Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.
Ülésnapok - 1901-344
3H. országos ülés 1903 november 2i-én, kedden. 323 mondta programmbeszédét. Fel is álltak erről az oldalról az urak és azt mondták: apage satanas! Mert ezt az országot igy Tezetni nem lehet. Meg kellett bukni a Széli-kabinetnek, a Héderváry-kabinetnek és meg kell bukni Tisza Pista kabinetjének is. (Ugy van! aszélsobcűoldalon.) Addig fogunk harczolni, mig olyan miniszterelnök nem jön, a ki nem honvédtiszti egyenruhában kunyorál a császárnál miniszteri székért, hanem dicső magyar ruhában fog odamenni és azt mondja, hogy magyar vagyok, magyar hazám alkotmányát, függetlenségét és hadseregében a magyar nyelvet fogom követelni! (Élénk helyeslés a szélsőbalodálon.) Nyirí Sándor honvédelmi miniszter: A honvéd tiszt nem magyar? Pozsgay Miklós: Hát az az egy hadi intézményünk volna, a melynek az volna a hivatása, hogy magyar legyen, de önök, t. többség és önök, honvédelmi miniszter urak mindig beleplántálják az öreg közös hadseregbeli tiszteket, a kik németségüket viszik be és nem a magyarságot, sőt még a. magyar részt is elosztrákositják. Nyiri Sándor honvédalmi miniszter: Nem áll! Endrey Gyula: Hát Szeged? Kubik Béla: Fogunk adatokkal szolgálni. (Folytonos zaj a szélsöbaloldalon.) Elnök (csenget) : Csendet kérek! Pozsgay Miklós: Hogy a t. miniszter urnak közbeszólására reflektáljak, arra nézve, hogy mennyire elosztrákositották a mi honvédségünket, a melyre pedig valamikor nagyon büszkék voltunk, ott van a szegedi eset. Mit kapott az a Csalány tábornok azért, hogy ő a magyarságot ott Szegeden megszégyenítette ? Ugy-e nem büntetést, pedig jogkörét túllépte, hanem ellenkezőleg kitüntetést kapott, avanzsirozott! (Zaj a szélsöbaloldalon. Ülnök csenget.) Ott van Struchly főhadnagy vagy kapitány, az közöshadseregbeli tiszt és azt mondjuk, hogy az a magyar haza védelmére is ki van rendelve ! A t. honvédelmi miniszter ur mondta az előbb, hogy azok a közös hadseregbeli tisztek a a mi tűzhelyünket is védik. Nyiri Sándor honvédelmi miniszter: ügy van! Pozsgay Miklós: Ellenkezőleg, t. miniszter ur, azok a mi tűzhelyünket gyalázzák. B. Szenfkereszty György: Rendre! Pozsgay Miklós: Ám utasítsanak rendre, én be fogom bizonyítani, hogy Struchly kapitány sértette Magyarországot. / Folytonos zaj a szélsöbaloldalon. Elnök csenget.) És mit kapott érte? Előléptették ó'rnagygyá, pedig akasztófa kellett volna neki. (Felkiáltások jobbfelől: Rendre! Rendre!) Elnök: Kérem a képviselő urat, hogy a parlamenti illem határain belül válaszsza meg kifejezéseit. Rátkay Lászlő: A miniszterelnök kezdte az akasztófát, mi csak követjük! (Derültség.) Holló Lajos: Mi alkalmazzuk egyes személyekre ! Rigó Ferencz: Talán csak szabad nekünk visszakínálni az akasztófát? (Folytonos zaj. Elnök csenget.) Pozsgay Miklós: T. ház! Sajnálom az előbb használt kifejezést, hazafiúi felbuzdulásom adta számra ezen drasztikus szavakat. De ne csodálkozzanak azon, t. uraim, ha én ilyen szavakat használok, mert hiszen ezekre a szavakra minket a piros bársonyszékben üiő urak tanítanak. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Nézzük meg, mi volt a legelső tette a miniszterelnökünknek? Idejön a házba, azaz jobban mondva csak befordult az ajtón, mert nem jöhetett be tisztességesen . . . (Mozqás jobbfelöl.) Kubik Béla : Nem honvéd-főhadnagyi egyenruhában jött ide! (Derültség.) Pozsgay Miklós: ... és legelső dolga volt neki elmondani programmbeszédét. Holló Lajos: Csak lett volna! Pozsgay Miklós: Mi, midőn a miniszterelnök ur programmbeszédét elmondotta, tisztességesen meghallgattuk. A mint azonban ez a programmbeszéd megjelent és kezdtük bonczolgatni, mi történt, t. uraim? A miniszterelnök ur egyszerűen sorra visszaszívja azokat a kijelentéseket, a melyek jók voltak arra, hogy esetleg az ő miniszterelnöki székét megingassák. Hamar kiegyezett ő a körülményekkel s itt bűnbánókig előadta, hogy ezek a kijelentések csak lapsusok voltak. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbal oldalon.) Hát én tartok tőle, hogy azon egyéb kijelentései, a melyekre ő még mostan mindig hivatkozik, hogy ezek a mi eredményeink, a miket mi nagy erővel Bécstől kicsikartunk, egy szép napon szintén lapsusokká válnak. Mert hogyan higyjünk mi egy olyan miniszterelnöknek, a ki látva elődei példáját, látva, hogy miért bukott meg Héderváry, Széll Kálmán, ennek daczára mégis felmegy Bécsbe és ott alkuba bocsátkozik, hogy ő még kevesebbet is meg tud azzal a házzal szavaztatni, mint a mennyit azok az urak megszavaztattak volna. Előttem ez nagyon gyanússá teszi a helyzetet azért, mert azt kell feltételeznem róla, hogy őt nem a hazafiság vezette arra, hogy ezt a Lizát megmentse, hogy ebből az áldatlan állapotból kiszabadítsa, hanem egyesegyedül az a vágy, hogy apjának örökébe léphessen, hogy ő is beleüljön abba a piros bársonyszékbe. Mert mit látunk? Azt látjuk ott a túloldalon, hogy az apák elfoglalják a miniszteri székeket és fiuk maguknak vindikálják azokat örökségül. Pedig. t. uraim, nem mindig azt illeti ám meg az a miniszterelnöki szék, a kinek az apja miniszterelnök volt, hanem azt, a ki vállalkozik arra, hogy alkotmányosan igaz, hű, magyar érzéssel fogja betölteni azt a széket és kivezeti Magyarországot abból a lehetetlen helyzetből, hogy Ausztriának rabja legyen. 41*
