Képviselőházi napló, 1901. XX. kötet • 1903. november 30–deczember 23.

Ülésnapok - 1901-359

292 359. országos ülés 1903 deczember 18-án, pénteken. rajtunk kivid álló faktorok is milyen jelentőségűnek tekintik. E tekintetben azok a nyilatkozatok, a melyeket a túlsó államban, Ausztriában, hallunk, ebben az irányban felvilágosításul kell, hogy szolgáljanak. Herczeg Windischgraetz erre vonatkozólag a következőket mondotta (olvassa): »A tervezett katonai intézkedések legnagyobbrészt még nincsenek végleg megállapítva, ezért velünk nem közölhetik részletesen és véglegesen, ítéletet mondani tehát e tekintetben tartózkodnunk kell. Azt hiszem azonban, tudomásul kell venni a miniszterelnöknek határozott kijelentését, hogy a tervezett és lényegükben ismeretes reformok által a hadsereg külső és belső egysége, alapjai és hagyományai nem alteráltatnak.« Körber miniszterelnök azt mondotta, hogy a hadsereg külső és belső egységének alapjai és tiadieziói nem fognak megzavartatni, a hadsereg megmarad a réginek. Áz u. n. engedmények megbirálásánál tehát mégis tekintetbe kell vennünk ezen momentumokat és a midőn azok az engedmények még keresztülvíve sincsenek, fel kell tennünk a kérdést, vájjon mikéjjen fognak azok megvalósíttatni, keresztiilvitetni? Azt mondja a miniszterelnök ur, hogy az nem volna lojális, ha mi a király ígéretében kételkednénk; ha kételkednénk abban, hogy ezek az ígéretek tisztességesen és becsületesen fognak végrehajtatni. Bocsánatot kérek, nem tartom helyesnek ezen dolgokban a lojalitásra és becsületre való hivatkozást. Hiszen voltak királyi rendeletek, királyi eskük, király által jóváhagyott törvények, a melyek végrehajtva még ma sincsenek. Az én lojalitásom hiába ütközik meg ezen, a tények megmaradnak. Hiszen 1868-ban is lett kibocsátva egy rendelet, a melyet jelenleg uralkodó királyunk bocsátott ki, és az sem lett végrehajtva. Ha tehát a miniszterelnök ur azt mondja, hogy lojalitásunkban csalódnánk, ha mi ebben az irányban kételkedéseket táplálunk, erre az a válaszom, hogy soha semmiféleképen még arra az egy uralkodó személyére nézve sem fogadhatjuk el garancziának a lojális bizalmat, nem kevésbbé az utódoknak egész sorozatára, a kik azon ígéretek által kötve nincsenek, vagy magukat kötötteknek nem érzik, a mikor — látjuk — törvényeknek az erejét is és a hatályát is sokszor kijátszák. (Ugy van! a haloldalon.) Tulajdonképen mi is kötheti az uralkodót ? Egyedül az az Ígéret, a melyet ő tesz, nem pedig az, a mit a miniszterelnök ur belemagyaráz az ő gondolatába. És vájjon a Felség akarata és elhatározása miben jelentkezett ezen viták alkalmával? Jelentkezett és megnyilatkozott a ehlopyi hadiparancsban, a melyben azt mondja: nem engedi meg, hogy a hadsereg egysége változást szenvedjen, nem engedi meg, hogy abba nemzeti tartalom bevitessék és ez által az »egész«-nek védelme a »néptörzs«-ek kezéből kivétessék. Ezek a Felségnek saját Ígéretei és kijelentései. Ily körülményék között miben lássam én a támaszt arra nézve, hogy az, a mi igértetett, meg fog tartatni? Hiszen a delegáczió legutóbbi fogadásánál is mivel jellemezte a Felség ezen engedményeket? Azt mondta: »Nem fog történni semmi, a mi alkalmas volna arra, hogy a hadsereg eddigi bevált alapjait megváltoztassa. A hadsereg egységét illetőleg felmerült minden aggodalom alaptalan.» O Felségének ígérete másra nem terjed ki, mint arra, hogy lehetnek olyan változások, a melyek a hadseregnek egységét nem ingathatják meg, bekövetkezhetnek olyan változások, a melyek a hadsereg eddigi alapjait nem érintik. De hiszen a sérelem épen abban áll, hogy a 67-iki törvény és szervezet felállított egy hadsereget, a melynek kiegészítő részei vannak: egyik Ausztriában, a másik Magyarországon. Felállította e törvény a magyar hadsereget, mint egy szerves egészet és mégis azt látjuk, hogy az egész hadsereg kizárólag Ausztriának szervezetét vette magára nyelvében, tisztjeiben, szellemében és intézményeiben. Ha tehát az eddigi alapok megmaradnak, ha az egység a korona kijelentése szerint megmarad, akkor ez nem más, mint hogy Magyarországnak nemzeti törekvéseit abba a hadseregbe bele nem vihetjük, azt mi — a mint az osztrákok világosan meg is mondták — nem naczionalizálhatjuk, vagyis a mi állami rendünkhöz hozzá nem szabhatjuk, hogy Magyarország hadserege Magyarország államiságának legyen kifejezője és védelmezője. Ezek az ígéretek ő Felsége által egyáltalában nem is tétetnek, ennek következtében az abban való bizalom teljesen helytelen és jogosulatlan. Hát gr. Tisza István miniszterelnök ur, melyek azok az Ígéretek, a melyek a bizalomkeltés tekintetében figyelembe jöhetnének? Ugy-e bár a jelvények és zászlók. Hol van a magyar zászló, a melyet megígértek? Hiszen itt, mikor felszólították, hogy nyilatkozzék, hogy milyen lesz a jelvény, hát kijelentette világosan, hogy közös jelvények czéloztatnak, — nem közös czimer, mert arról az abszurd ideáról természetesen letettek — de közös jelvények czéloztatnak. Ha pedig magyar jelvényeket akarnának Magyarország hadseregébe behozni, ez egyszerre tisztázható lenne, de egy esztendei küzdelem után ezt fentartani későbbi idők bizonytalanságának, küzdelmeinek és azzal zárni le egy ilyen harczot, hogy nyitva hagyjuk a félreértések és félremagyarázásoknak egész sorozatát, ez vétek önmagunk, vétek államiságunk ellen. És milyen az igazságszolgáltatás tekintetében a tervezet? Hisz ezek a leplek lassankint lehullanak. Itt van p. o. a hadügyminiszter lapjának a »Reichswehr«-nek erre vonatkozó nyilatkozata. {Halljuk! Halljuk 1 Olvassa) : »A magyar nyelvnek az uj katonai büntető eljárás keretében adandó hely és szerep mértéke dolgában most folynak a tárgyalások a közös had-