Képviselőházi napló, 1901. XX. kötet • 1903. november 30–deczember 23.

Ülésnapok - 1901-354

146 35í. országos ülés 1903 én a magam részéről nem mehetek bele egy oly törvényjavaslat tárgyalásába, a mely másodrendű kérdés ezen alapkérdés mellett. Helyesen fejtette ki ezen elvet Rakovszky t. képviselőtársam, midőn elleninclitványát beterjesztette és azt bővebben megindokolta, hogy ő ezen javaslatot tisztán azon az alapon nem tartja elfogadhatónak, mert a kormány nem rendelkezik a törvényes felhatalmazási jogkörrel, (ügy van! a néppárton.) Én teljesen magamévá teszem azt az álláspontot, a melyet ebben a tekintetben bőven kifejtett itt Rakovszky t. képviselőtársam, és a magam részéről más térre akarok áttérni, melyet ő a maga beszédében a saját álláspontjából kifolyólag még nem fejtett ki. (Halljuk! Halljuk! a néppárton.) Ez t. i. azaz általános szempont, hogy kiket érintenek legsúlyosabban azok a törvények, a melyek kötelezettségeket rónak az egyes országok lakóira. Azok, a kik a politika intézésébe közvetlenül befolynak, azt tapasztaljuk, hogy legnagyobb részben nincsenek annyira érintve ama kötelezettségek által, melyeket az országos törvények az állampolgárokra ráruháznak, mert azok kiváltságos helyzetben szoktak lenni, a mely őket ezen kötelezettségüknek terhei emelése alól nagy részben felmenti. Ezért a szegény nép érdekében kell elsősorban e javaslattal foglalkoznunk, mert hisz azt érinti a véradó, ő köteles közvetlenül leróni, másrészt a katonai költségek legnagyobb részét a szegény nép viseli, mert a katonaság fentartására szükséges költségek, lehet mondani, 90%-ban a szegény nép zsebéből kerülnek elő. (Igaz! a baloldalon.) És akkor, a miKor ily terhek elviselését bíráljuk, azt hiszem, láthatjuk, hogy az aránylagos súly is sokkal nagyobb mértékben érinti a szegény népet, mint azt, a ki vagyoni viszonyainál fogva könnyebben viselheti el a terheket. T. ház! Midőn látjuk az egész nemzetben és különösen azon állampolgárok széles rétegeiben, a kiket ily mértékben sújt a vér- és pénzadó, a melyek a szőnyegen lévő törvényjavaslatokkal kapcsolatosak, akkor, a mikor látjuk, hogy e széles rétegekben mindinkább az az irány kezd felülkerekedni, hogy csak ne szaporítsuk a létszámot, de ne is tartsuk fenn ezt a drága, óriási mértékben költséges hadiszervezetet, a mikor mindenfelé a gondolkozó emberek azon iparkodnak, hogy találjanak módot arra, hogy ezeket az óriási terheket vegyék le a nép válláról, restringálják ezeket a hiábavaló, haszontalan költségeket lehető nagy mértékben, azokat a milliókat és milliókat, a melyeket ezekre a haszontalan czélokra kidobálunk, üdvös közgazdasági beruházásokra fordítsuk, a mikor látjuk, hogy ez az eszme mind jobban és jobban tért hódit, akkor, t. ház, a magam részéről, különösen az előbb emiitett körülménynél fogva, hogy a kormánynak még felhatalmazási törvénye sincs, egy fillérrel sem járulhatok hozzá, hogy a népet igy megterheljék. deczember 9-én, szerdán. Hogyan kerültek e javaslatok ide a képviselőház asztalára? Mindnyájan tudjuk ennek történetét. Ismerjük a csökönyös ragaszkodást, a melylyel kormányaink kénytelenek voltak a törvényjavaslattal a ház elé jönni, mert hiszen kényszerűségnek kell tekintenem, a mikor egy kormány az alaptörvényekkel tényleg kénytelen ellenkezésbe jönni és felhatalmazási törvény bírása nélkül, a magyar alkotmánynak megszegésével kénytelen erőszakolni ilyen javaslatot, a mely legalább is nem időszerű. Az egésznek története ott kezdődik, — és ott kezdődik az is, hogy ez a javaslat még most is oly nehézségekbe ütközik — hogy az ujonczlétszámot akarták felemelni, vagyis azokat a terheket akarták szaporítani, a melyekről az előbb emiitettem, hogy a nemzet széles rétegeinek akaratával nem egyeznek, sőt azzal határozottan ellenkeznek. (Az elnöki széket báró Feilitzsch Arthur foglalja el.) T. ház! Akkor, a mikor nemcsak a nemzet széles rétegeiben látjuk a mozgalmat, a szegény emberek között, a kiknek bizonyos szervezetet adott az u. n. szocziálizmus, a melyre nézve nem akarok most belebocsátkozni annak bírálatába, hogy helyes irányba terelje-e a népnek mozgalmát, hanem azt látjuk, hogy már nemcsak az a szegény nép, hanem a törvényhozásoknak tagjai is ezen a téren bizonyos szervezetet akarnak létesíteni, és e szervezeteknek az élére olyan nagynevű férfiak állottak, mint pl. a mi szeretve tisztelt volt elnökünk, gr. Apponyi Albert; midőn ily férfiak vették kezükbe a törvényhozásoknak szervezését ezen a téren, mikor az u. n. békeliga mindenfelé terjed és az eszmékben ezen a téren az emberek találkoznak és mind számosabban, karöltve iparkodnak ezt az eszmét megvalósítani: akkor ón nem értem a kormányzatot, hogy semmiképen sem mérlegeli ezen irányzatokat, hanem itt áll a Damokles kardja a fejünk felett, hogy most megint a régi létszám szerinti ujonczjavaslattal jön ugyan élénkbe, azonban alig hogy ezt befejezzük, újból fel fogja ütni fejét az a veszedelem, hogy jönnek majd az ujonczlétszám felemelésével. (Igaz ! ügy van! balfelöl.) A mi kormányzatunk pedig a helyett, hogy őszintén iparkodnék e mozgalmakat felölelni, ellenkezőleg mindig kész szolgája annak az iránynak, (Igaz! Ugy van! balfelöl.) a mely nem a leszerelés felé viszi a népeket, és nem biztosítja azon millióknak megtakarítását és üdvös hatását a népek számára, hanem mindig jobban beleviszi a mi országunkat is abba az örvénybe, a melyben a többi európai államok már úgyszólván mind benne vannak. Hogy mily veszedelmes ez az örvény, az abból látszik leginkább, hogy már megingatta azt az egyedül szabadon lélekző államot is a föld kerekségén, a mely e polyp karjából