Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-342

260 342. országos ülés 1903 november 21-én, szombaton. Ha van egy magasabb jog, mely veleszületik a nemzetekkel, hogy minden állami intézményben viaszát iikröztetve lássék a többiektől az őt megkülönböztető jellege, szokása és nyelve. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Es ime, a legalkotmányosabb fejedelem, a felelős kormány ellenjegyzése nélkül, 1903. szeptember 16-án Chlopyban keltezett hadiparancsában, legfőbb haduri működésében a hadsereghez intézett kiáltványában a nemzetnek legszentebb törvényeit, köztük az 1867 : XII. t.-cz. 12. §-a által biztosított magyar hadseregre vonatkozólag fen tartott jogainak érvényesítésére vonatkozó akaratát egyoldalú törekvésnek bélyegzi, a melynek útját vágni, tekintettel a másik államterület érdekeire, jogosultnak tartja. A legalkotmányosabb fejedelem, midőn felhatalmazza Körbert az ismeretes kijelentés megtételére, nemcsak a hivatkozott törvénynek minden idegen beavatkozást határozottan tiltó rendelkezéseit téveszti szem elől, hanem figyelmen kivül hagyja az 1723 : I. t.-cz. azon alapvető rendelkezését is, mely csakis kölcsönös és együttes védelem kötelezettségét tartalmazza és ezen törvénynek illetéktelen helyen, illetéktelen módon és — a mi fő — semmiképen meg nem állható értelmezésével a királyi jogoknak különben is tulon-túl szélessé vont határát még messzebbre igyekszik kiterjeszteni, (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) daczára annak, hogy a magyar királyra átruházott felségjogok, melyek taxatíve és expressis verbis vannak meghatározva, a legszorosabb értelemben magyarázandók. Es itt kell ismét visszatérnem az igen t. miniszterelnök urnak alig néhány perczczel azelőtt elhangzott azon argumentumára, a mely ugyan az ex-lexben történendő házfeloszlatásra vonatkozik és így hangzik: szeretném, ha valaki ki tudná mutatni a törvényből, hogy az nem lehetséges. Mikor meg erre téritik a beszédet, könnyedén keresztülsiklik rajta és azt mondja, hogy az 1867. évi törvény szelleme mondja és állítólag a király ő Felségével ugy hitették el és abban a hiszemben volt, hogy ez a felségjog létezik. Sokkal jelentéktelenebb dologban ragaszkodik a törvény betűjéhez és azt akarja, hogy a törvényből mutassák meg az ellenkezőt, ebben a legfontosabb kérdésben pedig egyszerűen átsiklik a kérdésen. (Ugy van! a szélsöbaloldälon.) Bármiként álljanak is egymással szemben az ellentétes nézetek, annyi elvitázhatatlanul bizonyos, hogy a szóban levő felségjog tartalmának és gyakorlásának módjára nézve fenforgó . véleményeltéréseknek ilyen formában szándékolt autokratikus megoldása mélyen beleütközik az alkotmányba, erősen sérti ennek alapelveit. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Hiszen az önkényuralom legborzadalmasabb korszakában Olmützben, a mint a végén mondja, az idvességnek 1849. és az uralkodás első évében márczius 4-én az ausztriai császárság részére kiadott birodalmi alkotmányban, a melyet Schwarzenberg, Stadion, Krausz, Bach, Kordon, Kulmer stb.-en bocsátottak ki ő Felsége nevében, a VI. fejezet 36, §-ában birodalmi ügynek nyilváníttatott e) pont alatt az összes szárazi és tengeri haderő, mely a többi a—k) pont alattiakkal együtt olyannak jelentetett ki, mint a mely a császár és birodalmi gyűlés együttes intézkedési jogköréhez tartozik. Látnivaló tehát, hogy még ebben az oktrojált alkotmányban sem jutott eszébe az oktrojáló hatalomnak, holott ez minden nehézség nélkül módjában állott volna, kizárólagos felségjogot statuálni a hadsereg feletti rendelkezésre nézve. Világos, hogy még ebben a rongy alkotmányban sincs szó az »én hadseregeméről, hanem a 37. §-ban a birodalmi hadsereg említtetik, s még inkább kétségtelen, hogy a X. fejezetben, ennek 84. §-ában a császárnak hatalmi köréhez utalt végrehajtó hatalomra nézve ki van mondva, hogy az felelős miniszterei által gyakoroltatik. Hát nem visszaesés még ehhez képest is a mai állapot? Hát van nekünk olyan dicsekedni valónk a \ivmányokkal, mikor az országgyűlésnek tulajdonképen hozzájárulása és hozzászólása nincs, ő Felségére a kizárólagos iog rátukmáltatik és kimondatik, hogy majd csak az esetleges megváltoztatáshoz szólhat hozzá az országgyűlés. Hogyan szerezte tehát a felség azokat a jogokat, a melyeket elhatározott szándéka utódaira érintetlenül átszármaztatni? A nemzettől nem kapta, nem is kaphatta, sőt ezzel legalább eddig, a mai napig önmagát sem ajándékozta meg. Nem szerezhette meg azt a jogot sem, a mely felhatalmazná annak még csak a kijelentésére is, hogy a szent korona egyedül a felség koronája. Nincs alapja az arra való hivatkozásnak sem, hogy az 1867 : XII, törvényczikk alapján kölcsönösen elvállalt kötelezettségek becsületes és lelkiismeretes teljesítése felett a szigorú őrködés minden irányban megtörtént volna. De annál több alapja van annak a ténynek, hogy ez a nemzet ennek a kétoldalú szerződéses egyezménynek a legnagyobb rigorozitással egy hajszálig eleget tett még azokban a részeiben is, a melyek épenséggel nem egyeznek meg a mi jogi érzetünkkel és felfogásunkkal és ellenkeznek alkotmányos elveinkkel. De tettük ezt azon feltétel alatt, a mely a kétoldalú szerződésbeli kötelezettségek becsületes végrehajtásához van kötve, a melynek hiányában mi is, a nemzet, méltán tekinthetjük magunkat feloldozottaak a magunkra vállalt kötelezettségek alól, (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) vagyis világosan szólva: azon kizárólagos feltétel alatt, hogy az alkotmánynak azon .czikkelyei is tiszteletben fognak tartatni, a melyek a mi javunkra hajtatnak végre. Uraim ! Merik önök állítani, vagy merészli önök közül valaki csak meg is koczkáztatni azt az állítást, hogy ez a feltétel a másik irányban is telje-