magyar honvédelmi miniszternek, a kinek személye iránt, igazán mondhatom, tisztelettel és rokonszenvvel viseltetünk. Mi annyi bizalommal vagyunk a honvédelmi miniszter ur személye iránt, hogyha ő Felsége, a kinek ő 30—40 esztendeje hű' szolgája, hasonló bizalommal viseltetik az ő minisztere iránt, nem tudjuk, micsoda nehézség lehetne abban, hogy ezeket a katonai intézeteket, a melyek magyar földön állíttattak fel, a melyek a magyar állam tulajdonát képezik és nem az osztrák államét, a hol a mi fiaink neveltetnek, hogy azokat ne az ő osztrák miniszterére bizza, hanem az ő magyar miniszterére, és ha ezt megteszi, ha ezzel nekünk biztosítja a magyar szellemet a hadseregben és a magyar nyelv jövendőjét: higyje el, akkor mi nem fogunk küzdeni, hanem odaadunk az ő seregébe és őt támogatjuk a katonai kérdések megoldásában. Nem fogadom el a czimet, a melyet a bizottság javaslatba hozott, hanem a magam javaslatát terjesztem be. (Helyeslés halfelöl.) Endrey Gyula jegyző: Holló Lajos! Holló Lajos: T. ház! A czimnek az a történelmi fejlődése és visszafejlődése, a mely ennél a témánál fenforgott, jellemzi magának a magyar hadseregnek közjogi állását és ennek lehanyatlását. A dolgoknak ebben a fázisában, a Deák-korszakban még mint magyar hadsereg szerepelt a hadsereg a czimben is, a törvényben is és a törvényalkotó képzeletében is. Deák Ferencz, midőn az 1867-iki január 7-én, csütörtökön. törvények előkészítése a bizottságban folyt, ekként különböztette meg a fenforogható álláspontokat: lehetne kívánni teljesen elkülönített, önálló hadsereget; ezt mi nem kívánjuk a fenforgó viszonyoknál fogva; lehetne kívánni egy egységes hadsereget, a mely mindenben egy közös, egységes szervezetben oldja meg a közös védelmi kötelezettséget, ezt sem kívánjuk, hanem kívánjuk a magunk részéről azt, hogy a védelem egy olyan hadiszervezet által állapíttassák meg és vitessék keresztül, a mely hadiszervezetben Magyarországnak az az államisága, s önállósága, a mely a közösügyek kezelése mellett felállítható és megóvható, megőriztessék és megóvassék. 0 mind a két szélsőségtől, a külön magyar hadseregtől és az egységes és közös hadseregtől egyaránt tartózkodott és az 1867-iki törvény megalkotásánál világosan kifejezte azt, hogy mindazt, a mit Magyarország részére reparálni lehet ezen r a téren, meg kell óvni Magyarország részére. Érdekes, t. ház, hogy ellenében két áramlat küzdött. Az egyik áramlat volt, az enyhébb, az Andrássy Gyuláé, a másik áramlat, a szigorúbb, a Tisza Kálmáné. De ezek csak annyiban különböztek egymástól, a mennyiben a fokozatban az egyik erősebb volt, mint a másik, Deák Ferenczczel szemben mind a kettő ellentétbe helyezkedett akként, hogy ő a magyar nemzeti álláspontot sikeresebben és jobban akarta megvédelmezni, mint a hogy azt Deák Ferencz megvédelmezte. Andrássy, tudjuk, a közös szervezetnek azon intézménye ellen, a mely a delegáczió szervezetében megállapítja egy esetleges közös szavazásnak lehetőségét és más ilyen intézmények ellen egész határozottsággal kikelt; Deák Ferenczczel szemben éles polémiája volt, s Deák azzal a méltó haraggal és felháborodással utasította vissza Andássy Gyula beavatkozását, hogy: »Már te is hazaárulónak tartasz engem ?« ugy, a mint Ghyczy Kálmán azt hozzá intézett levelében megírta. Andrássy erősebb álláspontra helyezkedett Deákkal szemben, és azt akarta keresztülvinni. A másik álláspont volt Tisza Kálmán álláspontja és politikai társaié, a kik Deákkal homlokegyenest való ellentétben a hadseregben és más téren a két államnak teljes szeparálását és teljesen a perszonál unió alapján való megoldást kívánták. És sajátságos, hogy midőn ez a két továbbmenő áramlat megkapta a hatalom kezelését, a következő korszakokban, egyik sem abban az irányban fejlesztette a közhatalmat, a mint azt akkor saját álláspontjuk folytán méltán várhatta volna tőlük a nemzet, hanem Andrássy Gyula is ép ugy a visszafejlesztésre tért át, mint a hogy, ki fogom mutatni, hogy Tisza Kálmán a teljes visszafejlesztést eszközölte. Deák Ferencz még az általa alkotott 1867-i törvényben, mint tudjuk, az egész hadsereg és az összes hadsereg kiegészítő részét képező magyar hadsereget állapította meg. A mint