Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-336

68 336. országos ülés 1903 november Vt-én, szombaton. Ezzel a jogával, vagyis a feltételek megszabásával sohasem élt a magyar országgyűlés, hanem a véderó'törvénvekben egyszer megállapított ujonczlétszámot minden további vitatkozás nélkül évről-évre megadta évtizedeken keresztül. Mi az oka tehát annak, hogy most, ebben az esztendőben az ujonczmegajánlás jogának gyakorlásához olyan erős,állhatatos viták fűződnek? Ennek oka nem egyéb, mint az, hogy a véderőpolitikának a közös hadseregben — szándékosan élek ezzel a szóval -— való megtestesülése olyan ellentéteket fejlesztett ki a magyar nemzeti és állami élet, ennek létfeltételei és azon kényszerrendszer között, a melyet az osztrák militarizmus itten meghonosított és kifejlesztett, hogy ezen ellentéteket maga a kormány napirendre hozta akkor, a mikor az ujonczlétszám felemelésével jött és azt erőszakolta. Miután pedig ezen ellentétek kitörtek, ezeknek a megoldása csak egy olyan kiegyezéssel lehetséges, a mely a király és a nemzet között törvényhozásilag megállapítja azt a harmóniát, mely szükséges nemcsak a nemzetre nézve, nemcsak a királynak, hanem a mely szükséges mindenekfelett magának a hadseregnek, magának a véderőnek, a mely a nemzetet megvédelmezni, a mely a hazáért életét és vérét áldozni köteles, a melynek a hazával magát teljesen azonosítania kell. (Helyeslés a baloldalon.) Minthogy pedig ez nincs igy, sőt ellenkezőleg, a legélesebb diskarmónia uralkodik : ezért követeli az ellenzéknek az a része, a mely a közjogi alapot is kétségbe vonja és támadja, a nemzeti feltételeknek már az ujoneztörvénybe való felvételét a 12. §. értelmében. Hiszen emlékezünk rá, (Halljuh! Halljuk! balfeliíl.) hogy melyek azok a feltételek, a melyeket Ugron Gábor képviselő ur egyik beszédében kifejtett. Azt mondja: megszavazzuk az ujonczlétszámot; megszavazzuk a felemelt létszámot is (Egy hang a néppárton: De mi nem!) — mi nem — a melyet ő nem helyesel, a melyet ő szükségesnek nem tarthat, de miután a többség, a kormány a felemelt ujonczlétszámot is kívánja és szükségesnek tartja, a kisebbség, az ellenzék nem érzi magát kötelezve arra, hogy azt minden rendelkezésére álló eszközzel meggátolja, ha megszüntetik azokat a bajokat, a melyek a konfliktusok tárgyát képezik. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Ezen feltóteleket ő három pontban összegezte. Az első pont az volt, a mire a kormány elvileg és talán gyakorlatilag is hajlandó •— legalább a honvédelmi miniszter ur nagyon becses ígérete szerint, a kinek személye nekünk igen nagy garanczia — hogy a magyar tisztek mind át fognak helyeztetni a magyar ezredekbe, és természetesen az idegen tisztek megfelelő számban innen át fognak helyeztetni saját hazájukba. A második feltétel az volt, hogy a magyar államiság bevitessék jelvényeivel abba a hadseregbe, annak magyar részébe, vagyis a magyar hadseregbe, hogy a teljes paritás és dualizmus, szóval az az alkotmány, a mely az 1867-iki törvények alapján ma érvényes, ezen állami intézményben is kifejezést találjon. (Helyeslés a bal- és a szélsobaloldalon.) Ugron Gábor t. képviselő ur harmadik feltétele nem volt egyéb, mint a magyar szolgálati nyelvnek és a magyar vezényszónak a hadseregbe való behozatala. Ha a közjogi alapon nem álló ellenzéknek ezt a három feltételét a kormány, vagy mondjuk nem a kormány, hanem ha azt ez a ház elfogadta volna, (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsobaloldalon}) ha azt ez a magyar törvényhozási testület elfogadta volna, és ha azzal mint dokumentummal, mint a saját meggyőződésének, s a nemzet akaratának, kívánságának dokumentumával járult volna teljes tisztelettel ő Felsége elé, kérni, hogy ezen jogok, ezen követelések méltányosan elégíttessenek ki: akkor bizonyára nem az a párt, sem a mi pártunk nem ellenezte volna azt, hogy az ujonczjutalék még felemelt létszámban is megadassák. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) Ezekhez a feltételekhez az a párt — hogy valamennyien-e, azt nem kutatom — tudtom szerint most ragaszkodik, ellenben a szabadelvű párt ezen feltételek közül csak egyet fogadott el; azt sem kötötte az ujonczjutalékhoz, a többit pedig vagy elhomályosította — értem a jelvények kérdését, — vagy elejtette — értem a magyar szolgálati nyelvet és a magyar vezényszót. (Egy hang bal felöl: Lemondott róla!) Igenis, lemondott róla, mert a 8. pontnak az a fogalmazása, a melyet a miniszterelnök ur elfogadott és Papp Géza képviselő ur itt a házban elég merész volt a szabadelvű párt akaratának nyilvánítani, a nemzetnek nyelve jogáról való lemondását tartalmazza. (Ugy van! balfelöl.) Ennek részünkről a leghatározottabb ellenszenvvel kell találkoznia. Mikor gróf Tisza Istvánt miniszterelnökké kinevezték, értesülésem szerint — csak hallomásból tudom — Bécsben a katonai legfelsőbb körökben nagy volt az öröm. (Zaj balfelöl.) Egyik osztrák generális ugyanis azt mondotta társának: (Halljak! Halljuk!) »Wir können ruhig sein, es bleibt Alles beim altén.« Lehetséges-e ez ? Azok után, a mik itt történtek, azok után, a mik a dolog lényegében rejlenek mint bajok és sérelmek, és azon küzdelem után, a melyet a magyar nemzet — nemcsak annak ellenzéke, hanem a nemzet maga és a kormánypártnak nevezetes része is ezen sérelmek ellen kifejtett, lehetséges-e, hogy minden maradjon ugy, a mint volt és minden folyjon ugy, mint eddig? Igen, mert nem kell hozzá egyéb, csak szavazzuk meg ezt a törvényjavaslatot, a mely a régi és azután minden visszatér a régi medrébe und Alles bleibt beim altén. (Ellenmonäásoh a jobboldalon.) Hát maradhat-e Alles beim altén ? (Zaj balfelöl.) Ha önöknek akár a küzdő ellenzék leszerelésével, akár a szabadelvű párt harezosainak kitartásával, akár az elnökségnek