Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.
Ülésnapok - 1901-333
333. országon ülés 1903 november iL-én, szerdán. 375 tására. (Helyeslés.) Következnek az interpellácziók. Nyegre László jegyző (olvassa): Olay Lajos: a villamos vasutak szabályozása tárgyában. (Mozgás a szélsobaloldalon. Egy hang: Már nem is tud róla! Zaj.) Elnök: Az interpelláczió már igen régi keletű, a képviselő ur talán már nem is óhajtja megtenni. Ugron Gábor: Udvary kivan interpellálni, őt bocsátottuk előre; átadtuk neki az elsőbbséget, Nyegre László jegyző (olvassa): Nessi Pál: Az orthodox zsidók által nyitva tartott trafikok tárgyában a pénzügyminiszterhez. (Zaj.) Elnök: Tekintettel arra, hogy ezen interpellácziókat igen régen jegyezték be és az előző kormányok egyikéhez intézték, talán lesznek szivesek nyilatkozni az illető képviselő urak az iránt, hogy fentartják-e interpellácziójukat P Ugron Gábor: Ugy áll a dolog, hogy az interpelláló képviselő urak nincsenek itt azért, mert Udvary képviselő urnak engedték át az elsőbbséget, így tehát elsősorban Udvary képviselő ur interpellál. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Elnök: Sem nekem, sem a jegyzői karnak erről tudomásunk nincs. Nekünk itt a jelentkezések sorrendjében kell haladnunk. (Helyeslés.) A jegyző nem tehet egyebet, s nem válogathat a bejegyzettek sorában lévő képviselők között, (Helyeslés.) Nyegre László jegyző (olvassa): Babó Mihály: a sályi véres biróválasztás tárgyában, a belügyminiszterhez. Lendl Adolf: a temesmegyei közigazgatási visszaélések tárgyában az 1898-ik évi buziási királylátogatás napjaiból, a belügyminiszterhez. Vészi József: a főváros III. kerületében lévő Aranyárok szabályozása tárgyában, a földművelésügyi miniszterhez. Uray Imre: a Csallóköz-csilizközi ármentesitő társulat kormánybiztosa tárgyában, a földmívelésügyi miniszterhez. Udvary Ferencz: a biztosítéki okiratok bélyegzése tárgyában, a pénzügyminiszterhez. Udvary Ferencz: T. ház! Habár a mai politikai helyzet olyan, hogy a t. háznak figyelmét rigorózus, hogy ugy mondjam, rideg számokkal foglalkozó témák alig érdeklik, de mert pártomnak egyik sarkalatos, alappontja, hogy az apró, szegény emberek érdekeit minden irányban védje és a kormánynak esetleges tévesen felfogott irányzatát lehetőleg reparálja, (Helyeslés balfelöl.) felemeljük tiltó szavunkat és rámutatunk oly kérdésekre, a melyeket innen a piros bársonyszékből alig láthatnak meg a miniszter urak, különösen nem akkor, midőn a szegény népet, bár csak pár fillérrel is, de rengeteg érzékenyen sújtják. A magyar parlamentben már elhangzott egy pár szó ezen kérdés tárgyalásánál. {Halljuk! Halljuk!) A megbukott kormánynak pénzügyminiszterét, a ki ugyancsak a mai kormánynak pénzügyminisztere, már egyszer meginterpellálták a biztositóki okiratok II. fokú bélyegzése tárgyában. Erre a miniszter ur jónak látta oly választ adni, a mely látszólag igazat adott a rendeletek holt, rideg betűjének s ezzel ennek a mostani legújabb és igazán mondhatom, nyakatekert irányzatnak. Ha figyelembe veszszük gróf Tisza István miniszterelnök ur programmbeszédét és annak különösen azon pontját, a hol azt mondja (olvassa): »Az én nézetem szerint emelni fog kelleni a közel jövőben a katonai terheket is, emelni fog kelleni a polgári élet terén felmerülő terheket is, de egyiket sem szabad tovább emelni, mint a meddig az a nemzet érdekében feltétlenül szükséges.« Természetes dolog, hogy ha ilyen kilátásaink vannak, akkor a t. kormánynak egyik első szempontból, a hatalmi kérdés szempontjából kötelessége megragadni minden egyes alkalmat és módot arra, hogy lehetőleg sok, igen sok adót és illetéket lehessen az állam kasszájába beliferálni. Kicsiny dolognak látszik ez, de ha az ember figyelembe veszi az alanyoknak, azoknak a kis embereknek fizetőképességét, be kell, hogy lássa, hogy egy kisebb összegű tétel is rengeteg súlyos lehet arra a kis emberre. A miniszterelnök ur programmbeszédének egyik része — nem akarom újból felolvasni — foglalkozik közgazdasági kérdéseink megoldásával és mintegy tanácsot ad arra vonatkozólag, hogyan takarékoskodjunk és hogyan adjunk módot a népnek, hogy vagyonilag erősödjék. És mégis azt látjuk, hogy az a programmbeszéd nem terjeszkedik ki erre a tételre, a melyet pedig nem árt pénzügyi szempontból itt szellőztetni. A magánhitelkérdéssel (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) elsősorban a hatalmon lévő kormánynak kell foglalkoznia és adnia az irányt, hogy azt könnyen és olcsón lehessen igénybevenní. Ez olyan momentum az államháztartásban, a melyre kell, hogy a legintenzívebb gondot fordítsa a t. kormány. Hisz tudjuk azt, hogy Magyarország ősi ereje, a mezőgazdák, az apró nép erejéből származik. Tudjuk azt, hogy a mi kisiparunk, melyet a nagyobb gyárak és a szabad iparnak szankczionálása által lehetőleg tönkre tett a t. hatalmi párt, e néposztálynak a méhekhez hasonló munkásBága alapján indul ki, s ebből folyólag az egész nemzet gazdasági élete ezen alapszik. Ezek a kis emberek hitelre szorulnak. Hisz nagyon szép és könnyű beszéd az, hogy mi kereskedelmileg mennyire jól fejlődünk, itt van az osztrák magyar-bank, a mely megadja a hitelt olcsó kamatláb mellett azoknak a beczégezett kereskedőknek, az amúgy is dúsgazdag bankoknak. Ámde ezek honnan veszik az ő alapjukat, alanyukat ? Vájjon nem a vidéki takarékpénztárak váltótárczájából ? Ezt pedig vissza kell vezetni arra a kiinduló pontra, a mely a vidéki takarékpénztáraknak a hitelanyagát képezi, t. i. a kisebb