Képviselőházi napló, 1901. XX. kötet • 1903. november 30–deczember 23.

Ülésnapok - 1901-360

360. országos ülés 1903 deczember 19-én, szombaton. 333 Az 1867 : XII. t-cz. 11. §-a ő Felségének alkotmányos jogköréhez utalja a magyar hadsereg vezérletét, vezényletét és belszervezetét. E felett a tétel felett ujabb időben ugy a pártok között, mint a publiczisztikában, sőt még Magyarország és Ausztria között is közjogi vita folyik. Én ebbe a közjogi vitába nem bocsátkozom. Nekem elég annyit tudni, hogy ebben a házban, gondolom, senki sincsen, a ki nem azt vallaná, hogy a magyar korona csak annyi joggal bir, a mennyit a nemzet a koronára ruházott. És mivel tudom, hogy a magyar nemzet a koronának azt a jogot, hogy a magyar hadsereg német nyelven kom roandiroztassék és osztrák zászló alatt álljon, soha meg nem adta, ennélfogva bőven elég ez nekem és egyéb törvényes argumentumokra nem szorulok. Ma szorulnék, ott volna 1791-ből az a törvény, a mely megrendeli, hogy idegen nyelven Magyarországon kormányozni nem szabad. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ez a törvény eltörölve nincsen, megváltoztatva nincsen, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) ez a törvény ő Felségét ép ugy kötelezi, mint minket. (Igazi Ugy van! a szélsöbalóldalon.) És valóban szükség is volna ő Felségét felvilágosítani arról, hogy nemcsak hogy jogtalan Ausztriának a kormányzási módszerét, szellemét és német nyelvét Magyarország bármely kormányzati ágára reátukmálni, hanem egészen politikátlan is. Hiszen azt a nagy különbséget kell venni, a mely Magyarország és Ausztria között fenforog. Nekünk, t. ház, nyelvünk van, a melyhez ragaszkodunk - a vérnek, a szeretetnek, az életnek és halálnak mindenhatóságával. (Helyeslés balfelöl) Ezzel szemben osztrák nyelv nem létezik. Van cseh, szlovén, német, lengyel nyelv, de osztrák nyelvet nem ismerek. Mi ugy a törvényben, mint az életben egységes politikai nemzet vagyunk, a mely kialakult a vér kötelékeinél fogva sok száz év szenvedései, viszontagságai, reményei, és dicsősége közösségében, de osztrák nemzet nem létezik. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Vannak nyelvterületek, népfajok, városok, tartományok, országok, de osztrák nemzet nincsen, kiváltképen nincsen egységes és történelmi felelőséggel biró osztrák nemzet. Nekünk van virágzó magyar irodalmunk, a mely nemzedékről nemzedékre neveli a közpálya férfiait, a tudósokat, művészeket és vértanukat. Osztrák irodalomról, osztrák tudományról, művészetről az emberiség kultúrája nem tud semmit. És végre is nekünk van történelmi alkotmányunk, a mely akár a szent korona elméletét, akár a magyar nemzet fenséges jogait, akár az önkormányzati szervezetek tartalmát tekintve, kiállja a versenyt a világnak bármely alkotmányával. Ez bizonyítja leginkább a magyar nemzet produkczionális képességét. Ezzel szemben Ausztria hosszas ideig mint privát majorsági birtok létezett, mig a legközelebbi időkben uralkodójától ajándékba nem kapott egy papiralkotmányt, azt is a mi kívánságunkra és unszolásunkra. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Nálunk van egy állami öntudat, a mely alatt azt értem, hogy nálunk az egyes az összesnek, a községnek, vármegyének, törvényhatóságnak, országnak a saját helyi érdekeit nagy és általános érdekek szempontjából mindig hajlandó alárendelni, ellenben Ausztriában nyelvterületek, felekezetek, társadalmi osztályok, tartományok ós más különleges helyi érdekek szerint csoportosulnak a pártok és a saját viczinális érdekeiket az állam nagy érdekeinek soha semmi körülmények közt feláldozni nem hajlandók. (Igaz! Ugy van! bal felől.) Ezekután, t. ház, méltán kérdezhetjük azt, hogyan jutunk mi ahhoz, hogy egy ilyen Ausztria, mely politikai tekintetben, a nemzet termelő képessége tekintetében oly mélyen alattunk áll, a melyről nemcsak az mondatott ki, hogy geográfiai fogalom, hanem az is, hogy pusztán jegyzőkönyvi fogalom, a maga német nyelvét, a maga osztrák szellemét és zászlóját a mi hadseregünkre tukmálni merészelje? Tántorithatlan meggyőződésem, hogy ha ő Felsége feh-ilágosittatik arról a nagy különbségről, a mely Ausztria és Magyarország közt van, meg fogja változtatni egész uralkodási rendszerét és meg fogja főleg tiltani azt, hogy a magyar kormányok oly politikával, mint a milyent 30 év óta folytatnak, a nemzeti megerősödésnek akadályaiul szolgáljanak. Ez annyira józan áliitás, hogy felesleges a bizonyítás mellette. Mindazonáltal egy pár okot bátorkodom felhozni. Tudjuk mindnyájan, hogy a Habsburgok politikai rendszerét Magyarország beolvasztási kísérlete képezte századokon át. Ezt a kísérletet legtöbbször vaskézzel, olykor bársonykézzel gyakorolták. De a magyar nemzet ellenállott, ellenállott a hóhérpalos alatt is. ellenállott az altató nóták mellett is. Hosszas tapasztalatok, súlyos vereségek, nagy áldozatok és végzetes helyzet arra utalták jelenleg uralkodó királyunkat, hogy érintkezést keressen a nemzettel és létrejöjjön a kiegyezés, a kiegyezés, a melynek alapját képezte egyfelől a nemzeti alkotmány teljes elismerése, másfelől — a mi uj, a paritásos dualizmus. Hát, t. ház, a paritásos dualizmus nem létesült, nem létesült sem a külügyeknél, sem a hadügyeknél, mind a kettő merőben osztrák német, osztrák szellemmel, pedig egyik sem egyéb, mint a hagyomáuyos beolvasztási politikának végzetes maradványa. Ez nagy visszaélés. S ez a visszaélés csak ugy történhetik meg, ha ő Felsége nincsen kellőleg tájékoztatva a helyzetről, nincs különösen felvilágosítva arról, hogy a kiegyezés idejében egy nagy világtörténelmi fordulat történt: a Habsburgok nyugati nagyhatalma az által, hogy olasz tartományaikat ós vezető pozicziójukat Németországban elvesztették, megszűnt és ha ők egyáltalában nagyhatalom akarnak maradni, akkor nekik Kelet felé kell politikájuk súlypontját áthelyezni. Ha