Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.
Ülésnapok - 1901-343
274 3 ; i3. országos ülés 1903 november 23-án, hétfőn. ban kifejlett iparunk és kereskedelmünk és nincs nálunk vállalkozói szellem sem. Azelőtt sem igen sietett ide a külföldi tőke, a mint hogy ma is távol tartja magát innen. Nincs tehát alapja annak a vádnak, hogy az obstrukczió elriasztja a külföldi tőkéket Magyarországtól, mert ezelőtt sem nagyon keresték fel a külföldi tőkék ezt az országot. Ha önök Magyarország gazdasági fellendülését kivánják, hát tessék felállítani a vámsorompót, meglátják, majd bejönnek akkor a külföldi tőkék, s a mely perczben ezt megteszik, én rögtön megszakítanám beszédemet. Ez az én egyéni véleményem. Azt szokták most minduntalan hangoztatni, hogy ne bolygassuk mi tovább a magyar nyelv kérdését, mert hiszen a magyar szolgálati és vezényleti nyelv megvalósítása ez idő szerint lehetetlen, és ezzel a kérdéssel csak a disszonancziát növeljük a király és a nemzet között. Hát, t. képviselőház, jól tudtuk mi már e harcz kezdetén, hogy követeléseink megvalósítását egész simán elérni nem fogjuk. Hiszen jellemző, t. képviselőház, hogy még egy olyan lojális, aulikus ember is, a minő id. SzögyényMari eh László, nem régen megjelent »Emlékirataidban mondja, hogy a bécsi hatalom semmit sem ád jószántából Magyarországnak; ez a bécsi hatalom mindig haragszik, mindig ijesztget és ha ad is valamit, ugy adja azt, hogy majd vissza is vehesse. Most is hallunk mi ilyen ijesztgetéseket. De hát el voltunk mi ezekre készülve. Tudjuk, hogy bekövetkezhetik esetleg egy pár hétig tartó abszolutizmus is. De nem adunk mi erre semmit. Egy körülményre adnánk, ha igaza volna, arra t. i., hogy gazdaságilag teszszük tönkre ezt az országot, ha e küzdelmet tovább folytatjuk. Ha ezt nekünk tényleg bebizonyítanák, akkor helyénvaló volna az ijesztgetés. Hanem ez az állítás nem igaz. Tessék csak megnézni gyáriparunkat. Az nem fejlődhetik az osztrák ipar óriási konkurrencziája miatt. Zárt ülésben már el is mondottam erre egy példát. Elmondom itt is. (Halljuk! Halljiik!) A magyar üveggyár-részvénytársaság 10 krért adta az üveget, vagyis olyan áron, a mely mellett nem nyer, de nem is vészit. Erre aztán az osztrák üveggyárosok 8 krért adták ugyanazt az üveget. Midőn pedig a magyar üveggyárrészvénytársaság szükségből még olcsóbban szállította ezen flaskákat, az osztrákok a legminimálisabbra, egész 5 krra nyomták le az üveg árát. Es mi lett ennek a következménye? Érthető, hogy nem mindig azt nézzük, hogy mi magyar gyártmány és mi nem, hanem a közönség azt vásárolja, a melyik olcsóbb és praktikusabb. Ily körülmények között tehát a magyar gyárnak meg kellett bukni. Ha tehát gazdasági válságról beszélhetünk, annak okát ebben a szertelen versenyben és nem az ellenzék akcziójában kell keresni. (Ugy van! Ugy van! a széls'óbaloldalon.) Szederkényi Nándor: A közös vámterület az oka! Pap Zoltán: A kérdés igen egyszerű ós könnyen megérthető. A teória nem mindig alkalmazható az életben. Stuart Mill a gazdasági kérdésekről azt mondja, hogy valamiről, a mit egy országba, mint uj intézményt be akarunk hozni, előre megmondani, hogy ez hogyan fog működni, hogy minő eredményei lesznek: ezt a teórián előre meghatározni lehetetlen, ,mert ezt csak a gyakorlati élet mutatja meg. Ámde, ha a gyakorlati életből akarunk példát venni, menjünk ki a külföldre és ott azt látjuk, hogy egy állam sincs a másikkal vámközösségben azért, mert azt elavultnak és helytelennek tartják; és ez nagyon természetes dolog. Én sem a teória alapján beszélek, bál idézhetnék teoretikus példákat ebben a kérdésben arra nézve, hogy vannak időszakok, a melyekben az önálló vámsorompó hasznos egy országra nézve, és vannak ismét olyan idők, a midőn a szabad kereskedelmet és szabad ipart kell biztosítani az államok között. Én csak az előbb idézett példának igazolására hozok fel most egy pár esetet. Ott van pl. a Kerepesi-uton az u. n. tót-templom telke, az evangélikusok telke, vagy ott van a Eerencziek terén a katholikusok telke. Egy pár vállalkozó haszonbérbe vette ki e telkeket, azzal a szándékkal, hogy majd palotákat építenek azokra, a mint hogy fel is építették e palotákat és hogy ők ezen épületeket bizonyos meghatározott esztendőig, 30 vagy 40 évig, (Egy hang a szélsőbaloldalon ; Ötven évig!) semmiesetre sem ötven évig, hanem legfeljebb 40 évig haszonélvezetben fogják birni és ezen idő eltelte után e telkeket azon egyházak rendelkezésére bocsátják, de sőt ezenfelül az épületeket is ingyen átszolgáltatják az egyházaknak. Azok az épületek 30—40 esztendő alatt még nem fognak elkorhadni, sőt némi javítás után még a 30—40 év eltelte után is bőven fognak hasznot hozni az illető egyházaknak, azok a vállalkozók pedig azon 30—40 év alatt meggazdagodnak, mert nemcsak hogy kiszedik befektetett tőkéjüket, hanem megkétszerezik, sőt megháromszorozzák azt, szóval dúsgazdagokká lesznek ezen vállalat révén, Épen így van ez az ipartelepek körül is. Egy ideig dolgozik az a vállalkozó; ezen a réven kiszedi tőkéjét a busás haszonnal együtt és a mit egy bizonyos idő eltelte után czikkeiből értékesít, azt értékesítheti bármiként, ajándékba is adhatja, még sem vészit vele. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ez az oka, hogy olyan fejlett iparral, mint Bécs, Magyarország soha sem versenyezhet és itt gazdasági életről mindaddig, a mig önállóan be nem rendezkedünk, szó sem lehet. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Addig gazdasági válságot ne emlegessenek; ennek mi nem ülünk fel, mert mi a magunk szemével látjuk, hogy van-e itt gazdasági élet, vagy nincs. T. ház! Ez a kérdés különben egy circulus vitiosus. A többség soraiból sokszor hangzott
