Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.

Ülésnapok - 1901-333

376 333. országos ülés 1903 november 11-én, szerdán. bitéire szoruló iparosoknak, az apróbb hitelre szoruló népnek a váltóira és kötvényeire Hát akkor, t. ház, mikor a magyar törvényhozás hangoztatja messze kiáltó jelszavakban, hogy megvédi az apró embereket és csinált nemzeti bankot, mely nekik hitelt nyújt olcsó kamatláb mellett, mégis mit látunk? Azt, hogy a kisgazda előtt, a kinek exisztencziája attól függ, hogy mig a termését el nem adta, azt az apró-cseprő 30—100—120 forintos kölcsönt megkaphassa, ez előtt a kisgazda előtt bezárkózik a hitelt nyújtó Intézet kapuja, azt mondván: hogy hiszen a te váltód nem bankképes, ezt nem használhatom. (Halljuk! Halljuk! Elnök csenget.) Csakhogy ez a kis ember arra a hitelre rá van szorulva, hogy családját fentarthassa és az állandó adóprésnek odahordozza a filléreit, (Halljuk! Halljuk!) Mit tesz tehát? Talán elmegy a záloglevél-bankokhoz, vagy elmegy a földhitelintézethez? Hisz itt van a t. képviselőháznak nagyon számos tagja, a ki hasonló ügyekkel direkt vagy indirekt, bankokban vagy takarékpénztárakban foglalkozik és nagyon jól tudja, hogy ez csak olyan mézesmadzag. A mig a hitelt itt megkapja, addig azt a szegény embert réges-régen elliczitálták. Kénytelen tehát a legközelebbi vidéki takarékpénztárhoz fordulni és birtokát lekötni, magának ez által egy bizonyos hitelt megszavaztatni, (Ugy van! Ügy van! a szélsöbaloläalon.) hogy a mikor arra neki szüksége van, azt a hitelt egészben vagy részben élvezhesse. (Ugy van! Ügy van! balfelöl.) Erre vonatkozólag nagyon ügyes, a népéletet ismerő rendeletet tudunk, mely a bélyegilletékek és dijak tárgyában rendelkező 1875: XXV. törvényczikkre vonatkozik, mely kimondja, hogy a régi, még az abszolút korban divott osztrák illetéktörvényeket továbbra is fentartja, Ez a rendelet hogyan szól? Azt mondja 54. tételében: »Az oly okiratok, a melyek által valamely kötelezettség biztosítása végett jelzálog adatik, azon kötelezettség értéke szerint, a melyért jelzálog adatik, másodfokilag bélyegezendők. De oly esetben, ha a jelzáloggal biztosított kötelezettség tárgya meg nem becsülhető, továbbá pénzintézeti hitelegyleti tagok által nekik nyújtott hitelről kiállított jelzálogi lekötés után, a mennyiben a hitel csak külön kiállítandó váltó- vagy egyéb illetékköteles okirat alajjján vehető igénybe, ivenként egy korona állandó bélyegilleték jár.« T. ház! Hiszen ez olyan kézen fekvő, oly természetes, hogy a ki e felett gondolkozik, mint ember és nem mint bürokratikus főnök, a ki a rendeleteknek részeit és a törvény részeit a legrigorózusabb módon kívánja végrehajtani, az előtt világos, hogy akkor, a mikor a szegény ember a hitelére vonatkozólag bizonyos maximumot kér megállapittatni, hogy ezt majd annak idején élvezheti, — és ha élvezni kívánja, az 1876 : XXVIII. törvényczikkben megállapított váltótörvény alapján, tehát későbben, mint a hogy az 1875 : XXV. törvényczikk rendelkezett, kívánja élvezni, — a váltó után így is, ugy is bélyeget tartozik fizetni. Az állam, mondom, a váltóadóssal szemben, természetes dolog, hogy harmadik személy; mint direkt második személy lép vele szembe, abban a momentumban, a mikor a jelzálogbiztositást megkötötte, a mikor az óvadékot bekebeleztetni engedte, mert abban a momentumban a fél, ámbár az egy koronás bélyeget tartozott letenni, 0'7°,o-os illetéket igy is, ugy is köteles fizetni. Tehát, a mikor még fel sem vette az összeget, az összeg maximuma után már eleve köteles a 0*7 °/o-ot az államkincstárba leróni. Következik az a momentum, a mikor az illető tényleg igénybe kívánja venni a hitelt, a váltót aláírja és ekkor ismét le kell rónia a bélyeget. Engedelmet kérek, jogos-e, igazságos emberi dolog-e az, hogy épen azok az emberek, a kiknek exisztencziája függ a váltóhitel kérdésétől, duplán fizessék az államnak a dijakat, duplán róják le a hűbért, a mely most, sajnos, a fehér rabszolgákat sújtja. Az az adós kifizeti a váltődij első fokozatát és ugyanőneki meg kell fizetnie a II. fokozatot is egy oly összeg erejéig, a melyet nem vett igénybe, a melyet talán nem is kíván igénybe venni. (Igaz! Ugy van! a néppárton.) T. ház! A pénzügyminiszter ur nagyon helytelenül magyarázta ezt a száraz rendeletet. Tessék csak betekinteni a nép széles rétegeibe, nézze meg, hogy mit jelent SJZ £IZ ilyen embernél, a mikor apró-cseprő váltók után kétszeres illetéket kell fizetnie. És még csodálkoznak azon Magyarországon, ha a szocziális kérdések fejtetőre állanak, a mikor az az ember az ő egyszerű paraszt eszével azt mondja magában, hogy itt is fizet, ott is fizet, duplán húzzák le a bőrét. Ebben a tárgyban kötelességemnek tartottam az interpellálást (Élénk helyeslés a néppárton.) ós kötelességem magyarázni, hogy értse meg a hatalmon levő kormány ujabb politikája, — ha ugyan életben marad, ha nemcsak olyan buborék a vizén, — hogy ebben a kérdésben milyen irányban dolgozzék tovább. Világosítsuk meg a kérdést ugy, a mint az van. A t. kormány 1901-ik évi működéséről, s az ország közállapotairól egy szép, terjedelmes munkát adott közre. Abban a munkában a pénzügyminiszter ur a közállapotokról rekapitulál, konstatál és igér. így szól többek közt (olvassa): »A jogilletékre nézve megjegyzem, hogy a tapasztalat azt igazolta, hogy a jelzálogkölcsönök átváltoztatásánál adandó bélyeg- és illetékkedvezmények különös gazdasági jelentőséggel bírnak abban az esetben, ha a kamatláb alábbszállóban van. E tapasztalat szerint tehát