Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.

Ülésnapok - 1901-316

38 316. országos ülés 1903 Julius 2í-én, pénteken. Vázsonyi Vilmos: Mert vannak állambölcsek, a kik hasonlítanak ahhoz az orOBZ őrszemhez, a kit a pusztaságban napról-napra mindenkor kirendeltek azért, mert valaha lőportorony volt azon a helyen; elfelejtették azt, hogy a lőportorony már nincs ott és a fegyveres őr továbbra is ott őrizte a semmit. Gyakran a komoly államférfiúi redők is igy őrizték azt a puskaporos tornyot, a mely nem létezik. (Derültség a szélsobaloldalon.) Lemondunk az államférfiúi komolyságról, elfogadjuk azt, hogy bennünk nincs semmiféle államférfiúi vonás. Különösen nem fogadjuk el az örökkévaló bölcsességnek azt a szimbólumát, melyet már a régiek ábrázoltak, hogy a kígyó összecsavarodik, összelapul és a maga testébe, a maga busába harap. Azt az állambölcseséget, a mely a nemzetnek azt mondja, hogy lapuljon meg. csavarodjék és harapjon a maga húsába, mert igy lesz bölcs és igy lesz örökéletű, nem követjük. (Élénk éljenzés és taps a szélsobaloldalon.) Átengedjük az államférfiaknak nagy komolyságát és előkelőségét tökéletesen azoknak, a kik a mi küzdelmünket lekicsinylik, és nem bánjuk azt sem, ha a mi küzdelmünk eredménye az ő vignettájuk alatt fog megjelenni. (TJgy van! TJgy van! a szélsobaloldalon.) A nemzet, azt hiszem, azért meg fogja érteni a különbséget azok között, a kik a gyógyfüveket összekeresgélték és vérző körmeikkel a föld alól is kiásták, és azok között, a kik ezeket a gyógyfüveket egyszex'üen, szépen skatulyába rakták és előkelő vignetákkal látták el. Hock János: És jó áron eladták. Lovászy Márton: És elárusították ! Vázsonyi Vilmos: De az államférfiaknak figyelmébe ajánlom annak a férfiúnak pályafutását, a ki már nem tagja a kabinetnek; figyelmébe ajánlom nekik Fejérváry Géza példáját, a ki itt e parlamentben exponálta magát súlyos barczokban a koronáért, szembeszállt és daczolt velünk és a ki — csak a történelem állapithatja meg, nem mi, joggal-e vagy nem — épen azért a nemzet rétegeiben ugy szerepelt, mint a ki a nemzeti igazságok érvényesülésének ellensége. És mi volt a jutalma? Az, hogy oly kézirattal bocsáttatott el, mint a horvát miniszter. Azoknak a t. államférfiaknak figyelmébe ajánlom, hogy vájjon mi jobb: az-e, tánczolni a kötélen az udvar kegyét keresve és mikor egy pillanatra is félrenéznek a nemzetre, a mely az ő kötélen való járkálásukat csodálja, ez a félrenézés, ez a félrelépes lezuhanásukat és bukásukat okozhatja, vagy támaszkodni a magyar földre, a magyar népre, a magyar talajra? (Elénk helyeslés a szélsobaloldalon.) Vájjon mi több, mi erősebb és mi igazabb, a hires »Dank von Osterreich«, vagy a magyar nép hálája, a mely nem felejti el soha azokat, a kik szabadságáért és igazáért küzdenek, a mely, míg élnek, dalba fűzi nevüket, és holtuk után lelkében meleg kriptát ad nekik. (Taps a bál- és a szélsobaloldalon) A t. államférfiaknak szabadon áll a választás, hogy az udvari kegy kötelén akarnak-e járni, a melyről lezuhannak, vagy pedig a biztos magyar talajra, a magyar népre akarnak-e támaszkodni és segíteni akarnak-e minket küzdelmünkben? Nekünk pedig hiába ajánlják az óvatosságot, hogy forduljunk vissza a megkezdett útról. Nyolcz hónapnál tovább tart már ez a küzdelem. Mint hogyha az előítéleteknek sötét szikláit, útba álló hegységeit kellett volna csákányokkal általvágnunk, ugy küzdött az ellenzék harczoló serege. Vájtuk az előítéleteknek ezt a hegységét, a melyik útba állt, hogy meglássuk a másik oldalon a világosságot és meghozzuk nemzetünk számára. A mi csákányaink csengése azt mondja nekünk, hogy csak egy vékony réteg választ el bennünket a czéltól. (Éljenzés és taps a szélsőhaluldalon.) Ne várják hát mitőlünk azt, hogy visszaforduljunk. Földomlás eltemethet bennünket, de meg nem hátrálunk és vissza nem fordulunk. (Élénk éljenzés és taps a szélsobaloldalon.) Nem fogadom el a t. miniszterelnök urnak programmját, e helyett a következő határozati javaslatot terjesztem elő (olvassa): »Mondja ki a ház, hogy a kormány iránt, minthogy megalakítása első kísérlet hivatalnokkormányzat meghonosítására, bizalma nincs, és a kibontakozást csak olyan miniszterelnök kabinetjétől várja, a ki az ország állapotait közvetlen tapasztalatból ismeri és múltjával, egyéniségével a képviselőházban gyökerezik.« (Elénk helyeslés és éljenzés a bal- és a szélsobaloldalon. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Az ülést tiz perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: A folytatólagos ülést megnyitom. Pichler Győző képviselő ur személyes kérdésben kér szót. Pichler Győző: T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk!) A tegnapi ülésen, a melyen csakugyan egészségi okokból nem vehettem részt és a melyen Ugron Gábor képviselő ur összemérte hatalmas fegyverét azon hatalmas szónoklattal, a melyet előző napon gr. Apponyi Albert tartott és a mely küzdelem a szellemi harezoknak oly magas nívóján volt, hogy a világnak kevés parlamentjében hangzik el kétszer 24 óra alatt két oly kiváló szellemi harezban oly tárgyilagos és szellemileg valóban fenséges küzdelem, mint a minő itt a képviselőház szine előtt lefolyt; ebben a fenséges küzdelemben, azt hiszem, egy meglehetősen disszonáns rövid közbeszólás történt, a mely egyszerűen nevemnek megemlítéséből állott. Ugron Gábor t. képviselő ur ugyanis a tőle megszokott színdús és az életet valóban hűen visszaragyogó, úgyszólván fenyképbeli előadásban lerajzolva egy osztrák udvari bált, lerajzolva az osztrák főnemeseket, lerajzolva őket frappáns, megkapó módon, ebből egy konzekvencziát vont le és