Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.
Ülésnapok - 1901-338
338. országos ülés 1903 november 17-én, kedden. 141 szabad elhatározásából és minden idegen befolyástól menten, (Ugy van! Ugy van! a baloldalon. Mozgás és zaj. Elnök csenget.) Holló Lajos: Ezt a programmot sem maga állapította meg, hanem Bécsből kapta! (Zaj.) Elnök: Csendet kérek ! Babó Mihály: Hiszen, t. ház, az a parlamenti rendszernek és a parlamenti életnek feje tetejére állítása, hogy egy többség, a mely az alkotmányos jogoknak gyakorlására s az alkotmányos kötelességek teljesítésére van hivatva és kötelezve, nem a maga akaratából, nem a maga meggyőződéséből, hanem felsőbb parancsszóra állapítja meg a maga programmját (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Lovászy Márton: S akkor is titokban! (Elnök csenget.)) Babó Mihály: . . . és csak akkor foglalkozik a nemzet legfontosabb kérdéseivel, a mikor arra felülről egyenesen kötelezve van. Hát, t. ház, én azt gondolom, hogy ez nagyon veszedelmes preczedens és a magyar alkotmánynak még nagyon, nagyon sok kárt fog okozni. Épen ezért nekünk lehetetlenség elhallgatni, hogy itt egy olyan eljárás követtetett, a mely az alkotmányosság fogalmával, eszméjével homlokegyenest ellenkezik. Ha a t. többség hirdette és az volt a meggyőződése, hogy a nemzeti akaratot és felfogást ő képviseli, akkor neki azt a nemzeti akaratot és felfogást kifejezésre is kellett volna juttatnia akkor, a mikor még ezek a dolgok nem voltak annyira élére állítva, mint most a kormány és többség magatartása következtében. Mert ha akkor programmját és álláspontját kifejtette volna a katonai kérdésekben a t. többség, bizonyára nem fejlődtek volna ezek a dolgok oda, a hova most fejlődtek, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) de mert a t. többség hallgatott, mert nem volt meggyőződése ebben a kérdésben, hallgatott, mert nem volt szabad felfogását, a melyet talán vallott, nyíltan kifejezésre hozni, belesodorta a nemzetet abba a szerencsétlen helyzetbe, mely miatt a felelőséget a t. többség és a t. kormányra hárítom át. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) De nézzük csak a katonai programmot. (Halljulc! balfelöl.) Jellemezzük csak nagyon röviden. (Falk Miksa közbeszól.) Nem értettem a t. képviselőtársam közbeszólását és igy sajnálom, hogy nem tehetek rá megjegyzéseket. Ha érdemes a megjegyzésre, ugy tegye meg azt képviselőtársam ismételten, (Felkiáltások jobbfelöl: Nem szólt semmit, csak köhögött!) vagyok annyi tisztelettel képviselőtársaim mindegyike iránt, hogy közbeszólásaikat, a mennyiben azok fontosak és az ügyre vonatkoznak és nem tisztán csak kötekedés — mindenkor illő tisztelettel válaszra érdemesitem. (Felkiáltások a jobboldalon: Nem szólott egy szót sem. Derültség balfelöl.) Mert egy közbeszólás sokszor a legfontosabb, a legéletbevágóbb kérdéseket érinti és a legnemesebb eszméket és gondolatokat keltheti fel bennünk. De viszont megtörténhetik az is, (Zaj. Elnök csenget.) hogy egy közbeszólás oly súlyos vádakat tartalmaz a beszédet tartó képviselővel szemben, melyeket visszautasítás nélkül hagyni nem lehet. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Én tehát tiszteletből kértem közbeszóló képviselőtársamat, (Felkiáltások jobbfelöl: Nem szólt közbe! Derültség balfelöl.) hogy a mennyiben indokolt a megjegyzése, ismételje azt, hogy válaszban részesíthessem. B. Feilitzsch Arthur: Ez a komoly tárgyalás ? Babó Mihály: Méltóztassék a t. közbeszólt képviselő urnak meggyőződve lenni, hogy az ő közbeszóläsára (Derültség és zaj.) nem azért tettem meg kijelentésemet, mintha nekem arra szükségem volna, hogy ezzel az időt kihúzzam. (Elénk derültség a szélsöbaloldalon. Felkiáltások jobbfelöl: Tudjuk! Zaj.) Korántsem. Hanem igenis vallom azt, a mit a miniszterelnök ur mondott a miniszterelnöki székből, hogy meg kell hallgatni minden egyes közbeszólást és erre vonatkozólag is komoly méltósággal kell megjegyzést tenni azért, hogy minden félreértést kikerüljünk. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) A katonai programmot én nagyon röviden akarom jellemezni. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) A katonai programmot addig, mig azt Bécsből meg nem rendelték, tulajdonképen az ellenzék képviselte és juttatta kifejezésre. A katonai programmra vonatkozólag engedje meg tehát a t. ház, hogy éu egy közmondással éljek és azt azzal a képletes kijelentéssel illusztráljam, hogy én a katonai programmot hasonlitom az udvarhelyi nagy haranghoz, a mely, a mint méltóztatnak tudni, arról volt nevezetes, hogy szép és kellemes hangja volt. Megtörtént vele azonban az a szerencsétlenség, hogy megrepedt. Természetes, hogy ekkor hangja recsegővé vált. Erre összeültek az ott lakók, hogy mittevők legyenek és abban állapodtak meg, hogy biz azt körül kell abroncsolni. Ezt meg is tették, de bizony az a szép hangú harang nem kapta vissza régi hangját. Végül, a mit kerülni akartak a nagy kiadás végett, mégis újra kellett azt öntetni és akkor az a harang ismét visszanyerte szép hangját, a mely a népnek szivét és lelkét megnyerte mindannyiszor, valahányszor megszólalt, ha egyébre nem, legalább hitbéli kötelességének teljesítésére. így vagyok én a katonai programmal, a melyet addig, mig a szabadelvű pártra rá nem parancsoltak, csak az ellenzék juttatott kifejezésre és a melynek szép hangja eljutott a nép szivéhez, lelkéhez, magával ragadva azt. Hiszen itt voltak a hivatalos küldöttségek, a melyek a ház elnöke által fogadtattak a ház ülései előtt. E szerint kétségtelen, hogy az a katonai programm, melyet mi képviselünk önökkel szemben, az egy haranghoz hasonlított, a melynek hívó szózatát a nemzet megértette. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ide került azonban az a programm is, a mely a