Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.
Ülésnapok - 1901-341
341. országos ülés 1903 november 20-án, pénteken. 221 »Kézdivásárhelyi függ- és 48-as kör.« »Mélyen tisztelt képviselőház ! Minden magyar ember mélységes tiszteletet, rajongó szeretetet érez szivében édes hazája s koronás királya iránt. E tisztelet' és szeretet készt mindnyájunkat arra, hogy a szükséges vér- és pénzáldozatot örömmel rakjuk le a. haza oltárára s a trón zsámolyára; de ugyanez a tisztelet és szeretet parancsolólag kényszerit minket arra is, hogy minden túlkövet élés és telhetetlenség ellen fölemeljük tiltakozó szavunkat, kérve, esdve, követelve az illetékes tényezőktől az ilyszerü kívánságok visszautasítását. Ily túlkövetelésekkel állunk szemben, mélyen tisztelt képviselőház, az ujonczlétszám fölemelése és az udvartartás költségeinek fölemelésénél. Hazánk nagyságáért, trónunk fényéért — újból hangoztatjuk — áldozatot nem sajnálunk, de a végletekig fokozni a terhet nem lehet, mert valamint a túlfeszités elszakitja a húrt, ugy a túlterhelés leroskasztja, tönkreteszi az adózó polgárokat s a haza fentartóinak szájából kihúzza a betevő falatot, az emberi élet legminimálisabb föltételét. De miért is akarják a katonaság létszámát emelni; azon katonaság létszámát, mely nem a miénk, melyre ha rátekintünk, sir a szemünk, fáj a lelkünk. Talán bizony ugy gondolkoznak a jó urak, hogy ezzel ismét egy lánczszemet vernek kezünkre; sőt mi több, ép a mi költségünkön, a mi véres verejtékünkön. íme egy bárányról két bőrt lehúzni! Ez a százados sorvasztó politika egy ujabb mestervágása leend. Nem! Egyetlen csepp vérrel, egyetlen fillérrel többet áldozni, többet odadobni ama mindent fölfaló rettenetes molochnak nem lehet, nem szabad!!« A választásoknál nem igy szólottatok! Most pedig megszavaztok a terhünkre mindent, még a kötelet is! »És itt kisért az udvartartás költségeinek fölemelése is. Vájjon, mélyen tisztelt képviselőház, az egy van-e a milliókért, avagy a milliók vannak az egyért? Mi az előbbit hiszszük s azt hirdetjük fennen mindenhol. Ha nyomorog a millió, ám hadd érezze meg azt az egy is; ha a szűken jutó falat keserű a nemzetnek, ám mért ne Ízlelhetné meg azt más is ?! íme a szomszéd Románia királya, az általános szegénységre tekintettel, le tudott mondani fizetésének feléről s mi hasonlóan szegények és nyomorúságban sínylődök, mi még fölemeljük azt? Mély sebhelyek tátonganak e szegény nemzet sokat sanyargatott testén. Küzködik a földmives; gondokkal terhes éjeket virraszt át az iparos és kereskedő s ha rövid ideig pihenésre hajtja le fejét: rémes álmok, a jövő borzalmas képe riasztja fel szendergéséből; tengődik a tisztviselő; kiaszott sovány kezét nyújtja felénk a tanügy s vérben forgó szemekkel leskelődik az elégedetlenség, a zúgó tompa moraj megtestesítője : az alsó néposztály. Hát mindezt nem látnák, nem vennék észre a nemzet választott képviselői? A nép szegénységét, siralmas helyzetét elfeledték volna a márvány lépcsőzetes palotákban, a szemkápráztató fény és pompában? Elfeledték volna, a midőn a szavazó polgárok kezét megfogva, sok szép Ígéretet tettének ?« »Es vájjon nem vennék tekintetbe a milliók szánalmas életét, a fölötte szédítő magasban lévő, tőle távol élő uralkodó családi tagok? liideg tekintettel, még ridegebb szívvel követelnék az ujabb százezreket, hogy legyen még töhb pénzük, mit idegenben elköltsenek ? Hihetetlen! Épen azért, mivel hihetetlennek tartjuk ezt, mély tisztelettel járulunk a képviselőházhoz: kérve, hallgassa meg a végsőig elcsigázott szegény nép kiáltó szavát; hallgassa meg a magyar nemzet keleti őrtálló katonáinak, a támogatásban soha nem részesített pusztuló székelyeknek hazaszeretet sugallta őszinte szavait, s utasitsa vissza e két törvényjavaslatot, mely ezernyi ezer család dolgos kezét akarja elvonni s kiürült zsebeinknek utolsó fillérét is elvenni. »A kézdivásárhelyi függetlenségi és 48-as kör« 1903. január hő 4-én tartott évi rendes közgyűlése határozatából, Kézdivásárhely, 1903. január 22. Mély tisztelettel: Mogyaszai Mihály s. k., gyűlés jegyzője, titkár, Csutak László s. k., alelnök.« (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Éljen Kezdi- Vásárhely!) Nagyon sajnálom, hogy a miniszterelnök ur nincsen itt, mert neki akarok jósolni valamit. Most kérek 10 perez szünetet. Elnök: Az ülést 10 perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Tessék folytatni. (Felkiáltások jobbfelöl: Hol a párt? Hol a függetlenségi párt?) Gabányi Miklós: Mikor én itt vagyok, az elég az egész függetlenségi pártnak. (Derültség.) B. Feilitzsch Arthur: Nagyon szegény lehet az a párt. Gabányi Miklós: Azt mondja a költő: Tudod mi az erő? Akarat, mely előbb vagy utóbb győzedelmet arat. Daróczy Aladár : Diadalt! Gabányi Miklós: Az ellenzékben megvan az erő, t. i. az erős akarat, a melynek előbb vagy utóbb győzelmet kell aratnia. Nekünk megvan az erő és akaratunk, hogy az obstrukeziót abba nem hagyjuk, mig a kormány nem hozza az 1867. törvényezikkben megállapított jogainkat. (Felkiáltások jobbfelöl: Az megvan!) B. Feilitzsch Arthur: Jó lesz a 67-es alapokra helyezkedni.