Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-338

130 338. országos ülés 1903 november 17-én, kedden. lehetősen olyan színben tüntetett fel, hogy bizony azoknak, a mint az előttem szóló t. képviselőtársunk is kifejtette, nem igen lehet örvendezni és azon kijelentések, ha meg is valósittatnak, az ország javára szolgálni egyáltalában nem fognak. Hogy a magyar nyelv érvényesüljön, annak, nagyon természetes dolog, az az első feltétele, hogy a katonai oktatás terén a nemzet törvénybiztositotta jogainak gyakorlatát igénybe is vegye. (Helyeslés a szélsőbaloldalion.) Mert az csak kétségtelen, hogy az ifjúságnak nevelése nem képezhet közös ügyet. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Az erről az oldalról felszólalt t. képviselőtársaim által már nagyon részletes indokok lettek kifejtve a tekintetben, hogy miután azon ifjak, a kik a katonai pályára készülnek, még nem is védköteles korban álló egyének, tehát azok felett semmiféle közös instituczió nem rendelkezhetik. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Nagyon természetes, hogy itt a rendelkezési hatalmat a törvényhozásnak kell a kezébe venni és azt a honvédelmi miniszter úrra bizni azért, hogy a magyar hazaszeretetben, az igazi hazaszeretetben neveltessenek azok az ifjak, hogy necsak azt tudják, a mit a t. miniszterelnök ur eredményként elérni kivan, hogy a mikor kikerülnek a katonaképző intézetből, magyarul beszéljenek, hanem hogy magyarul gondolkozzanak, magyarul érezzenek, a magyar alkotmány és a magyar törvények iránti tiszteletet még az uniformis alatt is megőrizzék. (Élénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) A nemzetnek nem elég az, hogy magyarul beszélő emberek kerüljenek oda, mert a mi ellenségeink között százan és százan vannak, a kik beszélnek magyarul, de magyarellenesen éreznek, magyarellenesen gondolkoznak és cselekszenek. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ezt kell kiküszöbölni a közös hadsereg magyar részéből, ez a nemes feladat vár a kormányra és többségre, hogy a magyar szellemet és a magyar érzületet az egész vonalon megvalósítsa. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) A t. miniszterelnök ur azonban tett egy kijelentést, a melyben a szabadelvű párt részére megállapított és a szabadelvű párt által magáévá tett katonai programúiban foglalt vívmányokat illetőleg a következőképen nyilatkozott: »A magyar nemzet közügyeinek ez útvesztőjéből, a melybe sodortatott, ily eredménynyel ki nem bontakozhatott volna, ha e tekintetben a nemzetnek a korona a maga atyai szivének egész melegével segítségére nem jött volna.« Én azt gondolom, nem volt szerencsés gondolat a t. miniszterelnök úrtól a korona tekintélyét belevonni ebbe a vitás kérdésbe, mert vagy igaz az, hogy egyedül a király akaratából történt az, a mi történt, vagy nem igaz. Miután a miniszterelnök ur azt mondja, hogy ez egyedül a király atyai szivének megnyilatkozása volt, fedi-e a t. miniszterelnök ur és a kormány a Felséget az iránt, hogy csakis ennyit tud és csak ennyit akar az ő atyai szive hűséges magyar nemzetének megadni! (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Mert tegyük fel azt, hogy tisztán ő Felségétől függ ez, a mit nem ismerek el törvényeink alapján, vájjon szabad-e nekünk, magyar embereknek feltételezni a magyar királyról azt, hogy mikor megértette már, mert meg kellett értenie a nemzet megnyilatkozását, hogy akkor csak ily parányi csekélységgel szúrja ki a nemzet szemét? De tanácsosairól feltételezem és tudom, hogy nem volt bennük sem az erkölcsi bátorság, sem az erkölcsi kötelességérzet a nemzet jogai és érdekei iránt, hogy nyíltan, férfiasan odaálltak volna a korona elé, azzal: ez semmi, felséges ur, hanem a magyar nemzetnek törvényszerű jogos kívánságát egészben teljesítse! (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Méltóztassék meggyőződve lenni, hogy akkor, habár szerintem törvényhozási utón kell mindezeket a jogokat megoldani, ha a felség rendelkezéséből érvényesültek volna ezek a jogok, oly szép és erős kapocs létesült volna a nemzet és az uralkodó közt. melyet többé megbontani nem lehetett volna. (Élénk helyeslés a bál- és a szélsöbaloldalon.) A kormány és a kormányt támogató többség azon tagjai, kik a koronánál meghallgatásra találnak, nem arra helyezik a súlypontot, hogy a nemzet igazait érvényesítsék a korona előtt, hanem arra, hogy a korona bizalmát maguknak megnyerve, érvényesítsék a nemzet ellen az összes hatalmat. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Én azt hiszem, hogyha a koronás király tisztán szive sugallatát követve tette meg azokat az engedményeket, melyeket a kormány vívmánynak tekint, akkor lehetetlenség, hogy a megfelelő felvilágosítás után, a mint azt előttem t, képviselőtársam, Wesselényi beszédéből felolvasta, siket fülekre, érzéketlen szivre talált volna a nemzet kívánsága és óhajtása. Akkor tehát az a kormány és azok a férfiak, a kik a király által meghallgattattak, felelősek és bűnösek abban, hogy a nemzet kívánsága kielégítést nem talált. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A t. miniszterelnök ur, érezve a kormány helyzetének súlyos és nehéz voltát és tudva azt, hogy az ellenzék olyan könnyű szerrel a harczot fel nem adja, különös súlyt helyez — teljes joggal, hozzáteszem — arra, hogy az ország közgazdasági érdekeit érintő nemzetközi közgazdasági szerződések olyan fordulatot vesznek, hogy ki vagyunk téve annak a veszedelemnek, hogy fejünk felett fog Németország szerződést kötni Oroszországgal. Ebből bizony nagy veszedelem származhat az országra, de ha két veszedelemnek elhárításáról van szó, akkor lehetetlenség nekünk először oda nem állani annak a veszedelemnek és bajnak megszüntetésére, a mely tulajdonképen a mi állami életünket támadja meg. s a mely nemzeti mivoltunkat teszi semmivé hogy ha meg nem szűnik. Igenis, elismerjük,