Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-335

335. országos ülés 1903 november 13-án, pénteken. 53 akár az uralkodó czimerével, akár az uralkodó neve kezdődő betűjének odahelyezésével. A mi közjogunk e kérdésnek máskép való megoldását meg nem engedi és minden törekvés, akár együttes, akár közös jelvény alkalmazására alkotmányellenes és a magyar nemzet által meg nem tűrhető. (Helyeslés a haloldalon.) A miniszterelnök ur programmjának egy másik pontja, melyet szintén mint különös vivmányt tüntet fel, a magyar honos tiszteknek magyar ezredekbe való áthelyezése. Tagadhatatlan, hogy ha ez az intézkedés teljes őszinteséggel és következtetéssel végrehajtatik, az minket nagyon megörvendeztet és mi azt helyeselni fogjuk, de ebben nem lehet mostani küzdelmünk valami vívmányát látni. Hiszen ő Felsége 1868-ban bocsátotta ki ezt a rendeletét és 35 esztendő óta késtek annak végrehajtásával. Ily tapasztalat valóban indokoltan rendíti meg bennünk a bizalmat az iránt, hogy ezek az ígéretek, melyek minden preczizitás nélkül lehetőleg hátulsó ajtók nyitva tartása mellett történtek, a közel jövőben meg fognak valósittatni. Ezen Ígéreteknek precziz formulázása végett, azon biztosítékok megtalálása végett, a melyek a mi megnyugtatásunkra szolgálnának, szükséges volna, hogy a miniszterelnök ur programmja tovább tárgyaltassék és tisztába hozassanak azok a kérdések, a melyek a most napirenden levő törvényjavaslat elintézését gátolják. (Helyeslés halfelöl.) Igaz, hogy a t. honvédelmi miniszter ur a mai ülésben kijelentette, hogy ezeknek az ígéreteknek beváltásáért ő vállalja a garancziát és ezek az ígéretek okvetlenül be fognak váltatni, mert az összes tényezők, a melyekntk ebbe beleszólásuk van, ehhez hozzájárultak. Nem fogja tőlem rossz néven venni a t. honvédelmi miniszter ur, ha én ezzel a kijelentéssel még nem tudok megelégedni. A parlamentáris életben a miniszter uraknak személyes garancziája, a mint talán méltóztatik belátni, nem ér semmit, mert jöhetnek olyan körülmények, a mikor nem tudom milyen hatalmi köröknek egyik vagy másik miniszteri Ígéret beváltása kellemetlen és akkor az a miniszter máról holnapra már nem miniszter, a ki pedig utána jön, azt ez az Ígéret nem köti. De e mellett még bizonyos aggodalmaim is vannak arra nézve, hogy hát miféle összes tényezők hozzájárulásáról van itt szó. Én ugy tudom, hogy az ezek megvalósításához alkotmányos felfogás szerint nem lehet másra szükség, mint ő Felségének a királynak, a közös hadügyminiszternek, a honvédelmi miniszternek és végre a törvényhozás két házának, vagyis a képviselőháznak és a főrendiháznak hozzájárulására. Ezenkívül semmiféle tényezőnek beavatkoíását és hozzájárulását vagy hozzá nem járulását mi törvényesnek és alkotmányosnak nem tekinthetjük és el nem fogadjuk, sőt tiltakoznunk kellene az ellen, ha biztos tudomásunk volna arról, hogy még más tényezők is beleavatkoztak ebbe. A miniszterelnök ur programmjának harmadik pontjával, a melyre, ugy látszik, a legnagyobb súlyt fekteti, a tiszti nevelés kérdésével kell még foglalkoznom. Ennek a kérdésnek megoldása olyan formában, a mint azt a t. miniszterelnök ur programmjából látjuk, legkevésbbé sem elégít ki, mert még a jelenleg létező visszás állapotokat sem szünteti meg. Igaz. hogy a most folyó hossza vitában a katonai nevelés kérdésével talán nem foglalkoztunk, vagy nem foglalkoztunk annyira, a menynyire ezzel a kérdéssel foglalkozni csakugyan szükséges lett volna. De hiszen a múlt évi, meg az előbbeni évi delegációkban mindig szellőztetve volt az a kérdés, hogy a katonai nevelés mai rendszere a mi közjogunknak nem felel meg, mert tagadhatatlan tény az, hogy azok a növendékek, a kik a katonai iskolákban a katonai pályára képeztetnek, még nem hadkötelesek, ezek még a közös hagügyminiszternek hatósága alá nem tartoznak, ezen csak előkészíttetnek a katonai pályára. (Ugy van! a szélscbalolda Ion.) Nemcsak nem helyes, hanem határozottan közjogellenes abuzus az, a mi, fájdalom, fennáll évtizedek óta, hogy ezeknek a közös katonai tísztképző-iskoláknak a költségei a közös költségvetés terhére számoltatnak el. És ezen uj intézetek mind a közös hadügyminiszter fenhatósága alatt állanak. Csak egy dolgot akarok felemlíteni, t. ház. Nem furcsa dolog-e az, hogy a tisztek leányainak nevelésére Hernalsban fentartott intézetnek költségeit szintén a közös hadügyminiszteri budgetből fedezzük? Mi köze van annak a leánynevelőintézetnek a hadsereghez (Derültség balfelöl.) és a két állam között ezen ügyekben fennálló közös intézményekhez ? Ez tisztán saját ügye minden egyes államnak és ezt az ügyet másként helyesen nem lehet megoldani, csak ugy, hogy ha Magyarország is állit fel a saját költségén katonai hadapród iskolákat, tisztképző intézeteket, fő- és alreáliskolákat és katonai akadémiát, épugy állítsa fel azon intézeteket Ausztria is a saját költségén. (Igazi Ugy van! a szélsöbaloMalon.) Ezekben az intézetekben, a melyek azután kétségtelenül a magyar kormány vezetése és fönhatósága alatt fognak állani és közvetlenül a honvédelmi miniszter alá lesznek rendelve, lehet azután teljesen magyar nemzeti szellemet ápolni és a nevelést egészen magyar nemzeti irányban vezetni. (Igaz ! Ugy van! a szélsöbáloldalon.) Mi szükség van arra, t. ház, hogy azt a 14—15 esztendős fiút, a ki a katonai pályára készült, a történelemből, az irodalomból egészen másként, más szellemben, más irányban nevelik, mint azt a másik 14—15 éves fiút, a ki a polgári pályán van ? Az én nézetem szerint magának a katonai intézménynek is, a tisztikarnak is az volna az érdeke, hogy a polgári gimnáziumok és reáliskolák tanterve a katonai fő- éa alreáliskolák és hadapródiskolák tantervével ne