Képviselőházi napló, 1901. XX. kötet • 1903. november 30–deczember 23.

Ülésnapok - 1901-354

35í. országos ülés 1903 deczember 9-én, szerdán. 141 azon ezred nyelvét, a melynél szolgálnak, egyiknél ezt, a másiknál amazt a nyelvet. Azt hiszem tehát, hogy csak ezen rendelkezés, némi kiterjesztését képezte volna az, ha az egész vonalon kimondták volna, hogy a magyar honosok pedig valamennyien tudják a magyar nyelvet. (Élénk helyeslés a bal- és a sz&söbaloldalon.) Mondom, sajnálom, hogy ezen lényegtelennek látszó és tényleg nem is olyan nagyfontosságu részletkérdések módositásképen behozattak a kilenczes bizottság javaslatába, mert szerintem ez igen sok tekintetben hozzájárult ahhoz, hogy a béke és a nyugalom ebben a házban még máig sem állott helyre. (Ugy van t balfelöl,) Bocsánatot kérek, ha a katonai kérdések tekintetében egész röviden még két pontra kiterjeszkedem. (Halljuk! bed felöl.) Az egyik, és én kezdettől fogva sajnálom, hogy ez nem képezi a t. szabadelvű párt kilenczes bizottságának programmpontját, az, hogy abban a törekvésben, a melyben mindnyájan egyetértünk, hogy igyekezzünk a magyar nyelvnek minél nagyobb érvényesülést szerezni a hadseregben, hogy ezen törekvésünknek meg valósithatása czéljából a hadkiegészitő kerületeknek ezen szempontból helyesebb, czélszerübb beosztását méltóztassék a t, honvédelmi miniszter ur konszideráczió tárgyává tenni. {Elénk helyeslés és taps balfelöl.) Én azt hiszem, hogy nem képezhet nagy nehézséget az, hogy ha a geográfiai helyzetből kifolyólag talán némi eltolások is lesznek szükségesek a hadkiegészitő kerületek beosztása tekintetében, ebből nagyobb nehézségek fel nem merülhetnek, mert pl. a sorozásnál úgyis szándékom majd egyszer a jövőben, békésebb időkben direkte a t. honvédelmi miniszter ur figyelmét felhívni, hogjr a sorozó bizottságok minél több helyen sorozzanak, hogy minél kisebbek legyenek az egyes sorozási körzetek, hogy a nép ne legyen kénytelen a sorozás miatt nagyobb utakat megtenni, nagyobb időveszteséget és költségeket szenvedni. Ha ezen a téren némi reformokat hozna be a t. kormány, én azt hiszem, hogy minden nagyobb nehézség nélkül és az elvi kérdések legkisebb bolygatása nélkül a magyar nyelvnek, oly nagy teret tudnánk a hadseregben biztosítani, a melynek elérésére, ha csak lehet, okvetlenül törekednünk kell. (Helyeslés balfelöl.) Ha csak tiz-tizenöt ezreddel többnél mint ma, elérnők azt, hogy 50 százaléknál nagyobb legyen a magyar ajkú katona száma az ezredekben, elérnők azt, hogy ennyi ezredben már kötelezve lenne a Regimentssprache alapján mindezen ezredek tisztikara a magyar nyelvet bírni és használni. Ennyivel több góczpontja lenne, hogy ugy mondjam a nemzeti fejlődésnek, a magyar nyelv terjedésének. (Helyeslés balfelöl.) Végül bocsánatot kérek, (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) hogy ez alkalommal is visszatérek régi kedvenczemhez, a tengerhez, Kénytelen vagyok ugyanis utalni még egy körülményre, a midőn most katonai kérdéseket tárgyalunk. A delegáczióban eddig is már évek óta, igen helyesen, szorgalmazták ós e téren már határozottan igen nagy vívmányokat értünk el, — hogy a hadsereg a quóta arányában Magyarországon szerezze be az anyagot, az élelmi szereket stb. Mondom, ezen a téren, a közös hadsereg keretén belül, már értünk el bizonyos sikereket. Sokkal rosszabb azonban az arány a hadi tengerészeinél, egyszerűen azért, mert eltekintve azoktól a költségektől, a melyek csakis külföldre mehetnek a külföldi beszerzések miatt, a hadi tengerészeti kiadásoknak legnagyobb része a hajóépítésre fordittatik. Hajókat pedig, sajnos, magyar területen nem építenek. (Ugy van! balfelöl) Már valami 25—30 év óta törekvése a magyar kormánynak, hogy Fiume mellett létesüljön egy olyan hajógyár, a mely alkalmas hadi hajónak építésére is. Tudtommal több propoziczió, több javaslat fekszik erre vonatkozólag már jó ideje a kereskedelemügyi miniszter ur előtt és legbelsőbb meggyőződésem, sőt merném állítani, határozottan tudom, hogy egy ilyen hajógyár fennállása csak ugy tekinthető biztosnak, ha annak a haditengerészet lehetőleg a quóta arányában munkát ad. (Ugy van! balfelöl.) Az pedig, hogy a, mi belföldön előállítható, annak quótaarányszerü része magyar hajógyárban létesüljön, teljesen indokolt és méltányos. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Én azt hiszem, alig van ember az országban, a ki ma azt a kérdést ne vetné fel magának: lesz-e béke, lesz-e nyugalom, van-e és minő kilátás ezekre? (Halljuk! Halljuk/ balfelöl) Én megvallom, nem akarom azt mondani, hogy megdöbbentem; de elcsodálkoztam ezen, midőn inost a nváron és az ősz folyamán falun jártam és felkerestem egyik-másik gazdaemberismerősömet a lakásán, a vendéglőben, mindenütt, a hova jöttem, az első kérdés az volt: no, képviselő uram, lesz-e béke? Tehát az egész országot foglalkoztatja ez a kérdés és azt hiszem, ismét nem szerénytelenség, ha én e helyütt egész röviden szintén felvetem magamnak ezt a kérdést és erre a magam megjegyzéseit megteszem. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Két tény áll. Az egyik az, hogy már hónapokon át folyik az obstrukezió ezen házban, s hogy ezen obstrukezió akadályozza meg a katonai javaslatoknak, az ujonczemelós és ujonczmegajánlásról szóló törvényjavaslatoknak törvényerőre emelkedését és megakadályozza a törvényenkivüli állapotnak megszüntetését. A második tény az, hogy a legutóbbi napok eseményei óta, azon, nem mondom, paktum, hanem megállapodások óta, a melyek a t. függetlenségi párt és a miniszterelnök ur között történtek, az obstrukezió szűkebb körre szoríttatott. Ez két oly tény, a mi ellen ellenvetést tenni nem lehet. A kérdés tehát az, lesz-e béke, le fognak-e szerelni azok az urak, a kik még ma obstruál-