Képviselőházi napló, 1901. XX. kötet • 1903. november 30–deczember 23.

Ülésnapok - 1901-356

356. országos ülés 1903 deczember ll-én, pénteken, 197 megnyerjék, mindig gyenge és tehetetlen embereket teszünk és megengedjük, hogy ő Felsége áldozatul essék a bécsi czentralistáknak és a szoldateszkának. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Magára hagyjuk ott a királyt, a helyett, hogy a király segítségére mennénk, mert a király segítségére nem ugy mehetünk, hogy a bécsi czentralisták minden törekvése előtt fejet és térdet hajtunk, hanem ugy, hogy nem engedjük az igazi alkotmányosság utján megbotlani és megakadályozunk minden oly intézkedést, mely a király és a nemzet közti összhangot megzavarhatná. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) 0 Felsége annyira hatalmában van az idegen tanácsosoknak, hogy nekünk kötelességünk minden olyan intézkedést megakadályozni, mely a nemzet és a király ártalmára van, még a királylyal magával szemben is. Az alattvalói hűséget mi azzal tudjuk most bebizonyítani, ha ellenmondunk még a királynak is akkor, mikor azt látjuk, hogy oly intézkedéseket akar életbeléptetni, melyek nemcsak a nemzetnek, hanem neki is romlására vannak. Gróf Tisza István miniszterelnök ur tegnap Ugron Gábor képviselőtársam beszéde után alkalmat vett magának, hogy védelmébe vegye ő Felségét. Ez nagyon felesleges és nagyon szükségtelen volt. (Igaz! TJgy van! a szélsőbalóldalon.) Hogyan gondolkozunk mi a király ő Felségéről és az uralkodóházról, erre nézve engedje meg a t. ház, hogy egy, a múlt esztendőben megjelent művemből néhány sort felolvassak. (Halljiűí! Halljuk! a szélsőbaloldalon. Olvassa): »Mindig mélységes hazafiúi aggodalmat érzek, valahányszor a képviselőházban, sajtóban, vagy akár az országban bárhol, elvbarátaim keserű kifakadásokban támadják a népek jogainak csorbításáért a király személyét. Nincs az az erős és kíméletlen kifakadás, melyet az ország jelenlegi elviselhetetlen helyzete nem igazolna. De a kifakadásokat nem a király személye, nem az uralkodó-ház ellen, hanem azok tanácsosai, a miniszterek ellen kell intézni. Érzem én. tudom én. hogy nehéz a feledés. A gonoszságnak oly mérhetetlen nagy foka, erkölcsnek, jognak, törvénynek és igazságnak oly gálád lábbaltiprása, mint a minőkkel nemzetünk története tele van, irtózatos nyomokat hagy hátra a népek életében. Nem lehet azt egyszerre megsemmisíteni. Temető ez ország, a merre szemünk eltéved, függetlenségünk szent ügye lánglelkü vértanúinak emlékezete kisért mindenütt. Ezeknek látására térdre borulni késztet minden igaz hazafit az ájtatos kegyelet. Ezeknek látása nem alkalmas arra, hogy hitet, bizalmat keltsenek bennünk a jövő iránt. Érzem én ezt, tudom én ezt. De hát mi politikát csinálunk most. Ne érzelmek, hanem érdekek vezessenek bennünket az ország sorsának intézésében. A király koronázása fordulópontot képez Magyarország történetében. A koronázás előtt egy abszolút uralkodóval szemben jogaink védelmére a passzív ellenállás mellett csak egy eszközünk volt: a fegyver. A világhelyzet változásától, a főhatalmak segélyétől vártuk és reméltük állami függetlenségünk helyreállítását. Ma egészen más a helyzet. Ma az alkotmányosság útja áll előttünk. Ma az alkotmányosság által nyújtott fegyvereket kell használni. De ezeket aztán ki kell használni teljesen. Egy hosszú élet kínos szenvedései és csalódásai vitték rá királyunkat, hogy magát megkoronáztassa. Az alkotmányosság terén meg is fog maradni, mert minden más utat és módot, mely egy uralkodó részére még nyitva áll, már ő megpróbált s egyik sem vált be. De meg is akar maradni, azt bizonyítja az a tény, hogy 36 év óta, mióta királyunk megkoronáztatott, egyetlen egyszer sem tapasztalta a két birodalom népe, hogy neki az alkotmányos formákhoz való szigorú ragaszkodás terhére van, sőt épen ellenkezőleg, arról győződhettek meg, hogy évekig tartó osztrák parlamenti válságok daczára feltétlen híve az alkotmáuyos életnek. Hogy népei nem élvezhetik az alkotmányosság áldásait, annak nem ő, hanem miniszterei, tanácsosai az okai, a kik tehetetlenek és képtelenek oly politikát csinálni, mely a népek teljes megelégedése mellett az uralkodót is megkímélné a sok meghurczoltatástól. Nem tartom tehát czélravezetőnek, hogy mi alkotmányos viszonyaink között csak a multakra való hivatkozással, vagy a multak által felkeltett érzelmeknél fogva bizalmatlankodjunk királyunk igazi alkotmányos érzületében, még mielőtt az alkotmány által rendelkezésünkre álló fegyvereket ki nem használtuk s az alkotmányosságot ki nem próbáltuk. Nekünk ki kell próbálni az alkotmányosságot. Mi azt nem mondhatjuk, hogy a nemzet jogos igényei kielégítést nem nyerhetnek, mert hiszen még meg sem kisérlettük. Első és legfontosabb kötelességünk tehát a nemzet igazainak kivivására megtenni a kísérletet. Ezt a kísérletet most teszszük meg azzal az akczióval, melyet 10 hónap előtt megindítottunk s melyet folytatnunk kell mindaddig, míg eredménye nem lesz. Akcziót indítottunk meg, de nem olyat, melyet a felhevülés vagy múló szenvedély szült, hanem a melyet komoly, öntudatos megfontolás állapított meg, melynek minden következményeivel leszámolt, melyet megbénítani semmi körülmények, feltételek alatt nem enged, a melynek czélja: megbuktatni, lehetetlenné tenni minden kormányt, mindaddig, mig a nemzet jogai érvényesülést nem nyernek. De ebbe az akczióba nem szabad belevegyiteni az uralkodó személye ellen semmi ellenszenvet. Sőt minél erélyesebben óhajtunk a nemzet jogos aspiráczióinak megvalósulásán dolgozni, az uralkodó személye iránti rokonszenvünket annál inkább ki kell mutatnunk. Ha a nemzet jogos követeléseibe belevegyül a király iránti ellenszenv hangja is, ez csak