Képviselőházi napló, 1901. XX. kötet • 1903. november 30–deczember 23.
Ülésnapok - 1901-356
208 356. országos ülés 1903 abban a hadseregben megvannak-e, vájjon ez a hadsereg a magyar nemzet önvédelmének és konszolidálásának eszközéül szolgál-e, vagy pedig az ellen szolgál, szükséges megvizsgálnunk, vájjon az az intézmény olykép vezettetik-e, hogy a magyar állampolgárokat a maguk jogai és kötelességei iránt meg nem téveszti, szükséges megvizsgálni, vájjon az az idegen nyelvű állampolgárokra nem hat-e kellemetlenül, nem zavarja-e meg azokat, és szükséges lesz-e, hogy ha ezeknek vizsgálata azt bizonyítaná, hogy bizony a népéletre is károsan hat, képes megzavarni az állampolgároknak nemzeti öntudatát, és ha egyáltalában a magyar államnak és a magyar közjognak előbbrevitelét nem látjuk benne, hogy akkor a törvényhozás feltételeket szabjon, a melyek ezen hibákat mind megjavítják. Én mindezeket a hiányokat látom, de látta a magyar közvélemény is, a mennyiben a most már egy évig tartó vita alatt a nemzeti közvélemény különféle kívánalmakat vetett fel az ujonczjavaslattal szemben. De a közvéleményben és bennünk is még emelte ezt a kívánságot maga a trónbeszéd, a mennyiben ó" Felsége maga kijelentette, hogy a magyar állam kiépítésének munkája nem enged szünetelést és nem tűr megszakítást. Mi is azt tartottuk és azt tartjuk, hogy a magyar állam kiépítésének munkája nem enged szünetelést és nem tűr megszakítást, tehát kötelességünk a magyar állam kiépítését megszakítás és szünetelés nélkül folytatnunk és végeznünk. (Ugyvan! balfelül.) Ebben a trónbeszédben utalás történik történelmi hagyományainkra, nemzeti ezéljainkra, utalás történik a nemzet ügyének szentelt czéltudatos és önfeláldozó munkásságra, utalás történik ó'si alkotmányunk dicsőségére. Tehát maga a trónbeszéd is kötelességünkké tette, hogy a magyar állam épületét igyekezzünk felszerelni azokkal a hiányzó koczkakövekkel, a melyek eddig a magyar állam épületéből még hiányzanak. De kötelességünk volt ez azért is, mert előttünk legszentebb a magyar államnak és a magyar állam politikai egységének önállósága és függetlensége. Már pedig ugy tudjuk, hogy a magyar állam egységének és függetlenségének a magyar nemzeti nyelv, a nemzeti lobogó és czimer képezik elsőrangú eszközeit és szimbólumait, Mi azért küzdünk, az a mi fő czélunk, hogy Magyarországon minden, maga az alkotmány, a törvények, az uralkodó család, a kormányzat, az egész közoktatás, sőt maguk a gazdasági intézmények is mind a magyar állam önállóságának és egységének szolgáljanak. Ismétlem, t. ház. a közvélemény bizonyos követelményeket állított fel, a melyeknek megvalósítását sürgette és sürgeti, és ezek a kívánalmak, a mint azokat én a magam részéről tapasztaltam és észrevettem, a következők voltak : A közvélemény követelte a szolgálati és xzember ll-én, pénteken. vezénynyelv tekintetében a magyar nyelvnek a hadseregbe való behozatalát, követelte a katonai iskoláknál a magyar nyelvet, valamint a katonai tárgyalásoknál a perrendtartás értelmében szintén a magyar nyelv behozatalát, követelte a magyar lobogót, a magyar czimert, a magyar Himnuszt, a hadseregnek az alkotmányra való felesketését, követelte a hadsereg magyar ezredeiben csak magyar honosságú tiszteknek alkalmazását, vagyis az 1868-iki rendeletnek a végrehajtását. Követelte az egyenruházaton és felszereléseken a nemzeti szin alkalmazását, követelte a magyar hadsereg szükségleteinek kizárólag Magyarországon való beszerzését . . . Holló Lajos: Ki követeli ezeket? Várady Károly: A nemzeti közvélemény! (Zaj.) Elnök: Ne tessék a szónokot zavarni, t. képviselő urak! Várady Károly: Követelte a vezérkari szervezet és oktatás reformját, a hadi felszerelések megosztását, a honvédségnek tüzérséggel és műszaki csapatokkal való ellátását. Ezenkívül voltak gróf Apponyi Albert volt pártjának is kívánságai, a melyeket talán nem is szükséges, hogy felolvassak. (Halljuk! Halljuk!) De felhozok egyeseket annak jeléül, hogy ezek nemcsak formai követeléseket tartalmaznak, hanem hogy csakugyan nemzeti követelmények. (Halljuk! Halljuk!) A nemzeti párt követelte a kétéves szolgálati idő behozatalát, a békelétszám megállapítását, a katonai büntető perrendtartás reformját, a póttartalékosok behívásáról szóló 1888 : XVIII. törvényezikk megszüntetését, a közös hadsereg póttartalékának kontingentálását, a magyar tisztek visszahelyezését, annak kimondását, hogy a magyar ezredekben csak az legyen tiszt, a ki magyarul tud, a közös hadsereg nyelvének reformját, továbbá, hogy a kedvezmények kérdésében a honvédelmi miniszter döntsön és végül a hadkiegészítő kerületek uj beosztását. Ezek a követelmények mind helyesek voltak és megfeleltek a magyar nemzet és a magyar közjog kívánalmainak. Különösen helyes volt a magyar szolgálati és vezényleti nyelv behozatalának követelése annyival is inkább, mert hiszen már 1844-ben a II. törvényezikkben kimondotta a magyar törvényhozás a magyar nyelv kötelező voltát. Ez ugyan nem valami nagy dicsőség részünkről, hogy törvényben kellett elrendelni azt, a mi a nemzetet megilleti, (Igaz! Ugy van! a szélsőbalóldalon.) de már az 1844:11. törvényezikk elrendelte, hogy az országgyűléshez intézendő minden királyi leirat ós az arra adandó válasz magyar nyelven szerkesztessék, elrendeli a törvényezikkeknek magyar nyelven való megszerkesztését és az országgyűlési tárgyalás nyelvéül is a magyar nyelvet jelöli meg. Épugy a magyar udvari kanczelláriánál és a helytartó tanácsnál szintén a magyar nyelvet teszi kötelezővé.