Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-364

364. országos ülés 1903 deczember 28-án, hétfőn. 7 zőket irják: »Egy szebb jövendőnek bizalmasan várt reményével párosult hálás érzéssel fogadta a nemzet az 1832—36. évi Ill-ik törvényczikkelyt, mert anyanyelvéhez természeti, ugy mint nemzeti független önállás szülte jogának meg nem szorított diadalmaskodását, habár még elhalasztva, de nem meg tagadva, sőt a forrón várt sikerhez ismét egy fokozattal közelebb jutva szemlélte azt.« Aztán így folytatják később egy másik helyen (olvassa): » Három évnek leforgása alatt ujabban és ujabban erősödött meggyőződéssel fogjuk fel anyai nyelvünk érdekében még az 1836. esztendei márczius 16-án felterjesztett kivánatainkat és azokat a következőkben fejtjük ki.« Itt azután kifejtik a Karok és Rendek, hogy ő Felsége egyik leiratában megígérte, hogy a királyi család minden tagja a magyar nyelvben oktattatni fog. A Rendek még ennél a kérdésnél is ahhoz ragaszkodtak most is, hogy ez necsak királyi ígéretben, hanem egyszersmind törvényczikkelyben is fejeztessék ki. De a mi főleg itt tárgyunkhoz tartozik, az a következő rész, a felirat f) pontja (olvassa): »A magyar ezredeknél a kormányszavak magyarosittassanak és az örökösödési háborúig divatozott szokás szerint magyarul adassanak*. Továbbá: »A magyarországi hadi kormányszékeknek, nemkülönben a várak és ezredek kormányainak és a mindenholi katonai intézeteknek kötelességükké tétessék, hogy necsak elfogadják a magyar irományokat, hanem a törvényhatóságokkal egyáltalán magyarul levelezzenek, sőt az egész katonaságnál a magyar nyelv behozattassék és a főhadikormányzótól kezdve csak azok alkalmaztassanak, a kik az 1830: VII. és VIII. t.-czikkelyek következésében nemcsak magyarul tudnak, de születésüknél fogva is magyarok.« (Zaj a baloldalon.) Ugyané feliratnak g) pontja így szól: »Minden köz- és kamarabeli épületek magyar színekkel és felírásokkal ékittessenek. A magyar kereskedők hajóira, de egyéb magyar hajókra is magyar czimer tétessék, úgyszintén a katonaságnál is az ország színei hozattassanak be és a formaruhákon lévő diszjeleken a Ferdinánd helyett V. Ferdinánd czim tétessék.« íme az 1839—40. országgyűlés így formulázta a kívánságokat, hivatkozva az előbbi országgyűlés felirataira, a magyar vezényszavakra és a vezényleti nyelvre vonatkozólag, hangsúlyozva, hogy az egész magyar katonaság nyelve magyar legyen. Ilyformán nemcsak fentartották ezeket a kívánságokat, de mint követelést továbbra is ő Felsége elébe terjesztették. Erről törvényjavaslatot is dolgoztak ki. Hogy az azután abban az alakban, a mint a Rendek követelték, nem szentesittetett, annak természetesen nem a Karok és Rendek voltak az okai. De ez más kérdés. Nem azt akartam most bizonyítani, hogy szentesitették-e. Lehet, hogy talán később rátérek. Azt akartam bizonyítani, mennyire nem áll meg a miniszterelnök urnak az az állítása, hogy a Karok és Rendek ebbeli követeléseiket időnkint letették és megnyugodtak abban, hogy nem történt semmi. íme, az 1839/40. országgyűlésen megnyugvásnak nyoma sincs. Itt vannak az 1843/44-iki országgyűlés irományai. Itt is épen az ellenkező áll. A Rendek az 1843. Julius 5-én kelt feliratukban a magyar nyelv tárgyában újra fentartja azon követeléseket, a melyeket a múltban a Karok és Rendek hangoztattak, és pedig a követelések azon részeit tartották fenn, a melyek nem érvényesültek, a melyek főleg a katonai hadrendszerre nézve eddig még érvényre nem emelkedtek. Törvényjavaslatot is terjesztettek be 1843. Julius 5-én a magyar nyelv és nemzetiség, az ország czimere és a nemzeti színeknek ezentúl általános használatáról, a melynek első pontjában ismétlik azt, hogy ő Felsége régi ígérete, hogy t. i. a családtagok meg fognak tanulni magyarul, ismét törvénybe vétessék. Tehát még ebben sem nyugodtak meg a Rendek, ezt is minden országgyűlésen megismételték és ujolag felterjesztették. Azután kifejezték, hogy Magyarországon az országlási mint hivatalos nyelv, az az mint államnyelv mondassák ki a magyar, a minek értelmében azután az ország minden intézményében, belefoglalva természetesen a katonai hadirendszert is, a magyar nyelv érvényesüljön. Azután ismét kifejezték, hogy a magyar pénzeken, a lobogón a hajókon, minden polgári, kincstári, katonai intézeteknél és minden katonai dolgokon az ország czimere és a nemzeti színek használtassanak. Erre nézve elismerem, hogy a királyi válasz, a mely érkezett, megnyugvást nem keltett, hanem az egyszerűen hallgatással mellőzte ezeket a kívánalmakat, egyszerűen nem is felelt rájuk. Molnár Jenő: Inkább ne válaszoljon, mintsem ilyen chlopyi hadi-parancsot adjon ki! Szederkényi Nándor: Nem válaszolt, sőt kötelességem konstatálni, hogy azon királyi válaszokban, a melyek 1827-től érkeztek az 1843— 1844 iki országgyűlésig a Rendekhez a magyar vezérleti és vezénynyelv dolgában, a felségjog soha egyikben sem volt érintve, tehát ezen hosszú időszakon keresztül arról, mintha a magyar nyelvnek a hadseregben való alkalmazása felségjog lett volna a múltban, szó sincs, ezt Bécsben soha nem vitatták többé, egyszerűen hallgatással tértek ki a követelések elől. Az 1843—44-iki országgyűlésen, midőn az előbb ismertetett királyi feliratra a királyi válasz megérkezett, a Rendek ebbe meg nem nyugodva, újból felírtak egy 1844. február 7-én kelt feliratban és abban ismét fentartották mindazt, a mit eddigi feliratukban ugy a régi időkben, mint a legújabban a Rendek előhoztak, ahhoz állhatatos ragaszkodásukat kifejezték, azokról soha nem tettek le. Hogy ezek nem érvényesültek, ismétlem, annak nem ők az okai. Ezen, 1844 február 7-én kelt feliratban a RenI dek újból előhozzák, hogy a katonaságról és