Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-338

126 338. országos ülés 1903 november ti-én, kedden. Nézzük tehát, hogy állt 1867 előtt a kato­nai ügyek terén a nemzet törvénybiztositotta joga ? Nem akarok a részletekre kiterjeszkedni, csak három törvényre fogok hivatkozni a múlt­ból, a mikor még nem volt behozva az állandó katonaság, a mikor tehát a királynak is sza­badabb keze volt a katonai ügyek terén, mert hisz 6 is tarthatott katonaságot. Ebben a korban is a nemzet a maga jogait teljes mértékben gyakorolta. Itt van mindjárt az 1598 : XVI. törvényczikk. Ez megengedi, hogy (olvassa): »0 Felsége a megajánlott adó­ból ujabban fogadhasson lovas és gyalogos ka­tonákat, kapitányokat ós egyéb hadi tiszteket, de azok magyarok legyenek.« Ha tehát csak­ugyan a fejedelemnek fentartott szuverén jog volt a katonai ügyekben való rendelkezés, el lehet-e képzelni akkor, hogy a király szentesí­téssel lásson el egy olyan törvényt, a mely neki megengedi, hogy katonaságot gyűjtsön, hogy katonaságot alkalmazzon, a midőn a törvény­hozás, a mely ezt az ő hozzájárulásával és szentesítésével megengedi, egyenesen hozzáteszi azt a feltételt, hogy ezeknek azonban mind magyar tisztek vezetése alatt kell állniok. Azután következik az 1599 : XIX. tör vényezikk, a mely azt mondja, hogy (olvassa): »A magyar katonaság az ország szokása elleni esküre ne kényszeríttessék, mert a magyar ka­tonának régi jogai vannak, melyeknél fogva csak magyar kapitányoktól függ.« T. képviselőház, vájjon akkor, a midőn a törvény kimondja, hogy a magyar alkotmánynyal és a nemzet szokásai­val ellenkező esküre a katonák ne kényszerít­tessenek, lehet-e azt állítani és azt vitatni ma, a midőn pedig mindenütt a nemzeti irány do minál nemcsak egész Európában, hanem az egész világon, hogy a magyar katonaság legyen egyedül az a föld kerekségén, a mely a nem­zeti gondolkozással és felfogással szemben a nemzeti jogokkal homlokegyenest ellenkező esküre kényszeríttetik és szorittatik ? Ott van továbbá az 1825: XXIV. törvény­czikk, a mely azt mondja, hogy (olvassa!: »A külkatonaságot a jelen idők veszélyes voltánál fogva nem lehet ugyan még kivonni a vég­vidékekről, de mihelyt megtörténhetik, tüstént vitessenek ki, addig is azonban a magyar ka­tonák magyar kapitányok és magyar törvények alatt állanak és a nádortól függnek.* Tehát még ezen idegen zsoldos katonákra vonatkozólag is, a kik a Végvidéken voltak el­helyezve és a kik csakugyan a császártól függ­tek, világosan kimondja a törvény, hogy ezek a magyar törvények alatt állanak mindaddig, mig azok kivonása meg nem történhetik. Már most, t. képviselőház, önként felmerül az a kérdés, hogy ezen törvényes rendel­kezések, a melyek az 1867-iki kiegyezés meg­alkotóinak szeme előtt lebegtek, — mert hiszen Deák Ferencz is folytonosan azokra hivatkozott 1861-tői 1867-ig tartó működésének ideje alatt — meg vannak-e ezek óva a nemzet számára? Gondolom, méltóztatnak, bár sajnálattal elismerni, hogy bizony ezen rendelkezések teljesen mellőzve vannak a hadügyek terén. (Ugy van! a szélsö­baloldalon.) Midőn az 1715 : VIII. törvényczikkel be­hozatott az állandó hadsereg, akkor a katonai ügyekre is kiterjedt^ attól fogva a magyar tör­vényhozás jogköre. Én nem akarok a törvények tartalmából szószerinti idézeteket elősorolni, hanem egyszerűen utalok a vonatkozó törvé­nyekre, mert fel kell tételeznem azt, hogy a t. túloldal, a mely tüskön-bokron keresztül követi a kormányt és a mely égre-földre esküdözik, hogy a 67-iki törvények azon tartalma által a nemzet jogai meg vannak óva és törvénybiztosi­totta jogai érintetlenül maradtak, bizonyára vette és veszi magának azon fáradságot, hogy az országos törvénytárban mindazon törvényeket, a melyekre hivatkozni fogok, legalább is elol­vasta. A vonatkozó törvények a következők: az 1791 : XIX., az 1796:11., az 1802:1., az 1807 : L,az 1823/4 : VL,az 1825 : III.,az 1830 : VII., az 1840 : II. és az 1848 : XXII. törvény­czikkek. Sőt van egy fontos törvényünk, az 1536 : IX. t-cz., a mely azután a későbbi tör­vények által kiegészítéseket is nyert, s a mely­ben még az is ki volt és ki van mondva, hogy a háború és békekötés joga is az országgyűlés beleegyezésével gyakorolható. (Ugy van! a szélső­baloldalon.) a mint ez kitűnik az 1536 : I., az 1608. évi koronázás előtti II., az 1622 : II., az 1659 : L, az 1791 : IV és az 1791 : XLI. tör­vényczikkekből. Mit bizonyítanak ezek? Azt bizonyítják, hogy Magyarországon a katonai ügyek terén császári vagy királyi egyoldalú ha­talmak soha sem érvényesülhettek, hanem érvé­nyesülnie kellett a törvény értelmében egyedül a nemzeti akaratnak mindaddig, a mig ez a szerencsétlen 67-iki kiegyezés mindezen törvé­nyek alkalmazását és végrehajtását lehetetlenné nem tette az által, hogy ilyen irányban Bécs­ből jövő parancsoknak és utasításoknak nyi­tott tért. A küzdelem ujabban a nyelv kérdése körül forgott és a körül forog ez idő szerint is. A t. túloldal, a mely 36 esztendőn át katonai pro­gramm nélkül élt, — mert hiszen csak a közel­múltban látta szükségesnek katonai programm­ját megállapítani és kifejezésre juttatni, — kény­telen elismerni azt, hogy a vezérleti és vezény­leti nyelv nincs átruházva a királyra, és mégis ennek megvalósítását ez idő szerint lehetetlen­ségnek tartja. Miután azonban vannak a t. túl­oldalon olyanok, a kik azt vitatják, hogy a nyelv joga az 1867 :XII. t.-cz. 11. §-ában átruházta­tott a Felségre, én nagyon röviden csak egy pár körülményre kivom fel szives figyelmüket. (Hall­juk! Halljuk!) Nevezetesen azt szokták mondani a túl­oldalon ülő t. képviselőtársaink, hogy mit okoskodunk mi, a kik már meglehetős távol

Next

/
Oldalképek
Tartalom