Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-343

34-3. országos ülés 1903 hivatva előmozdítani, mielőtt a királyt megkérdeznék? Épen ellentétben az alkotmánytannal, a király csinálja a törvényeket, a melyeket parancs folytán szentesit a képviselőház. Engedelmet kérek, két rossz közül inkább a rosszabbat választom. Mert akkor még gróf Tisza István urat is az ellenállók között látom, a ki azt mondta, hogy ilyen esetben ő is elébe állana az akasztófának és a kötélnek. Csak hadd jöjjön tehát a legrosszabb eset, mert akkor legalább ez a nemzet öntudatra fog ébredni és igazát fogja kívánni, (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) (Az elnöki széket Jahahffy Imre foglalja el.) Bámulatos ennek a nemzetnek élete. Külföldi törvényeket, a melyek a gyakorlatban be nem váltak, mi életbeléptetünk. Uraságoktól levetett ruhákat elhordunk. A törvényhozásban is századokkal később sántikálunk a Nyugat után. Csak azt az egyet említem fel, hogy — risum teneatis amici — azt a Rákóczit, a ki elhagyta ífju nejét, gyermekeit, hogy nemzeteért fegyvert foghasson, és mikor azt kívánták tőle, hogy hűség-esküt tegyen annak, ki ellen harczolt, azt nem tette meg, a kit az önzésnek legcsekélyebb vádjával sem illethetnek az urak, ezt a férfiút az a magyar nemzet, a melyért küzdött, egy törvényben, a mely benne van a magyar törvénytárban, hazaárulónak mondja, Önök még ezt a törvényt is megszavaznák ma is! Épen azért nem engedjük az urakat szavazni, mert ugy is tudjuk, hogy mire szavaznának. Akkor, mikor Rákóczi Ferencz a törvény szerint hazaáruló, Fejérváryt és Haynaut Budapest főváros díszpolgáraivá választja, jelenleg pedig gróf Tisza István a miniszterelnök! Hogy itt valami pusztító viharnak, vagy abszolutizmusnak be kell következni, azt hiszem, nem szükséges fejtegetni. Azzal ijesztgetnek bennünket, hogy a mi harczunk az ország létérdeke ellen van. Itt van a gazdasági válság, a mely Magyarországot a tönk szélére juttathatja. Mi hirdetjük, nem tudom, hány esztendeje, mióta képviselő vagyok, népgyűléseken, a sajtóban, a parlamentben mindenütt hirdettük még az obstrukczió előtt — nevezzük így a nemzeti ellenállást — hogy vigyázzunk, mert bekövetkezik a gazdasági válság. Megmondottuk a mi csekély tudásunk szerint azt is, hogy hogyan kerülheti el a nemzet a válságot. Akkor azok. a kik most a gazdasági válságot vágják a fejünkhöz és most észretérnek, hallgattak. 1901-ben még nem volt obstrukczió, de azért — nem akarom az időt felolvasásokkal tölteni, sok mondanivalóm van —• ő Felsége maga elismeri, hogy gazdasági válság van. A miniszterelnök beszédében, a mikor takarékosságot követel az országgyűléstől, szintén elismeri, hogy válság van; a pénzügyminiszteri expozé is konstatálja ezt. De tovább megyek. 1902-ben kezdődött az obstrukczió és 1901-ben már megbukott az ipar- és kereskedelmi bank, a melynek KÉPTH. NAPLÓ. 1901 —1906. XIX. UÖTET. november 23-án, hétfőn. 273 a miniszterelnök ur akkor elnöke volt. Hogyan lehetséges az, hogy mikor Magyarországon úgyszólván egyedül csak a bankok prosperálnak, hogy ez a bank még az obstrukczió előtt megbukott? Mit csinálnának az urak, ha ez a bank most buknék meg az obstrukczió alatt? (Ugy van! balról.) Ezek a gazdasági válságok tehát megvoltak már az u. n. obstrukczió előtt, és ha valaki azt állítja, hogy nem voltak meg, az bizonyítson. Én csak azt tudom,, hogy nekem épen ugy kell ruha, mint kellett azelőtt, épen ugy kell csizma, kalap, épen ugy élek, mint azelőtt. Tehát az a hitvány kisipar, a mely Magyarországon volt és van, épen ugy kínlódik, mint a hogy kínlódott azelőtt. Megengedem, ^hogy a papírok nem mindig szállnak felfelé, hanem néha le is szállnak, de hát ahhoz nekem semmi közöm, én a nemzeti küzdelmet nem hagyom abba azért, hogy Kohn vagy Weisz ur mehet-e februárban a Riviérára, vagy nem. A mikor a nemzet becsületéről van szó,

;

, akkor megint csak őseimhez sietek leczkéért. Őseink, a mikor nemzeti küzdelmet kellett megvívni nem a zöld asztalnál, hanem a csatamezőn, piros vérrel, nem nézték, hogy mi lesz a házukkal, telkükkel, családjukkal, hanem odaállottak a golyó elé és saját életük is olcsó volt ahhoz, hogy megvédelmezzék a nemzet érdekeit. Nincs különbség a kétféle küzdelem közt. 1703-ban Bigét és a beregszászi parasztokat mi indította arra, hogy kibontsák a vörös tafota zászlót? Az, hogy kiadták a rendeletet a népszámlálás iránt, azzal a tendencziával, tudjuk mindnyájan, hogy megtudják, hogy az egységes Ausztriának hány lakosa lesz. Ez elég ok volt arra, hogy 8 esztendeig tartó élet-halálharczot folytasson a magyar. És akkor a magyarság talán hatodrésze volt annak, a mi ma van Magyarországon. Hiszen egy olyan megerősödött és gazdaságilag tökéletesen kifejlett Magyarország után, a melynek létrejöveteléig önök ezt a harczot elhalasztani kívánják, hiába áhítoznak, mert azzal a gazdasági politikával, a melyet önök követnek, ezt az országot gazdaságilag megerősíteni nem lehet. Mi igenis azt hiszszük, hogy ha őseink, a kik gazdaságilag mindenesetre alacsonyabb fokon állottak, mint mi, képesek voltak a nemzeti küzdelemben életüket és vérüket áldozni, nem volnánk méltók a nemzet becsülésére, nem volnánk méltók az utód nevére, ha ezt a harczot most könnyedén abbahagynék holmi ijesztgetések alapján. (Ugy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Kétségtelen, hogy ez a gazdasági válság, a melyről ma önök szólanak, nincs összefüggésben az obstrukczióval. Ezt a gazdasági válságot tendencziózusan idézték fel és pedig Bécsből. Hiába hivatkoznak arra, hogy a gazdasági fejlődésben megakasztja az országot ez az obstrukczió, mert nekünk ugy sincs gyáriparunk, nincsen áltálá35