Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.
Ülésnapok - 1901-342
250 34% országos ülés 1903 november 21-én, szombaton. állapodásai nem érnek semmit. Azokat az elveket ma hangoztatják és holnap megtagadják. Ez egy súlyos vád, t. szabadelvű párt, és ezt énnekem be kell igazolnom. (Halljuk! Halljuk !) Beigazolom legelőször is az 1899 : XXX. t.-cz. 4-ik szakaszával. (Halljuk! Halljuk!) T. képviselőház! Ezen törvényről elismerem közjogi vonatkozásában, hogy nem képez semmiféle kivételt más egyéb törvénynyel szemben. Ez a törvény, a mióta bejött a törvénytárunkba, azóta ugyanazon hatálylyal bir, ugyanazon erővel bir, mint akármilyen más beczikkelyezett törvény. De, t. képviselőház, hogyha én ezt a törvényt politikai vonatkozásokban mérlegelem, és azon viszonyt, a mely köztünk és a kormány között fennállott és fennáll ezen törvényjavaslat tekintetében, akkor a dolog egészen más színben tűnik fel. Ezen törvény egy békekötés folyománya. Ezen törvény egy határozott időhöz, 1907-hez van kötve, a mely időpont beálltával önmagától megszűnik. (Igaz! Ugy van! a szélsőhaloldalon és a néppárton.) Ezen törvénynek negyedik szakasza garancziálási jelleggel bir a t. függetlenségi pártra nézve, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) garaneziális jelleggel bir annyiban, a mennyiben tilalomfát állit fel a tekintetben, hogy nem lehet a külfölddel kereskedelmi szerződésről szóló tárgyalásokba bocsátkozni mindaddig, a mig az autonóm vámtarifa el nem készült. Ezt eddig vallotta Széll Kálmán volt miniszterelnök, vallottuk mi mindnyájan. Most pedig Tisza István t. miniszterelnök ur november 16;án tartott beszédében azt mondja (olvassa:) »Én nem akarok most annak a kérdésnek a vitatásába belemenni, hogy az 1899 : XXX. t.-czikknek az autonóm vámtarifára vonatkozó ezen dispozicziója mennyiben képezi a magyar érdeknek garancziáját ma már, — annak idején egy nagyon fontos garanczia rejlett benne abban az irányban, hogy az autonóm vámtarifa lótrejövetelét előmozditsa. De, mondom, ebbe nem akarok most belemenni, ez nagyon messze vezetne. Csakis azon tényt kívánom konstatálni, hogy itt semmi esetre sem arról lesz szó, hogy az egész vonalon megváltoztattassák, vagy hatályon kivül helyeztessék, hanem kizárólag csak arról, hogy, szemben ezen törvényes korlátozás sal, egy konkrét kérdésben egy szigorúan körülhatárolt meghatalmazás adassék a kormánynak arra, hogy ugy járhasson el, a hogy azt az ország érdekei feltétlenül megkívánják.« Én azt hiszem, mikor ezt a 4. §-t konczipiáltuk, az ország érdekét tartottuk szem előtt. (Igaz! Ugy van! bál felöl.) És ha ekkor ezt igy konczipiáltuk, akkor nem lehet semmi felhatalmazásról szó. Akkor, mikor Széll Kálmán miniszterelnök idejében a Mexikóval kötött, igen kevés jelentőséggel biró kereskedelmi szerződésről volt szó, mondtam már, hogy ez elvi kérdés, megszegése azon politikai hitelnek, a mely kell, hogy kormány és ellenzék közt is fennálljon. (Helyeslés balfelöl.) A t. szabadelvű párt ezt az álláspontot szintén helyesli, elfogadja és magáévá teszi. De szerintem sokkal nagyobb érdeket sért az az uj felfogás, a mely a t. szabadelvű párt helyeslésével találkozik és a mely az országgyűlés feloszlatására vonatkozik ex-lex idején. (Halljuk! Halljuk!) Ha majd szemben fogunk állani magával ezzel a merénylettel, azt hiszem, ugy közjogilag, mint máshogy is alkalmunk lesz a kellő ellentállást kifejteni; lesz alkalmunk a közjogunk ellen elkövetett ezen merénylettel szemben a törvénykönyvvel kezünkben, a királyi esküre támaszkodva e házban szembeszállani. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Én csak a t. szabadelvű párthoz fordulok mostan. A pénzügyi bizottságban azt a kérdést intéztem a t. miniszterelnök úrhoz, miként vélekedik ő az ex-lexben való feloszlatás tárgyában. Erre ő kinyilatkoztatta, hogy a ház feloszlatása a korona jogát képezi, hogy ha a budget idejekorán be van terjesztve a zárszámadásokkal együtt, ugy, hogy a ház határozhat. Szerinte tehát akkor ez a jog korlátlan és az országgyűlést fel lehet oszlatni. T. képviselőház! Ez az 1867 : X, törvényczikknek megfelel, hanem sajnos, ez egy pretereált álláspont, mert mi már egy év óta ex-lexben vagyunk; a ház budgetet nem szavazott meg, ä zárszámadásokat le nem tárgyalta, tehát ex-lexes állapotban van az országgyűlés. Addig tehát, a mig törvényes ideje le nem járt, feloszlatni nem lehet. De a miniszterelnök ur nemcsak nekem felelt igy, hanem Polónyi Géza ur referádája szerint is a következőket mondta (Olvassa): »Arra a megjegyzésre, hogy az ex-lexben való választás még nagyobb izgalmakat okozna, az válaszoltatott, hogy erre csak végső esetben szánná magát rá.« Tehát rászánni kész magát. Ismétlem, nem akarom közjogi szempontból bírálat alá venni, csak a szabadelvű párt állásfoglalását akarom jellemezni ebben a kérdésben és itt legnagyobb örömömre konstatálnom kell, hogy a miniszterelnök ur ezen felfogása konzekvens is, inkonzekvens is az általa 1898. deczember 16-án elfoglalt állásponttal. Akkor a Tísza-lexről volt szó és gróf Tisza István ekként nyilatkozott (Olvassa): »Már most kérdem a t. értekezletet, a dolog lényegét tekintve, micsoda különbség van abban, hogy ilyen törvényjavaslatot a képviselőház abszolút többsége aláir, vagy névszerinti szavazásnál elfogad (Ugy van!) a szabadelvű pártban.« » Formailag a dolog egészen más, az egyik esetben törvény jön létre, a másik esetben nem, de a dolog lényegét tekintve, a többség akaratát, a nemzeti akaratot épugy dokumentáljuk a javaslat aláírásával, mint hogyha egy névszerinti szavazás alkalmával adnók rá szavazatunkat.« Ez volt Magyarország miniszterelnökének közjogi felfogása. 0 konzekvens maradt, mert az ő programmbeszédében, illetőleg gróf Zichy János képviselőtársamnak
