Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-338

132 338. országos ülés 1903 Mert ha ez a kérdés lekerül a napirendről és olyszerü megoldást talál, a mely fent és lent megnyugvást kelt, akkor Magyarország visszatérhet abba a rendes kerékvágásba, a melynek csapásain haladva a jövendőnek, a közgazdasági téren is, olyan alapjait rakhatja le, a melyek nagyságát és boldogságát biztosithatják. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Azt mondja a miniszterelnök ur, hogy a nemzeti jelleget nemcsak letörölni nem engedi, hanem az állam kiépítésének terén is lehetőleg élesen kidomborítani kívánja. Várjuk, hogy vájjon azok a nemzeti követelmények, azok a nemzeti felfogások és érzületek, a melyek a túloldalon ülő t. képviselőtársaim kebelében is honolnak, vájjon milyen éles alakban lesznek kidomborítva ? Félek, — vajha ne lenne igazam, — élesen lesznek kidomborítva, de a nemzettel szemben, hogy oly sebek essenek a nemzet testén, a melyeket kiheverni nem tud soha. Van azonban a t. miniszterelnök ur programmbeszédének egy nagyon fontos része, és ez az, a mikor vezérelvként a takarékosságot állítja fel. A józan takarékosság bizonyára nagy életbölcseség. Azonban a takarékosság is olyan, a mely igen sok félremagyarázásra ad okot és helytelen alkalmazásával sok szerencsétlenségnek válik szülőanyjává. Ezzel a kijelentésével együtt azonban a miniszterelnök ur egy megdöbbentő kijelentést tett, a mely csak két esetet enged feltételezni. Az egyik az, hogy a takarékosság lehetetlen, a másik pedig az, hogy a takarékosság megvalósittatik a nemzet evidens érdekei ellen, a hadsereg és a közös ügyek érdekében. Azt mondja ugyanis a miniszterelnök ur a katonai kérdésekkel kapcsolatban, hogy az ezek által okozott költségtöbblet nagyon háttérbe szorul költségvetésünk egész emelkedésével szemben. Tehát a miniszterelnök ur meg akarja győzni Magyarországot, hogy összes kiadásainak emelkedésével szemben, a katonai ügyek terén a költségtöbblet lényegesen nem emelkedett. Hiszen ezt majd a zárszámadások meg fogják mutatni, bár tudja mindenki, hogy ez az arány nagyon is a katonai ügyek hátrányára üt ki. De nem itt van a súlypont, hanem a miniszterelnök ur azon kijelentésében, a mikor őszintén bevallja, hogy nézete szerint a közel jövőben a katonai terheket emelni fog kelleni. Hát ezért van szükség a takarékosságra, ezért kell elvonni a nemzet oly intézményeitől és szerveitől az azokra szükséges összegeket, hogy a katonai érdekek szolgálatára legyen megfelelő összeg. Hiszen méltóztatnak emlékezni, hogy mikor b. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter ur beterjesztette az első javaslatot a magasabb létszámról, abból a székből (a miniszteri székre mutat) és abból a székből (az előadói székre mutat) azt hangoztattak, hogy ez költségtöbblettel járni nem fog. És most, mikor a kormány egyenesen elejtette a többletet, maga azt mondja, hogy igenis a költségek emelkedni fognak. Ilyen november 17-én, kedden. körülmények között engedjék meg, hogy mi kételkedjünk a miniszterelnök urnak kijelentéseiben ; mert ha csakugyan ugy állt a dolog, hogy azok a javaslatok, a melyek az előző kormányok által beterjesztettek, közszükséget voltak hivatva pótolni, akkor a t. miniszterelnök urnak mint képviselőnek kötelessége lett volna felvilágosítani minket, hogy igenis azok a javaslatok olyan költségtöbblettel fognak járni, a melynek fedezhetése végett el kell vonni Magyarország oly jövedelmeit, a melyek eddig tisztán belkormányzati életünk emelésére voltak fordítva. Ezt nem tette a miniszterelnök; mint képviselő tehát nem teljesítette azt a kötelességet, a melyet neki mint reménybeli miniszterelnöknek teljesíteni kétszeres kötelessége lett volna. Én azt gondolom, hogy azokkal, a miket itt felsoroltam, tulajdonképen megtettem megjegyzéseimet a lényegesebb pontokra. De mielőtt ettől a kijelentéstől bucsut vennék, lehetetlen, hogy a tisztviselőkre vonatkozó nyilatkozatával ne foglalkozzam. A t, miniszterelnök ur akként állította fel a kérdést, hogy ő az állami tisztviselők fizetésének rendezéséről szóló törvényjavaslatot ezúttal nem kívánja tárgyaltatni, mert együttesen akarja megállapítani a fizetésrendezést a vármegyei, a közigazgatási tisztviselőkre és a vidéki községi jegyzőkre vonatkozólag, és egyúttal kapcsolatba hozta ezt a kérdést a felekezeti lelkészek és tanítók fizetése rendezésének kérdésével. Már most a miniszterelnök ur kijelentette, hogy takarékoskodnunk kell, nem lehet a fizetéstöbbletet megadni, mert nincs rá pénze, mert ez ellenkezik a takarékossággal, a hadügyi téren pedig a kiadások előreláthatólag emelkedni fognak a miniszterelnök ur kijelentése szerint. Hát ugyan mondja meg nekem a t. képviselőház, hogy akkor, a midőn a miniszterelnök ur azt a kijelentést is tette, hogy az adózó polgároknak érdekeit pedig meg kell védelmezni, mert az adót már tovább nem lehet és nem szabad emelni: ugyan miből lesznek ezek a tehertöbbletek fedezve, a melyek feltétlenül nagyobb mértékben előállanak, ha mindazokat a kérdéseket, a melyeket a t. kormány és a t. miniszterelnök ur jelzett, komolyan meg akarjuk valósítani? Nohát ez semmi más, mint porhintés a nemzet és az érdekeltek szemébe. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A t. miniszterelnök ur nagyon ügyesen állapitotta meg és állította fel kortespolitikáját, mert ő minden egyes megnyilatkozásában bizonyos köröket érdekeltségi viszonyba hoz a kormánynyal; azonban nagyon téved ám a t. miniszterelnök ur, ha azt gondolja, hogy azok a vidéken lakó emberek, a kiket tisztviselői néven ismerünk, — tartozzanak, bár állami, vármegyei, községi vagy egyházi szolgálatokat teljesíteni —• ennek felülnek. Mert azok is gondolkoznak, t. képviselőház és t. miniszterelnök ur, és nagyon tisztában vannak azzal, hogy ha a keveset nem