Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.
Ülésnapok - 1901-341
54Í. országos ülés 1903 november 20-án, pénteken. 227 gyár vezényleti nyelvet. Ezek, azt hiszem, hogy tótok és mégsem a tót nyelvet kívánják vezényleti nyelvül, hanem a magyar nyelvet, a németet pedig semmi szin alatt sem akarják megszavazni, hát akkor hogyan szavaznám én meg az ujonozlétszäm emeléséről szóló törvényjavaslatot, mikor igy beszélnek egészen idegen ajkú és nyelvű emberek is. De itt van Gömör-Kis Hont vármegye közönségének felirata. (Olvassa): »Mélyen tisztelt képviselőház! Mai napon tartott bizottsági közgyűlésünkön tárgyalás alá vettük Szatmár-Németi szab. kir. város törvényhatóságának folyó évi 242.. — Arad szab. kir. város törvényhatóságának folyó évi 28.294/644. — és Debreczen szab. kir. város törvénykatósági bizottságának f. é. 279/15.654. sz. a. az ujonczjutalék felemelése és a póttartalékosok behívására vonatkozó törvényjavaslatok ellen, a mélyen tisztelt képviselőházhoz intézett feliratait. Tekintettel azon körülményre, hogy megkereső törvényhatóságok felirataiban tüzetesen kifejtett indokokat s czélzatokat méltányoljuk s teljesen magánkévá teszszük, s különösen figyelembe véve hazánk kedvezőtlen közgazdasági helyzetét, az ipar, kereskedelem s főleg a mezőgazdaság válságos állapotát, részünkről is tiszteletteljesen felkérjük a mélyen tisztelt képviselőházat : miszerint a közös hadsereg és honvédség ujonczlétszámának megállapításáról, megajánlásáról és a póttartalékosoknak a közös hadsereg és haditengerészet békelétszámának kiegészítésére kivételesen leendő igénybevételéről szóló törvényjavaslatoknak, az ujonczjutalék felemelése és a póttartalékosok rendes katonai szolgálatokra való behívására vonatkozó részeit — mint az országra nézve károsokat — elvetni, illetve visszautasítani méltóztassék. Kiváló tiszteletünk nyilvánitása mellett maradtunk. Kelt Gömör-Kishont t. e. vármegye közönségének Rimaszombatban, 1902. évi cleczemherífhó 15—-16-án tartott rendes téli közgyűléséből. A vármegye közönsége nevében : Bornemisza László s. k., alispán.« Hogy még egyszer szólhassak ehhez a tárgyhoz és még egy ülésen itt beszélhessek, azért egy elleninditványt vagyok bátor beterjeszteni, mely a következőképen hangzik : »Utasitja a ház a kormányt, hogy az egész hadsereg létszámának leszállítása iránt mielőbb törvényjavaslatot terjeszszen be.« Ezt meg is indokolom. Nem csak azt sokallom én, a mi katona a szolgálatban ma van, nem hogy megszavaznám majd valamikor, a mikor akarják, az ujonozlétszäm felemelését, hanem én, a ki tudom a katonai dolgokat, a ki voltam katonai szolgálatban, tudom, hogy erre a szaporításra semmi szükség nincs, mert háború nem fenyeget bennünket egy oldalról sem. Sőt a mennyire a fegyverek tökéletesítése a mai időben oly nagyon előrehaladt, ily tökéletesített fegyverekkel és ágyukkal szemben, azt hiszem, okos, józan gondolkozású ember, bárki legyen is az, háborút nem szívesen visel. Nem is volt háború 1866 óta; azt hiszem talán nem is lesz soha, mert azt, a mi BoszniaHerczogovinában történt, nem számítom háborúnak, valamint nem számitom háborúnak azt sem, a mit viselt Angolország a becsületes, tisztességes búr nép ellen. Mi ellenünk bizony senki sem jön, mert nincsenek gyémántbányáink, geográfiai fekvésünk pedig oly szerencsés, hogy nemhogy minket bántana valaki, hanem még meg is védelmez, mert ő maga is csak igy boldogulhat a saját ellenségei ellen. E mellett nem ismerek olyan zseniális tábornokot vagy táborszernagyot, származzék az akár herczegi ágyból, a ki esetleg, ha háború ütne ki, két három millió ember ellen védekezhessék és az ily hadseregnek csak az élelmezését is képes volna ellátni. Pl, veszem, ha nekünk háborúnk volna valakivel, a mi szövetséges társaink: Poroszország és Olaszország, segitségünkre jönnének. Az a mumus pedig, az orosz nagybirodalom, a mivel ijesztgetnek bennünket, engem nem ijeszt meg. Én magam is folyton benne voltam a mozgósitásban, mert a midőn a garnizont az orosz határtól 100 kilométernyire az oroszok behívták fegyvergyakorlatra, mindjárt azt híresztelték, hogy már most kiüt a háború, jön az orosz, el akarja venni az országot, és rögtön mozgósítottak. Esetleg az lehet ellenségünk ós megindul két millió katonával ellenünk, és mi is megindulunk két millió emberrel. Hol lesz az a Kriegsplatz, a hol négy millió ember egymást gyilkolhatja? Galicziában talán? Az sem lehet a helye. Igen, százezer ember száz ember ellen elfér ott, de nem két millió két millió ellen. Még az élelmezése is képtelenség. Vegyük például, hogy csak 100.000 embernek elvágják háborús időben az útját, a mikor egy a másikat üldözi, elvágják az élelmijét, a csordáját, barmát, és a százezer ember ellepi egyik-másik vagy két szomszédos vármegyének a területét. Nemcsak a csirkét, tyúkot, sertést eszik ott meg, de még a kutyát is megeszik, ha két napig ott kell lenniök. Képtelenség tehát, hogy most háború legyen; de ha lesz is, akkor sem lehet azt ugy egyszeribe megüzenni. Elég, ha a katona otthon van, papíron megvan, a mint Bolgár Ferencz képviselőtársam egyszer mondotta. Meg kell lenni a létszámnak, legyen is meg papíron és otthon, ha szükség van rá, ugy sem üt ki azonnal a háború, be lehet hivni mindenkit 48 óra alatt még Máramaros legszélsőbb zugából is Budapestre. Ezzel indokolom meg, hogy ennyi katonára nincs is szükség, a mint már kifejtettem a t. honvédelmi miniszter urnak, mert az a sok czifra őrség fölösleges. Még érteném, ha volna módja az országnak, de nincs. Éhtifusz uralkodik az országban és azért a katonák mégis urasán megélnek és az állami tisztviselőkéhez képest rengeteg a fizetésük. Egy fiatal hadnagy például 1200 forintra megy gázsival, lakbérrel, tisztiszolgai fizetéssel, a míg a járásbirónak, a 29*