Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-336

74 336. országos ülés 1903 november 14-én, szombaton. ják bocsátani ó'ket, mi gátolja a t. többséget abban, hogy akár a szatmári kérvény alakjában, akár a t. kormány, illetőleg a t. honvédelmi miniszter ur által előterjesztett törvényjavaslat alakjában ezt a kérdést nyomban, 24 óra alatt elintézzük ? Én megígérem a nélkül, hogy erre megbizásom volna, hogy ezt a javaslatot mi erről az oldalról nem fogjuk ellenezni. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ezeknek a katonáknak ott tartása még katonai szempontból is nyilvánvaló abszurditás, mert a ki valaha katona volt, tudja, hogy ezeki en a hónapokban az úgynevezett vén baka már nem teljesít sem fegyvergyakorlatot, sem más oly szolgálatot, a melyben nélkülözhetetlen volna. Ma, hogy hivatalos nyelven beszéljünk, csak Übungsmarschról. helyi és őrségi szolgálatról lehet szó, ezt pedig szépen elvégzik az első és második évet szolgáló katonák. De mi egyéb értelme van ennek, ha ez nem az osztrák katonai köröknek adott konczesszió akar lenni, hogy ott tartják ezt a legénységet most, mikor arra sem hadi okokból, — mert béke van — sem szolgálati okokból szükség nincs, sőt ma már, novemberben ós deczemberben, ez nem jelenthet egyebet, mint az állami költségvetésnek ok nélkül való megterheltetését! (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) A november és deczember az ujonezok kiképzésére szánt idő. A szolgálatnak és a hadseregnek ezt az érdekét azzal, hogy az öreg katonákat ott tartják és megfosztják családjuktól, nem is érhetik el és nem is tudják pótolni. Ha tehát őszinte az önök álláspontja, ne tessék az ellenzéknek odadobott gyanúsító frázisokkal ideállni, hanem tessék oly javaslatot hozni, a melyet az országgyűlés a maga egészében elfogad és támogat, a melylyel lehetővé tétetik azonnal, hogy ezek a katonák hazabocsáttatnak. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Annyival is inkább tehető ez, minthogy ez nem érint költségvetést, ezt a költségvetést meghatalmazási törvény nélkül is végre lehet hajtani, sőt takarékosságot jelent. (Igaz! TJgy van! a szélsiíbalol dalon.) De, t. képviselőház, a t. miniszterelnök ur által inaugurált eme taktika — és ezzel akarom beszédemet befejezni — még arra is közreműködik, — hogy újból használjam ezt a kifejezést, — hogy a parlamenti helyzet elmérgesittessék. Nemcsak nem tagadom, de nyíltan hirdettem és hirdetem, hogy én azok közé tartoztam és tartozom, a kik aggódó lelkiismerettel kisérik a történő eseményeket, és a kik őszintén óhajtották és óhajtják, hogy, mindig a nemzet becsületének teljes integritásával és a nemzet jogainak sértetlen megőrzésével, (FelháUások a szélsöbaloldalon: Kivívásával!) találtassák egészséges kibontakozási mód, a mely megkíméli nemzetünket a csapásoktól, a melyek eddig is érték, és a jövendőben még nagyobb mértékben veszélyeztetnék. De a t. miniszterelnök ur, és ebben igaza van Ivánka Oszkár képviselő urnak, nemcsak nem működik közre ebben, hanem ennek a javaslatnak forszirozásával egyenesen provokálja az ellenkező eljárást. (Igaz! a szélsöbaloldalon.) Az ujonezok ügyénél ugyanis azokat a politikai kérdéseket, melyeket a kormány programmjával együtt kellene a nemzet szine előtt tisztába hozni, hogy senki gyanúnak és rágalmazásnak kitéve ne legyen, hogy mindenki a maga politikai álláspontját itt a házban saját felelőségére kifejthesse, ezeket a kérdéseket a katonai javaslatok során tárgyalni nem lehet. így pl. a t. miniszterelnök urnak az éjféli ülésben tett egy nyilatkozata ujabb üszköt dob az egész közvéleménybe és ujabb aggodalmakra ad okot. Eloszlathatja a t. miniszterelnök ur. Nem foglalkozom most a jelvény-kérdésben adott szerencsétlen disztinkcziójával, a mely az »együttes«-t és »közös«-t szinonimnak nyilvánitja. De ki nem vette észre az éjféli ülésen, mikor arról volt szó, hogy a nevelésügy kérdését a véderőtörvényben kell megoldani, azt a közbeszólását a miniszterelnök urnak, hogy : »ez oda nem tartozik.« Hát, t. képviselőház, nem szeretnék félreértetni. Annak a katonai programúinak, a melyet a t. miniszterelnök ur a parlament elé terjesztett, egyik legnagyobb hibája az, hogy végrehajtása tekintetében nemcsak garancziák nincsenek, de sőt ellenkezőleg, a legjogosultabb aggodalmakat ébreszti arra, hogy azt végre sem szándékoznak hajtani. Most előáll a t. miniszterelnök ur azzal, hogy a legnagyobb vívmány, a melyet hozott, a nevelésügy terén áll fenn. Én nem vagyok ilyen optimista, de magam is konstatálom, hogy az eddigi állapottal szemben — húzd alá : az eddigi állapottal — bizonyos haladást látok. De ha ez a haladás azt a hátsó gondolatot akarja fedezni, hogy a nevelésügy kérdése nem tartozik a törvényhozás elé, vagy hogy az nem a véderőtörvényben vagy nem esetleg az ujonezmegajánlási törvénynek feltételei között, de mindenesetre törvényes módon intéztessék el; ha ez azt a hátsó gondolatot tartalmazza, hogy ezt megint a vezérlet, vezénylet és belszervezet felségjoga révén korlátlan felségjog gyanánt akarják kezelni, a mely manifesztumokkal intéztetnék el, akkor nem vívmányról van szó, hanem rút megalázásáról a nemzeti államiságnak és függetlenségnek. És ha ez igy van, akkor méltóztatik belátni, hogy mindenki, a ki a legnagyobb aggodalommal kiséri az eseményeket, kénytelen homlokot ütni azzal a kormánynyal szemben, a mely vívmány gyanánt hoz valamit azért, hogy konfiskálja más területen a nemzet alkotmányát. Pap Zoltán: Az osztrák mindig igy tett! Polónyi Géza: Ha mi a katonai javaslatokat tárgyaljuk, nemcsak felébresztette a t. miniszterelnök ur ezen aggodalmakat, a melyek a csínyre