Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-341

206 341. országos ülés 1903 november 20-án, pénteken. és jogokat eltiporni akarók ellenében tanusit. Örömmel olvastuk a lapokból, hogy neve azon lelkes magyar érzelmű képviselők táborában szerepel, kik folytatják a harczot a nemzeti jogokért, a nemzet jogos kívánalmaiért. Hiszsziik és reméljük, hogy a magyarok Istene nem hagyja segítség nélkül azok táborát, kik az igazságért küzdve teljes odaadással harczolnak a törvényes jogokért ! Kérjük a Mindenhatót, hogy büntető ostorával sújtson le azok közé, a kik jogainkát lábbal akarják tapodni; önöket pedig, a legerősebb fegyverrel, a szóval harczoló katonákat bátorítsa és segítse a küzdelemben. Az igazság diadalmaskodni, a magyar nyelv győzni fog! Adja Isten, hogy ugy legyen!« Most jönnek az aláírások. Lengyel Zoltán : Tessék azokat is felolvasni! Érdemesek arra, hogy nevük a naplóban megörökíttessék. Gabányi Miklós (olvassa): »A zsibói polgári kör nevében: Zsibő 1903. november 14. Zörgő György, köri elnök. (Éljenzés a szélsöbalóldalon.) Varga Miklós, alelnök. {Éljenzés a szélsöbalóldalon.) Orbán János, körjegyző. (Éljenzés a szélsőbaloldalon.) Balogh Endre, választmányi tag. (Éljenzés a szélsöbalóldalon.) Szabó Gusztáv tag. (Éljenzés a

r szélsöbalóldalon.) Kardos Ferencz, háznagy. (Éljenzés a szélsöbalóldalon. FélMáltások: Csávossynalc kollégája!) Ulbrecht Lajos, választmányi tag. (Éljenzés a szélsöbalóldalon.) Ballá Lörincz és Fehér György, tagok. (Éljenzés a szélsöbalóldalon.) T. képviselőház! A mikor az a rengeteg sok küldöttség ide feljött, nemcsak azért jöttek ide fel, nagyobbrészt étlen-szomjan. hogy a felemelt létszámról szóló törvényjavaslatot levegyük a napirendről, hanem a magyar vezényszóért, a nemzeti szinü zászlóért és a magyar tisztekért is; ezeket is követelték azok, pedig még akkor a chlopyi j)arancsnak nyoma sem volt. Már most ha a harczot abbahagyjuk, az a küldöttség hiába zarándokolt ide. Mindjárt lesz szerencsém felolvasni egy levelet, melyet, azt hiszem, a t. ház még nagyobb örömmel fog hallani, (Derültség.) s melyet Amerikából kaptam. Ez a levél másfél millió künnlakó magyar nevében lett küldve. (Halljuk! Halljuk!) Benne van a levélben, — nem ebben, hanem egy másikban — hogy meg ne szavazzuk semmi szin alatt az ujonczlétszámot, mert különben hazaárulóknak fognak bennünket deklarálni, ha legkisebbet is engedünk a kormánynak. Azt irják a levélben, hogy bármi nagy veszedelem jönne is az országra, — a mitől Isten mentsen — ez a másfél millió magyar képes Amerikából hazajönni a magyaroknak — a kurucz magyaroknak és nem a labancz magyaroknak — (Derültség) a segítségére. Érdemes, hogy a képviselőház meghallgassa ezt a szép levelet, a mely mindenesetre érdemes arra, hogy a ház naplójában megörökítve legyen. (Halljuk! Halljuk!) a báloldalon.) A levél igy hangzik (olvassa)'- »Az amerikai magyarság szózata a magyar nemzethez. Tetsvéreink! Az amerikai magyarság lázas érdeklődés közt kiséri éber figyelemmel azt a lelkes küzdelmet, melyet Magyarország minden igazszifü hazafia és polgársága hónapok óta folytat a hatalommal szemben a magyar nemzet törvényekkel biztosított, de a hatalom erőszakos ellenállása miatt gyakorlatilag soha nem érvényesült jogaiért. E küzdelem, édes testvéreink, az amerikai magyarság szivét lázas dobogásban tartja, mert, bár tér és idő választ is el bennünket tőletek, mi veletek a nemzet szive egyik kamarájának tekintjük magunkat és ha e szivet a hatalom mérges nyila megüti, mint két kamara vére egyformán felbuzog és a mely perczben szükség van rá, a mi vérünk együtt omlik a haza védelmében a tietekkel. Mert mi tudjuk, hogy a küzdelem, a melyet ti folytattok, szent és jogos. A költő monda: »Áz ég egy kincset ad minden hazának és a nemzet hiven őrzi birtokát.* Ez a kincs, a melyet hiven kell őrizni minden magyarnak, az ország alkotmánya és a haza függetlensége. — (Helyeslés a baloldalon.) Ezzel a szent kincscsel mindaddig szabadon rendelkezett a nemzet, a mig a Habsburgok fejére nem jutott Szent István koronája. Ezt a koronát nem hódítás, hanem a nemzettel kötött szerződés alapján szerezte meg a Habsburg-dinasztia. Ebben a szerződésben esküvel kötelezi magát az uralkodóház, hogy a nemzet ősi jogait soha csorbítani nem fogja, sőt azt tiszteletben tartja és mindenekkel szemben megvédelmezi. Ezen szerződésért országot, koronát adott a nemzet és hűséget igért fejedelme iránt. És bár 377 év óta a Habsburg-házból származott uralkodók sorba, rendre nyirbálják a nemzet jogait, sőt több izben megkísérelték megsemmisíteni Magyarország önállóságát és a magyarnak nemzeti lételét, ennek daczára a magyar nemzet soha nem tagadta meg az uralkodó iránti hűséget, de 1741-ben és 1809-ben megmentette azt a dinasztiát, mely örökösen megsemmisítésére törekedettemért a magyar nemzet nem érezte magát jogosítottnak megtagadni hitét azért, mert a szerződő társa rendre megszegi esküjét.« Nagyon gyönyörű levél. (Derültség a jobboldalon. Folytatólag olvassa): »A Habsburgok háromszázados nemzetgyilkoló uralma után végre a számos vérkeresztség nehéz próbáján megtisztult konfiláng ébredésre kelté a magyart és mint égzengés hangzott fel a nemzet egyhangú esküje: A magyarok Istenére esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk«. És az esküt meghallgatta az Ég; a nemzet kezéről, lábáról lehullott a többszázados bilincs. Az 1848-iki törvényekben felújíttattak és a kor szelleméhez képest kibővittettek a nemzet jogai. Ezen tör-