Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.
Ülésnapok - 1901-338
338. országos ülés 1903 november 17-én, kedden. 129 nak a törvényhozásnak a kezéből és átjátszatott a delegáczióba, abba a szerencsétlen intézménybe, melyet hallgatólagosan azon cselekményével Deák Ferencz itélt el a legerősebben, hogy bár megteremtése után tiz esztendeig tagja volt még a képviselőháznak, abba a delegáczióba be nem ment, mert tudta, hogy ha belemegy, miután ő vitte a vezérszerepet a megalkotásnál, megtéveszti a nemzetet és megerősíti Ausztriának azt a felfogását, hogy a súlypont most már csakugyan a delegáczióban van. Ez a leglesujtóbb Ítélet a delegácziónális intézmény felett, a melyre nézve én megint Kerkapoly Károlyra hivatkozom, a ki helyesnek és az igazsággal teljesen megegyezőnek mondta azt, hogy a programra csupán a többség előtt téve teljes nem lehet és pedig nemcsak azért, mert az esetre nem birja magát érvényesíteni annyi jó erő, hanem főleg azért, mert valamely állami intézmény haszontalanságát csak az bizonyíthatja, ha magának a nemzetnek kezében és nemcsak egy pártéban bizonyult az olyannak. Fájdalom, itt egy párt kezében is haszontalannak bizonyult, nem kellett azt a nemzet kezébe áttenni, mert már megalkotásakor magában hordta az a bajnak, veszedelemnek és szerencsétlenségnek csiráját, persze mindig magyar nemzeti szempontból. Ily körülmények közt én azt gondolom, hogy csak természetes, ha sem az ujonczmegajánlási, sem a létszámmegállapitási törvényjavaslatot én már politikai pártállásomnál fogva sem fogadom el. (Helyeslés a szélsobaloldalon.) Azonban, a mint bevezető részében beszédemnek mondtam, épen a miniszterelnök ur által jelzett okokból szükségesnek látom az ő programmjának előbeszédével itt ez alkalommal foglalkozni és azokra vonatkozólag észrevételeimet megtenni. A t. kormány a miniszterelnök ur nyilatkozata szerint azzal a czélzattal, azzal a feladattal foglalta el helyét és vette át az ország ügyeinek vezetését, hogy ezt a szerencsétlen helyzetet, a melyben ma Magyarország sínylik, meg fogja szüntetni és kivezeti a nemzetet ebből a helyzetből azért, hogy mindazon nagy feladatokat, a melyek a törvényhozásra várnak, mielőbb megvalósítsa. Megvallom, hogy midőn ezen szavak ajkáról elhangzottak, abban a meggyőződésben voltam, hogy további nyilatkozataiban és különösen cselekményeiben ezt a kijelentést az egész vonalon meg fogja tartani. De már az eddigi nyilatkozatai és cselekedetei a t. kormánynak épen az ellenkezőt bizonyítják, mert hiszen, ha a t. kormány a kibontakozás útját kereste és csakugyan komoly czélzattal a békességet helyreállítani akarta volna, akkor azoknak a megnyilatkozásoknak, a melyeket a miniszterelnök ur programmkijelentésének felvilágosításai és magyarázatai itt, ebben a házban is-kifejezésre juttattak, megtörténniük nem lehetett volna, akkor nem lehetett volna megtörténni annak, a mit a t. miniszterelnök ur KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. XIX. KÖTET. elkövetett a napirend megváltoztatása kérdésében. Ha igaz az, hogy a kibontakozás az első czél és feladat, akkor neki mindenekelőtt ugy, a mint Széll Kálmán és gr. Khuen-Héderváry idejében történt, az indemnitás tárgyalását kellett volna napirendre tűzetni, annál is inkább, mert a t. miniszterelnök ur beköszöntő beszédében azt mondta, hogy ő majd csak ezután lesz alkotmányos miniszterelnök. Ne méltóztassék tehát csodálkozni, ha ily nyilatkozat után az ország nem tekinti alkotmányosnak a miniszterelnök urat, főleg ha a nemzeti köztudat és közfelfogás minden törvényes utón és módon érvényesülni nem fog. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Azt mondja a t. miniszterelnök ur, hogy a kormány abban a tudatban van, hogy a mai szituácziókból való kibontakozást, a megnyugvást és az ország érdekeinek minden téren való megőrzését ugy találjuk meg, ha a hadsereg terén felmerült kérdések közül, a nemzet óhajtásainak figyelembevétele mellett megoldjuk mindazokat a kérdéseket, a melyek megoldása a békének veszélyeztetése nélkül lehetséges. Nos, azok a nyilatkozatok és kijelentések, a mely módon a t. miniszterelnök ur és a kormány ezen fontos kérdéseket, a melyeket a felolvasott kijelentésekben érint, megvalósítani akarja, nemcsak arra nem vezetnek, hogy minden jogos óhajtása és kívánsága a nemzetnek teljesedjék, hanem megfordítva: útját vágják azoknak ugy, hogy azok valaha is érvényesülhessenek. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Ehhez mi, a kik a nemzet jogai fölött őrködni kötelesek vagyunk, módot és alkalmat a t. kormánynak nem nyújthatunk. (Igaz ! Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) Azt mondja a t. miniszterelnök ur ezen katonai kérdésekkel kapcsolatosan, hogy miután a hadseregben és általában a közös intézményekben használt jelvények az ország közjogi helyzetének meg nem felelnek, kötelességének fogja ismerni a kormány közreműködni a kérdésnek oly rendezésében, a mely az ország közjogi állásának megfelel. Ma Magyarországnak mi a közjogi állása? Ugyebár, a törvényeinkben is világosan kifejezett szavak szerint, Magyarország önálló ország? (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ezt csak nem fogják önök kétségbevonni ? Ezt csak nem akarják talán önök sem kitörölni az 1867 : XII. t.-czikkből, mert abban ez világosan benne van. Nos, ha abban benne van, pedig benne van, épen azon törvényben, a melynek önök létjogosultságukat és állásukat köszönhetik, akkor a t. minisztériumnak nem lehet más feladata, mint az, hogy ne közös, ne együttes, hanem igenis teljes nemzeti jelvényekről beszéljen és gondoskodjék. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon. Felkiáltások: Ez kétségtelen!) A magyar nyelv érvényesülésére vonatkozólag is tett a t. miniszterelnök ur kijelentéseket, a mely kijelentéseket később azután meg17