Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-338

338. országos ülés 1903 november 17-én, kedden. 127 estünk a 67-iki törvények végrehajtásának a kezdetétől, a kik tehát nem tudjuk felfogni azon irányelveket, gondolatokat és eszméket, a melyek a 67-iki kiegyezés megalkotóit vezették ? Ha az lett volna a törvény értelme — mondják a túloldalon ülő t. képviselőtársaink, a melyet mi vitatunk és állítunk, akkor lehetetlen feltételezni, hogy 1867-től fogva a túloldalon ülő képviselők ne követelték volna a törvénynek ilyen értelemben való gyakorlati végrehajtását. Hát én kötelességemnek tartom figyelmeztetni a t. házat, hogy az 1868-ik évi — tehát az első — véderőtörvény megalkotásánál az előadói tisztet teljesítő Kerkapoly Károly indokló nyilatkozata egyenesen kizárja annak a feltevését, annak még a lehetőségét is, hogy az 1867 : XII. t.-ez. 11. §-ában a nyelv joga felségjoggá tétetett volna. (Ugy van! a baloldalon.) Hiszen mit mond Kerkapoly Károly mint előadó, a ki tehát e minőségben a legkompetensebb volt nyilatkozatot tenni ? Azt mondja (olvassa): »A közös hadsereg nem akadályozza, hogy annak magyar része a magyar szellemet, a magyar indulatot, a magyar jelleget megtarthassa.« Hogy nyelv nélkül, jelvény nélkül lehetetlen ezt a magyar jelleget megtartani, ezt — gondolom — nem kell bővebben vitatnunk, mert ez kétségtelen mindenki előtt, hiszen a magyar jelleget épen a magyar nyelv, a magyar szellem képes megadni. (Ügy van! a baloldalon.) De tovább ment Kerkapoly Károly és folytatólag azt mondta (olvassa): ». . . nem akadály arra, hogy a harcz és a csata veszélyei között a hazai jelvényekből . . .« — tehát a hazai jelvényekből — » . . . merítse lelkesedését; nem akadály, mert a hadseregbe, a mely a véderőtörvény által teremtendő lesz, a magyar hadsereg bele nem olvadt . . .« — tehát nem olvadt bele, — ». . . hanem az közös, a melynek a magyar hadsereg egy része.« És hogy a t. túloldal belássa, hogy a mi felfogásunk teljesen megfelel a törvény szellemének, csak arra vagyok bátor figyelmeztetni a túloldalon ülő t. képviselőtársaimat, szívleljék meg azokat, a miket — fájdalom — még most is az ő körükhöz tartozó, az ő pártjuk kötelékében álló gróf Apponyi Albert fejtett ki indokoltan ; azonkívül pedig méltóztassanak súlyt heljezni arra az értekezletre is, a melyet Rohonyi Gyula t. képviselőtársunk annyi tudással készített és hozott nyilvánosságra- Ha mindezeket figyelmesen áttanulmányozzák, nem fognak bennünket azon váddal illetni, hogy mi szándékosan félremagyarázzuk a törvény rendelkezéseit. Mi igenis olyan egyénekre hivatkozhatunk, a kik közvetlenül résztvettek a tárgyalásokban,, a kik képviselték azon törvény valódi szellemét és intenczióját, a kik ma az önök soraiban ülnek a a kik mindenesetre elég tekintélyek ahhoz, hogy az önök meggyőződésére is befolyást gyakorolhassanak. (Ugy van! a baloldalon.) A mi a jelvény-kérdést illeti, az iménti idézetből is kitűnik, hogy egyáltalában nem az I volt a ezél, hogy közös jelvények teremtessenek | a közös hadseregben és hogy itt milyen bűnt i és mulasztást követtek el a t. kormányok 1867-től | fogva, arra nézve, gondolom, illetékes bírónak fogják elismerni Széll Kálmánt, — bár most már nincs a hatalom a kezében, tehát a t. túloldal alig fog előtte ugy meghajolni, mint annak idején, — a ki 1903. február 28-án, az e kérdés felett folyt vita alkalmával a következőket mondotta (Sulijuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon. Olvassa): »A közös intézményeknek és a közös hadseregnek is mai jelvényei nem felelnek meg a dualizmusnak (Halljuk! Halljuk! a számbaloldalon.) és mi törekedni fogunk ezt a kérdést ugy megoldani, hogy a dualizmus követel1 menyeinek és a törvényben előirt közjogi helyj zetnek megfeleljen.« (Mozgás a szélsiibaloldalon.) Persze akkor a t. túloldal ezen szavakat a napló tanúsága szerint élénk helyesléssel, tapssal - és tetszéssel fogadta, valamint tetszéssel fogadta ezt a további kijelentését is. (Olvassa): »Mi tartjuk magunkat ahhoz, hogy beváltjuk, a mire vállalkoztunk.« Vagyis, hogy meg fogja valósítani azt, a mi a törvényben biztosított közjogi önállóságnak megfelel. És a jelenlegi t. miniszterelnök ur, a ki, igaz, hogy azt a kijelentést tette a szabadelvű pártkör helyiségében, hogy ő nem »kopizál«. őt csakugyan nem kopizálta, (Felkiáltások a szélsiibaloldalon : ChlopizáUa! Derültség a szélsőhaloldalon.) a mennyiben ő egyenesen közös jelvényekről beszélt, vagy a mint később kikorrigálta ezen nyilatkozatát: »együttes« jelvényekről. Az a kérdés, hogy a Széll Kálmán volt miniszterelnök által tett kijelentés, a melyet a túloldal tapssal és tetszéssel korrigált, tehát helyeselt, magáévá tett, mire vonatkozhatott, mely törvényre akart a t. akkori' miniszterelnök ur hivatkozni? Nem akarom azt mondani, a mi politikai pártállásom szempontjából előnyösebb volna, hogy ő az 1848-iki törvényekre czélzott, mert bizony, fájdalom, ezt joggal nem tételezhetem fel Széll Kálmán volt miniszterelnök úrról. De gondolom, hogy azt már a t. túloldalnak is elhinni méltóztatik, hogy másra nem czélozhatott, mint az 1867 : XII. törvényczikkre, a mely a t. túloldal bibliája. Ebben az 1867 : XII. törvényczikkben is fenn van tartva a nemzet számára az alkotmányos önállóság, az alkotmányos függetlenség, mert hiszen azt vitatták mindig, tehát akkor is, a midőn létesítették, hogy ezzel a törvénynyel tulajdonképen Magyarország függetlensége és jövő fejlődése teljesen biztosítva van. És, t. ház, akkor, a midőn a t. miniszterelnök ur a törvényekre hivatkozik és utal, talán csak nem feledte el és nem mellőzte sem a királyi hitlevelet, sem a királyi esküt, a mely országos törvényeinkbe be van iktatva. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Nos, ebben a királyi hitlevélben és királyi esküben Magyar-