Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-335

52 335. országos ülés 1903 november 13-án, pénteken. A miniszterelnök ur programmjában nem találok semmit, a mi ebben a tekintetben számbavehető haladást és az eddigi küzdelmek után számbavehető eredményt jelent. Egy sajátságos természete van ennek a miniszterelnöki programmnak, a mely, azt hiszem, már feltűnhetett a t. ház minden tagjának, s a melyet elárul az a körülmény, hogy maga a miniszterelnök ur azt a programmbeszédet, a melyet alig egynéhány nap előtt mondott el, már e néhány nap óta annyiszor volt kénytelen mindenféle magyarázatokkal, kiegészitésekkel és reparácziókkal kisérni, toldozni és foltozni. (Igaz! TJgy van! a baloldalon.) • Épen ez a jelenség mutatja azt, hogy a miniszterelnök ur kijelentéseiben nincs preczizitás, nincs határozottság. Gabányi Miklós: Ezért nem is hiszünk neki! Okolicsányi László: És talán ez a körülmény megrendíti a bizalmat, megengedem, még azok részéről is, a kik a legnagyobb jóakarattal néztek az ő programmja elé. Magamról, vagy a ház ezen oldalán ülő képviselőtársaimról nem is beszélek, mert mi nagy bizalommal, teljes várakozással úgysem voltunk iránta. De azt hiszem, hogy kellemetlenül érinthette az ő barátait is, hogy a lapsus lingae-k oly gyakori felmerülése minduntalan félreértésekre ad alkalmat, a félreértések ujabb kimagyarázásokat tesznek szükségessé és a kimagyarázások ismét csak az elégületlenséget fokozzák. Mert ha nem találtunk megnyugtató és kielégítő momentumokat magában az eredeti programmbeszédben, annál kevésbbé találtunk valami kielégítőt és megnyugtatót azokban a magyarázatokban és kiegészítésekben, a melyeket a miniszterelnök ur később fűzött a beszédéhez. Hogy ne beszéljek másról, rámutatok csak a jelvények kérdésére. (Halljuk! Hallj uh! a baloldalon.) T. képviselőház! Az eredeti programmbeszédben a miniszterelnök ur a közös jelvényekről beszélt és még ugy tüntette fel ennek a közös jelvénynek behozatalát, mintha az a mi közjogi helyzetünknek megfelelő volna. Engedelmet kérek, ha valami laikus kontár ember, a ki a közjoggal soha életében nem foglalkozott, ha valaki, a ki a törvényt nem ismerte, a ki valami más, tisztességes, polgári foglalkozást űzött egész életében, de nem törvénynyel és törvénymagyarázattal foglalkozott, ha az mond ilyesmit, hát szánakozunk a tudatlansága felett, de nem csodálkozunk és nem tudunk felháborodni rajta. Mikor azonban Magyarország miniszterelnöki székéből jelentenek ki ilyen közjogi falzumot, a melyet nem lehet tudatlanságnak betudni, mert ismerjük a miniszterelnök múltját, közjogi készültségét, a melylyel ezen kérdésekkel egész életén át foglalkozott, tudjuk azt, hogy teljes tudatában van a helyzet valóságának, akkor az ilyen kijelentést nem tekinthetjük másnak, mint a mi közjogunkkal ellentétes és annak ellenszegülő álláspontot elfoglaló bizonyos körök iránti kedveskedésnek, tendencziának, (Igaz! TJgy van! bal felöl.) annál inkább, mert akkor, mikor a miniszterelnök ur provokálva volt, hogy ezt a kijelentést, ha csakugyan nyelvbotlás, reparálja, nemhogy nem reparálta, hanem még megerősítette és megismételte. Gabányi Miklós: Gonoszság és osztrák talp nyalás! Okolicsányi László: A legutóbbi alkalommal, mikor a miniszterelnök ur, gondolom, szerdán, erre a kérdésre visszatért, és a programmjában mondottakat reparálni akarta, beszélt elsősorban a czimerkérdésről, és kijelentette, hogy a czimernek közössé tétele, vagy valami közös czimernek kitalálása senkinek esze-ágában sem volt, sőt igen nagy hangsulylyal azt is hozzátette, hogy ha ilyen közös czimertervek bármely oldalról felmerülnek, ő volna az, a ki ez ellen a leghatározottabban tiltakoznék. Azt mondja a miniszterelnök ur szószerint: »Egyenesen kijelentem, hogy én ilyen közös czimer konstruálását, a mely azután a két állam külön szuverenitását valami magasabb szuverenitásba akarná összefoglalni, egyenesen közjogunkba ütközőnek tartanám.« Hát ez iránt nem is volt kétség közöttünk, a czimer kérdéséről nem is volt szó, programmbeszédében a miniszterelnök ur a czimerről nem beszélt, csak közös jelvényekről beszélt. Mikor azután november 11-én a miniszterelnök ur beszéde közben felkiáltások hangzottak el erről az oldalról, hogy hát a közös jelvénynyel mi lesz, akkor a miniszterelnök ur azt mondta: »Én nyilatkoztam az egész kérdésre, megmondtam, hogy a jelvényt együttesen kívánjuk megoldani az egész hadseregre nézve, de közös czimert nem tartok lehetségesnek.« Ismét csak a közös czimerről beszélt, a jelvényre nézve pedig kitérőleg válaszolt, azt mondta, hogy együttesen kívánjuk megállapítani a jelvényt. De hogyan képzeli azt a miniszterelnök ur? Akár nevezik azt együttesnek, akár közösnek; ha az a jelvény ugyanaz lesz a magyar hadseregben, a mi az osztrák hadseregben, akkor az mindenesetre közös, ilyen közösséget pedig megtűrni nem szabad. (Helyeslés a baloldalon.) Semmiféle magyar ember, ki hazájának önállóságára, függetlenségére egy kissé kényes és az iránt a fogalom iránt, hogy független, önálló államban élünk, egy kis érzékkel bir, nem tűrheti meg, hogy ezen két állam hadserege, zászlója, szalagja, zsinórja egy és ugyanaz, tehát közös legyen. (Helyeslés balfelől.) A jelvényeknek közjogunknak megfelelő megoldása csak az lehet, hogy a magyar hadsereg magyar zászlókkal, magyar színű jelvényekkel, az osztrák hadsereg osztrák zászlókkal, osztrák színű jelvényekkel láttassák el. A két állam közti kapcsolatot, a melyet az uralkodó személyének közössége képez, ki lehet fejezni