Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-334

18 334. országos ülés 1903 november 12-én, csütörtökön. a másik törekvés. És erre nézve — hiszen emlékszünk Bánffy idejéből az ischli klauzulára — kaptunk mi akkor vívmányokat; hoztak nekünk gazdasági vívmányokat, épen ugy, mint most. Ki tagadhatná, hogy a bankkérdésnek, a valutakérdésnek bizonyos mértékben való rendezése vívmány? Mondom, nagy előnyöket hoztak nekünk gazdasági és pénzügyi téren is; a fogyasztási adók tekintetében is kaptunk olyan rendezést, a mely Magyarországra nézve előnyös volt. De ezen vívmányokkal szemben követelték tőlünk a gazdasági egységnek örökre való biztosia gazdasági önállóságról való lemondást az isehli klauzulában és itt megint ott voltunk, a hol a véderőtörvény tárgyalása alkalmával, hogy a jogot megvédelmeztük, á dolgok lényegére nézve pedig megalkudtunk jól is, rosszul is, a mint épen lehetett. Jött azután ugyanezen politikának, mondjuk, harmadik kiadása, a Széli-kormány idejében. Evekig tartó huzavonával jutottunk oda deczember 31-ére, a mikor a 12-ik órában aláírták az egyezséget Ausztriával, a melynek gazdaságilag az a kritériuma, hogy Magyarországnak tesznek engedményeket; hoznak nekünk vívmányokat, agrárvámokat — a melyeknek megítélésére most nem terjeszkedem ki, — de a mely vívmányokkal szemben engedmények s ellenengedmények mellett behoznak egy olyan prohibitiv vámtarifát, a mely Ausztriát és Magyarországot teljesen elkülöníti a külföldtől és teljesen kezébe adja Ausztriának azt, hogy csak olyan vámtarifát fogadjon el, a mely Magyarországot, mint piaczot neki kiszolgáltatja (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A mit tehát nem értek el az ischli klauzulával jogilag, azt most el akarják érni tényleg, sőt, a mint hallom, a külfölddel való vámszerződéseket nem tiz esztendőre, hanem hosszabb időre tervezik: 15 — 20 évre, hogy azok a szálak, a melyek gazdaságilag a két állam közt szövődnek, annyira össze legyenek nőve, hogy többé azután ne akadhasson semmiféle kormány, — legyen az akár szabadelvű, akár klerikális, akár függetlenségi — a mely ezt a gazdasági egységet megbontani képes legyen, mert azzal a sziámi ikrek műtétét vinné véghez, a mely életébe kerülne mindenik félnek. És ehhez a gazdasági politikához csatolták ugyanakkor a katonai programmot. Emiitettem egy korábbi beszédemben, hogy olvastam azt a rezervált memorandumot, a melynek szintén báró Beck, vagy a vezérkar volt a szerzője talán két vagy három esztendővel ezelőtt, és a melynek rezultátuma az volt. hogy fel kell állítani még két hadtestet, hozzászaporitani kell a tüzérséget: szaporítani kell továbbá mindkét állam honvédségét és a flottát is; szóval: egy olyan nagy véderőt kell teremteni, a mely a szomszéd államok véderejével aequivaleáljon. {Egy hang a halóidalon: Elejtettélc!) Dehogy ejtették el; a mi összes obstrukcziónk azoknak az uraknak a szemében nem számit. Ök ehhez a tervhez ragaszkodnak. És Széll Kálmán elkövette azt a végzetes és nemzetünkre üézve nagyon káros hibát, hogy ennek a tervezetnek apránként^ való fokozatos megvalósításához hozzájárult. 0 is abból a nézetből indult ki, hogy ezen változtatni nem lehet, ezt a legfelsőbb akarat kivánja, vagy báró Beck igy tanácsolta és a ki Magyarországon a kormányon meg akar maradni, az nem lehet más, mint ennek a hadügyi politikának a végrehajtója. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) És jött a 25 ezer főnyi ujonczlétszám szaporítása azzal, hogy kérem, ez csak 25 ezer ember, ebből csak 43 százalék esik Magyarországra, ennek előzetesen csak ennyi költsége lesz és ebből csak 7 millió esik Magyarországra, a többit majd megszabják a delegácziók. De hiszen nem vagyunk mi olyan ujonczok, hogy minket ugy halbrechts, halblinks lehessen kommandirozni és ne tudjuk, hogy hova masírozunk, ha egyszer elindultunk. Láttuk, hogy ez csak részletfizetés, láttuk, hogy ezen 25 ezer ujoncz megajánlása mögött az rejlik, hogy mikor ez megvan, a 11. §-nak a belszervezetre vonatkozó határozata szerint báró Beck majd megcsinálja a tervet, hogy a kereteket hogy kelljen kiszélesbiteni. Mindenki megkérdezése nélkül, egyszerűen a katonai hivatalos lapban a kérdést eldönti, mikor azok a keretek már megvannak, s akkor a delegáczióktól kérnek majd ezen keretek fejlesztésére költségeket. Melyik delegáczió ne szavazná azt meg? (Igaz! Ugy van! a hal- és a szélsöbaloldahn.) Hiszen a delegáczióban •— ezt szemrehányáskép mondom — ellenzék nincsen. (Ugyvan! Ugy van! halfelöl.) Azok a szabadelvűek, a kik a 8. §-t elfogadják igy is, ugy is, azok a szabadelvűek a delegáczióban, a főrendekkel szaporítva, nem fognák megtagadni a költségeket a felségjogok alapján kitágított keretekhez. És már most jön a véderő-törvényjavaslat, a mely azután igy szól : Uraim, népképviselők! Azt önök tudják, hiszen már elismerték, mikor a 25 ezer ujonczot megszavazták, hogy a hadsereg véderőképességét fejleszteni kell. Érre nézve az önök jóváhagyásával megtörténtek az intézkedések, a keretek fel vannak állítva. Lengyel Zoltán: Az ágyúk meg vannak csinálva! B. Kaas Ivor: Az ágyuk is meg vannak csinálva, a költségek is meg vannak hozzá, de a kereteket be kell hozzá tölteni. Ide tehát nem 25 ezer ujoncz kell, hanem 75 ezer, vagy nem tudom mennyi, nem akarok a számokon lovagolni, szóval az ujonczlétszám-emelés, a hadi létszám emelése és minden katonai költségnek a végtelenbe való emelése következett volna a 25 ezer ujoncznak ily egyszerű megszavazásából, a miből különben a szabadelvű párt nem is csinált nagy kérdést. A kormány, az hozzájárult, a volt nemzeti párt is. A volt nemzeti párt