Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-344

322 344. országos ülés 1903 november 24-én, kedden. Elnök : A ház tanácskozásképessége kétségbevonatván, megbízom a jegyzői kart a jelenlévő képviselő urak megszámlálásával. (Megtörténik.) A jegyző urak jelen lése alapján megállapítom, hogy a ház tanácskozásképes. Méltóztassék folytatni. Pozsgay Miklós: A t. többséget a túloldalon arra kérem, hogy mivel én nem vagyok valami nagy parlamenti szónok, (Felkiáltások a jobboldalon: Közbeszóltok!) az ilyen jelenetek, mint az előbbeni is, nekem a beszédet terhessé teszik, kizökkenek a folytatólagos beszédből az által, hogy itt a t. túloldalt megolvassák, vannak-e negyvenen. (Felkiáltások a jobboldalon: Önök leérték! Hallgassa a saját pártja!) A t. közbeszóló urnak nincsen igaza, mert a miket mi itt beszéltünk, azt már klubbunkban is elmondtuk egymásnak, egymást meggyőztük róla, és megértettük egymással, hogy miért van ez a mi nemzeti harezunk. De a t. urak csak azt tanulták meg a Lloyd-klubban, hogy minekünk ellent kell állani, minket cl kell tiporni, mert egyedüli törekvésük abban összpontosul, megmaradni a hatalmon, megmaradni a husosfazekak körüli várakozásban, ott lenni a miniszteri székek betöltésénél, (Zajos derültség a szélsőbaloldalon.) a viczinálisok megnyerésénél, az egyetemi katedrák betöltésénél, (Derültség és felkiáltások a jobboldalon : Talán ön is pályázik rá! Zaj. Elnök csenget.) ott lenni egyáltalában minden állami funkezió betöltésénél, egyedül a boldogító piros bársonjszék után járni, mert önöknek mindegy, hogy akárki ül a miniszteri székben, a mint hogy azt helyesen jegyezte meg egy túloldalon ülő t. képviselőtársam, hogy »mi mindenkit pártolni fogunk a miniszteri székben, akárki ül ott, az nekünk mindegy!« (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Hát, t. képviselőház, hányan ültek itt csak egy év alatt ebben a miniszteri székben ? Elkezdte Széll Kálmán ebben az évben s önök mindannyian tapsoltak neki; utána jött gróf Héderváry, annak is tapsoltak, az egekig emelték; utána jött gróf Tisza István és annak is tapsoltak. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Önöknek tehát az egész életfeladatuk csak a tapsban áll. (Helyeslés a szélsöbalóldalon. Derültség jobbfelöl.) Ne gondolják, t. uraim, hogy nekünk ez az egy év óta tartó ádáz harcz valami élvezetet nyújt, sőt ellenkezőleg azt mondhatjuk, hogy az ezen párton ülők ezalatt az egy év alatt összes magánügyeiket elhanyagolták. Az ügyvédek ügyvédi irodájukat mulasztották el rendbehozni, s most már jóformán tönkretették azt a kis exisztencziájukat is. A gazdálkodók kis gazdaságukat tették tönkre, a hivatalnoki vagy más pályán lévő (Folytonos zaj. Elnök csenget.) elmulasztotta oda hivó kötelességét; egyedül csak önök azok, a kik kibírják azt a harezot. Miért ? Mert önök azt állítják, hogy önök többségben tudják magukat s azért kényelmesen beosztják a helyzetüket. Ma Péter legyen jelen, holnap Pál, István pedig járjon a hazában és szerezzen ezalatt nekünk egy kis üzletet. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldcdon. Derültség és ellenmondás jobbfelM.) De mi kötelességtudólag itt voltunk idáig és itt fogunk maradni mindaddig, mig ezt a harezot be nem fejeztük, akár ugy, hogy a mi czélunkat, hogy édes hazánk nyelvét a mi hadseregünkben érvényre juttathassuk, elérjük, akár pedig ugy, hogy önök, t. többség, rajtunk és az alkotmányon keresztülgázolva el fognak bennünket innen seperni. Mi mindenesetre azzal a nyugodt lelkiismerettel fogunk megjelenni a nemzet ítélőszéke előtt, hogy kötelességünket teljesítettük. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) B. Kaas Ivor: És Magyarországon magyarok maradunk! (Mozgás a jobboldalon.) Innen ki nem vándorolunk még akkor sem ! (Egy hang a néppárton: Sem osztrákok nem leszünk!) Pozsgay Miklós: A mi szerény harezunk kezdete, t. képviselőház, visszamegy az 1902. év őszének kezdetéig. Akkor vivtuk meg elsőben azt a harezot, midőn báró Fejérváry, akkori honvédelmi miniszter ur köpte a markát, (Derültség és zaj jobbfelöl.) azaz azt állította, hogy mi köpjük a markunkat. 0 a póttartalékosokkal akarta a katonai ujonczlétszámemelést pótolni. Ez ellen mi erősen tiltakoztunk és mármár odavittük a dolgot, hogy az indemniíás megtagadásával ex-lexbe kerüljünk. Akkor a t. miniszter úr egyelőre elhallgatott ezzel a javaslattal, mi meg megadtuk az indemnitást. S ekkor Széll Kálmán a helyett, hogy az indemnitást tárgyalta volna, a melyre az országnak nagy szüksége volt, előhozakodott egy százszor rosszabb katonai javaslattal, és fel akarta emelni az ujonczlétszámot. Ez ellen mi kézzel-lábbal harczoltunk, a mire megmozdult az egész ország és nemcsak a mi választóink, de a szabadelvüj)ártiak választói is felzarándokoltak és kérvényeket adtak be a képviselőház akkori elnökének, hogy az ujonczlétszám felemelését tagadja meg az országgyűlés. Rámutattak arra, hogy az országot a katonaság teljesen magáénak akarja tudni, rabszolgájává akarja lealacsonyítani. Ekkor jöttünk rá arra a gondolatra, hogy ne csak ujonezot ne adjunk, hanem

# ne tűrjük, hogy idegen nyelven parancsoljanak a mi legényeinknek, a mikor van tisztességes magyar nyelvünk, régen megállapított jelvényünk, nemzeti lobogónk. Miért kelljen nekünk vért adni, hogy egy idegen állam az ő nyelvét és jelvényeit ránk erőszakolja? így keletkezett az a harcz, a melyet most még mindig folytatunk. Megijedt ettől az osztrák. Egyezkedni próbált. Azt mondta: egyelőre visszavonom a katonai javaslatokat. Ideküldte megbízottját, gróf Héderváryt, a ki alkudozott, igért fűt-fát. Az ellenzék először lépre ment, hanem hamar felnyillott a szeme, a mikor az a tisztelt ur el-