Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-342

342. országos ülés 1903 november 2l-én, szombaton. 245 laja. Kiindulok tehát Erdélyből, Erdélyben »Nemzeti bank« czimen megalakult a legelső román pénzintézet- Az oláhok első intézete nem pénzintézet, hanem kölcsönös biztosító bank czimen alakult »Transsylvania« néven 1868-ban, 600.000 korona alaptőkével. Ezután 1871-ben állíttatott fel az »Albina« megint 600.000 korona alaptőkével. 1871-ben tehát csak két bankjuk volt az oláh nemzetiségeknek. 1883-ban alakult a »Furmica«, 60.000 korona alaptőkével, 1884-ben négy oláh szövetkezet alapittatik. Ezeknek működése csakugyan meglepő eredményekre vezet, ezt azonban, mert csak a végeredményt akarom feltüntetni, nem részletezem, 1885-ben már öt pénzintézet működik, 10 év múlva 31, a melyeknek azután forgalmi végeredménye a következő (Halljuk! Halljuk! Olvasta): Alaptőkéjük van 11,502.369 korona, tartalékjuk van 4.439.535 korona, betétjük 41,061,386 korona, váltójuk 35 millió korona, jelzálogjuk 15 millió korona. Már, t. ház, ha a nemzetiségi alapon szervezett nemzetiségi bankok igy tudtak működni, ennyire tudtak különösen az erdélyi részekben hódítani, ezzel szemben mit tett a magyar állam? Holló Lajos: A Tisza-korszaknak bűne! Vertán Endre: Erre nézve statisztikát nem tudok felolvasni, mivel alig van. (Zaj a jobboldalon. Elnök csenget.) Azt hiszem, hogy ezzel a kérdéssel még lesz talán alkalmam a költségvetéskor bővebben foglalkozni. Itt egyszerűen csak rá akartam terelni a t. ház figyelmét erre az égető kérdésre; vajha meghallgatnák azok, a kiknek a segítés módjukban és kötelességükben áll. (Helyeslés a szélsobaloldálon.) Hogy megint tárgyamra térjek vissza, azok, a kik az ellenzéki küzdelmekben veszélyeket látnak, második faktorul állítják oda Ausztriával való viszonyunkat. Hogy itten tényleg van ÍB veszély, az bizonyos, mert a közel múltnak eseményei tanítottak és tanítanak arra, hogy tényleg Ausztria minden módot és alkalmat megragad arra, hogy a magyar nemzeti jogokba beleszólhasson, hogy a magyar nemzeti szuverenitásnak kifejlődését megakadályozza. Ha a birodalmi tekintetek lennének a főérdekek, ha a birodalom fennállása érdekében a hadseregnek egysége feltétlenül szükséges volna és ha harmadszor a hadsereg egysége a magyar ezredekbe behozandó magyar nyelv nélkül fentartható nem lenne: akkor tökéletesen érteném azoknak állásfoglalását, a kik a hadsereg német nyelvének szükségességét a birodalmi tekintetekre és a hadsereg egységére vezetik vissza. De, t. ház, minket e tekintetek csak bizonyos határig korlátozhatnak. Hiszen Deák Ferencz, midőn az alkudozásokat megkezdette, kimondotta (olvassa): ^Felhozzák ellenünk, hogy a birodalom érdeke a legfőbb tekintet, s annak az egyes részek kötelesek saját érdekeiket alárendelni. Nem vonom kétségbe ezen állítás igazságát oly birodalomra nézve, mely ugyanazon egy közjogi alapon áll, melynek egyes részei föltétlenül csatlakoztak egymáshoz, melyet szorosabb reál-unió köt össze. De Magyarország az uralkodóházzal szerződött, nem az örökös tartományokkal.« (TJgy van! ügy van! a szélsöbaloldalon.) ^Szerződött az örökösödésről, nem valamely szorosabb közjogi kapcsolatról, sőt még azon szerződésben is kikötötte független önállóságának biztosítását. Ezen szerződóst kész leend Magyarország mindenkor megtartani: de azt megváltoztatni és helyébe szorosabbat állítani, magát az örökös tartományok érdekeinek lekötni s ez által alkotmányos önállásáról lemondani, szándéka bizonyára nincs és nem is lehet.« A nemzet önállósága, függetlensége és szabadsága az a határ, a mely határig a birodalom érdekeiért mehetünk, de ezen túlmenni nem lehet. És ha azt látjuk, hogy a hadsereg nyelvének egysége a mi szabadságunkat, a mi önállóságunkat veszélyezteti: abban a pillanatban be kell törni azt a falat, le kell rontani azt a bástyát és érvényesíteni kell a magyar állam szuverenitását a maga teljes egészében. (Ugy van! TJgy van! a szélsobaloldálon.) A mi alkotmányunk, a mi törvényeink egy önálló, szuverén Magyarországot ismernek. De, t. ház, ha előállhat Ausztriának miniszterelnöke, ha ő azt a magyar közjogi törvényt magyarázhatja : akkor hol van nekünk biztosítékunk arra vonatkozólag, hogy a törvénynek ez a holt betűje meg is elevenedik, és hogy az tényleg a magyar nemzet és a magyar állam szuverenitását jelenti ? Hiszen, t. képviselőház, ha egy nemzetnek a törvényét egy annál erősebb, egy annál bármi tekintetben hatalmasabb másik szuverén magyarázhatja és alkalmazhatja, akkor ez a nemzeti szuverenitás semmi, akkor ez a nemzeti szuveránitás csak egy egyszerű kipokrizis. (Ugy van! Ugy van! a bál- és a szélsobaloldálon.) Mert, t. képviselőház, a szuverenitás lényege nemcsak az, hogy egy nemzet a maga akaratát kimondhassa, hanem az is, hogy ezen akaratát érvényesíthesse. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon) Ha tehát ezen akaratérvény esi tésében meggátolhat minket Ausztria akarata, akkor ne beszéljünk mi többé magyar szuverenitásról, ne beszéljünk magyar nemzeti államról, ne beszéljünk önálló magyar államról, hanem beszéljünk egy összbirodalom részéről, a miről odaát beszélni akarnak is. A harmadik faktor lenne, t. ház, a király, (Halljuk! Halljuk! a szélsobaloldálon.) Soha őszintébben, nyíltabban nem nyilatkozott magyar miniszterelnök e tekintetben, mint gróf Tisza István, midőn azt mondotta (olvassa) : »Hozzáfűzhetem azt a másik észleletet, hogy a nemzeti közvélemény, mondhatni egyhangúlag, visszariad a nemzet és a korona közti konfliktus mélyreható következményeitől és nem kívánja ezen óhajának megvalósítását erőltetni oly időben, a midőn ez konfliktusra vezet.«