Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-334

334-. országos ülés 1903 november 12-én, csütörtökön. 15 csodára valahára megállapodtak abban, hogy közjogilag mi lehetséges, mi sérelmes, katonailag mi elfogadható, mi kivihető az ő felfogásuk szerint, akkor a szabadelvű pártnak összetartása, összefoglalása, egyetemes állásfoglalása lebegett előttük, hogy majd, ha ezt a pártot bensőleg megerősítik, akkor egy úgynevezett konczentrácziós kormányt állítanak ide, olyan kormányt, a melyben a többségnek minden árnyalata képviselve lesz, a mely a nemzettel szemben is bizonyos személyi garancziákat képvisel, a mely bizonyos népszerűségnek örvendhet, a mely azután a párt által elfogadandó programm részére biztosítja nemcsak a szabadelvű pártnak szavazatait, hanem azt a hitelt is, a melylyel az összes pártok, az ellenzék is viseltetik azon politikusok egynémelyike iránt, kik a 9-es bizottságban mértékadók valának. Hiszen az a programm akármilyen jó vagy rossz, — az eredeti programmot értem — ha férfiak, a kik a nemzet köztiszteletével egyszersmind a nemzet széles rétegeinek rokonszenvét bírják, férfiak, a kik itt az ellenzéki padokon bizonyos szimpatikus tisztelettel fogadtatnak, ha azok veszik az ügy vezetését kezükbe, az mégis talántalán nyitott volna arra utat és módot, hogy ha azután egy ilyen többségi kormány nyíltan itt a ház előtt az ellenzéket felszólítja, hogy keresse a béke útját elveinek teljes fentartásával és biztosítékot nyújt arra nézve, hogy a miket ő ígér, azok keresztül fognak vitetni teljes őszinteséggel és következetességgel, a mellett a jogoknak és alkotmányos szabadságoknak semmiféle csorbájától félni nem kell, mert erre nézve az ő személyük becsületbeli biztosítékot képez, (Ugy van! a néppárton.) hogyha — mondom — egy ilyen kormánynyal állottunk volna szemben: akkor még ezen az általam nem helyeselt utón is, — mert nem nyilt paktumos utón — ezen kizárólagos szabadelvű párturalmi módszer szerint is lehetett volna talán a kibontakozást megtalálni, lehetett volna az ellenzéket az obstrukczió abbahagyására birni. Hiszen ki ne szeretné a békét, a nyugalmat és a rendes munkát, és ki akarná a felelőséget vállalni olyan harczért a melyre nincsen szüksége vagy a melynek nincsen értelme ? De hát mi történt? Valaki, talán egy volt miniszter pacemaker-nek ment fel Bécsbe, és itt a különböző kihallgatások után, melyek ott eszközöltettek, nyugodtan várták a kilenczesek az eredményt, hogy az meg fog felelni a közös megállapodásnak, hogy az nem fog változtathatni azon a szolidaritáson, a mely erkölcsileg kötelezte mindnyáját. Hiszen egyhangú volt az ő határozatuk, hiszen hosszasan beszéltek arról maguk között, és a kik felmentek, egyik a másik után, azzal mentek fel, hogy a királynak előterjesztették, a mely alapon keresik ők a békés kibontakozást, nem más alapon, és hogy ezen az alapon ők remélik, hogy elérik czéljukat és más alapon közülök senki sem fog vállalkozni egy ilyen akczióra. Hát ha paktumok köteleznek pártokat, a mint annyiszor hallottuk szemére lobbantani a függetlenségi és Kossuth-pártnak, hogy a paktumot sem tartotta meg, a mit ők viszonoztak azzal, hogy másik részről sem tartották meg, — ebbe nem avatkozom bele — akkor még sokkal inkább köteleznek ilyen megállapodások pártvezető egyéniségeket, a kik ezeket együtt állapították meg, (Ugy van! a néppárton.) együtt fogalmazták meg, a melyeknek fogalmazásánál lemondott egy részéről aspiráczióinak Apponyi Albert, egy részéről felfogásának lemondott Andrássy Gyula, egy harmadik részben engedett Széll Kálmán, s a melyekhez teljesen hozzájárult Tisza István, a mely programm tehát akár jó, akár rossz, de egy tökéletesen megszabott kompromisszum jellegével bir. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsb'balolőalon.) Rakovszky István: Mindegyiket kötelezte egyaránt! B. Kaas Ivor: De hát a felment államférfiak közül a chlopy-i parancs szerzője volt az, a ki kereste az ő erőskezű férfiát, a kinek az kellett, hogy Magyarországon rend teremtessék és bármilyen áron ujoncz és pénz szállíttassák az ő terveire, a ki már régebben, nemcsak most, csinálja a katonai politikát Magyarországon. Báró Beck, a chlopy-i hadiparancs szerzője másképen gondolkodott, az ennek a kilencz férfiúnak munkálatát visszavetette. Jött az egyik tisztességes ajánlatával, nem fogadtatott el. Jött a másik, az is visszautasittatott; jött a harmadik, annak azt mondták, hogy így lehetetlen. Végre ismételt odysseai vándorlások között Kyrke szigetére beérkezett Tisza István és megnyerte báró Beck kitüntető bizalmát és a kormányalakításhoz való megbízást. Mikor azután lejött ide azzal, hát megtörtént az a nem csoda, hanem nagyon gyakori eset, hogy a szabadelvű pártban mindannyian, kegyelmes urak, nagy urak, nagyságos urak, kis urak, mind beadták a derekukat. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Nem volt akkor már szó sem jogról, sem alkotmányról, skrupulus volt nagyon sok, de akaraterő semmi. (Igaz! Ugy van! a néppárton és a szélsöbaloldalon.) És igy győzött a gyengék felett a férfi (Igaz! Ugy van! a néppárton és a szélsöbaloldalon.) és akkor megvolt a nagy öröm, hogy most már ez az erő keresztül fogja vinni azt a katonai programmot, a melyet neki diktáltak. Jött azután még egy másik érdekes jelenség, a kabinetalakitás. (Halljuk! Halljuk!) Az ő kabinetalakitása, a mely már régen készült — mert hiszen nem az első kísérlete volt ez — már sokkal könnyebben ment, mint a hogy a dolgok természetéből folyólag, a kérdések nehézségét tekintve és a feladatok bonyodalmait véve figyelembe, gondolni lehetett volna. 0 ugyanis a szabadelvű pártot meg sem kérdezte. 0 nem a pártból vette bizalmi férfiait; valamint ő sem a párt bizalmából lett miniszter-