Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.
Ülésnapok - 1901-341
220 3íl. országos ülés 1903 november 20-án, pénteken. Mindkettő mennyire időszerűtlen a mostani nehéz viszonyokhoz képest, legjobban igazolja az a körülmény, hogy az előbbi javaslatot, még mielőtt a képviselőház tárgyalás alá vette volna, a honvédelmi kormánynak el kellett vetnie. Megmaradt azonban a másik, a mely szintoly súlyos terhet rak a már görnyedő nemzet vállaira, ha még nem súlyosabbat, mint az előbbi. Nem tartjuk szükségesnek terjedelmesen foglalkozni azon nehézségekkel, nem látjuk szükségét ecsetelni azon nehéz, nyomasztó anyagi viszonyokat, melyek lehetetlenné teszik a már is igen súlyossá vált katonai terheknek eme ujabb követelésekkel leendő szaporítását; nem, mert meg vagyunk győződve, hogy a mélyen tisztelt képviselőház minden egyes tagja igen jól tudja a nemzet kimerült helyzetét és szivén viseli a nép sorsát. Elég utalnunk a rossz gazdasági viszonyokra, csekély iparunk, kereskedelmünk pangására. Mennyivel jobb volna azon áldozatokat, azon milliókat, melyeket ezen javaslatok keresztülvitele igényel, — épen a sinylődő gazdásági élet megerősítésére, fiatal kereskedelmünk, iparunk támogatására s igen sok, még hiányzó jótékony köziutézetek létesítésére és fejlesztésére fordítani. Mert nemcsak azon milliók vonatnak el a nemzetet alkotó nép véres verejtékével szerzett csekély keresetéből, melyeket a katonaság szaporítása igényel, hanem elvon még igen sok munkás kezet, a szegény földmivelő családok legerőteljesebb segítségét, támaszát, fentartóját, azon családoktól, kik az adók nagy részét szolgáltatják. De ha tekintjük, mennyire nehezen, mennyire szűken telik ezen nép keresetéből a már meglevő túlnagy közterhek hordozása, nem csodálható, ha az ország minden részén feljajdul a szegény, kimerült nép, hogy a már is elviselhetetlen terhét egy kétszeresen súlyos, ujabb követeléssel akarja a kormány még növelni. — Kétszeresen súlyos a népre ezen követelés, mert mikor nagyobb megterheltetést ró a családokra, ugyanakkor megfosztja talán legerősebb munkás kezeiktől, s a jjroduktiv erő elvonásával a kevesbedő keresetből még több adót, több terhet kíván. Épen ezért a kormány által beterjesztett eme javaslat a legkomolyabb aggodalommal tölt el bennünket; mely, ha törvénynyé válik, már a túlnehéz terhek elől idegen államokba menekülő véreinket még inkább elkeseríti, még inkább ösztönzi hazájuk elhagyására. Reméljük azonban, hogy a képviselőház, mielőtt elhatározását kimondaná, a nemzet állapotát, a gondjaira bizott nép sorsát minden irányban mérlegelni fogja s inkább javára, mint ujabbi megterhelésére fogja, ezt a jogot használni, melylyel a nemzet felurházta. Bizunk! S bizalmunknak azon kérelemben adunk kifejezést, hogy a mélyen tisztelt képviviselőház az ujonczlétszám fölemelésére vonatkozó törvényjavaslatot, mint az országra nézve károst, — utasítsa vissza. Maros-Torda vármegye törvényhatósági bizottságának 1902. deczember 23-ikán tartott rendkívüli közgyűléséből. Farkas Albert s. k., alispán.« Szatmár vármegye közönsége. Mélyen tisztelt képviselőház! A póttartalékosok behívására vonatkozó törvényjavaslat visszavonása után az ujonczjutalék felemelését követelő két ujabb véderőjavaslatot nyújtott be a kormány. Ha a visszavont javaslat izgalomba hozta, mondhatni, az egész nemzetet, még indokoltabb a felháborodás és a komoly aggodalom, mely ezen két utóbbi javaslat törvényerőre emelkedése esetére gondolva, nemzetünket s vele törvényhatóságunkat is elfogja. A magyar nemzet honfoglalása óta egyezer éven keresztül oly fényes bizonyságot nyújtott a hazaszeretet erényeinek, mint kevés nemzet, ha komoly veszély fenyegetett, nem volt anyagi és véráldozat oly nagy, melyet egymás között versenyre kelve, ne sietett volna a haza oltárára vinni, és nem ismerünk ma sem határt az áldozatban hazánk védelmére, de mai viszonyaink között veszély egy oldalról sem fenyeget, e mellett mai véderőnk fentartása is sokkal nagyobb terhet ró ránk. mint a mennyit közgazdasági fejló'désünk megakasztása nélkül Magyarország népe elviselhetne — épen lángoló hazaszeretetünk parancsszavát követjük, ha a hadügyi kormányzat részéről követelt minden ujabb felesleges pénzáldozat ellen tiltakozunk. Nem kell részleteznünk az ország évrőlévre súlyosbodó gazdasági helyzetét, nem kell kimutatnunk, mennyire nem állanak arányban a folyton növekedő katonai kiadások a nép teherviselési képességével, szomorúan érezzük iparunk és kereskedelmünk fejletlenségét s e téren a nyugati államokkal szemben versenyképtelenségünket, nyomasztólag tapasztaljuk a munkáskéz hiányát. Ily körülmények között oly jelentékeny munkaerőnek — mint az czéloztatik, — a produktív gazdasági tevékenység teréről • való elvonása s a létszámfelemeléssel járó költségtöbblet méltán kelt aggodalmat minden igaz magyar hazafi keblében s az ország közgazdasági jövőjét fenyegető veszélylyel szemben nem lehet hazáját szerető honpolgár, a ki a hadsereg harczképességének fellesztésót alárendelt jelentőségűnek ne tekintse. Hazafias aggodalmunkban teljes bizalommal fordulunk a mélyen tisztelt képviselőházhoz kérelmünkkel, hogy az országra vészt hozó előterjesztett katonai javaslatoknak törvényerőre emelkedését megakadályozni méltóztassék. Szatmár vármegye közönségének Nagykárolyban, 1902. évi deczember hó 12-én tartott rendkívüli bizottsági közgyűléséből. Szatmár vármegye közönsége nevében: Nagy László s. k., alispán.
