Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.
Ülésnapok - 1901-333
333. országos ülés 190$ november ll-én, szerdán. 371 Hock János: . . . a ház nyilványossága előtt védelmezem magam és a választ megadom. T. ház! Abban a polémiában, a melyet Polónyi Géza t. képviselőtársam ellenem folytatott, többek közt kérdezi, hogy mivel szolgált ő rá, hogy én itt a ház szine előtt megtámadom és derültség tárgyává teszem? T. képviselő ur, azt hiszem, hogy ha a parlamentben a nézeteltéréseket kölcsönösen megvilágítjuk és azokra rámutatunk, azokból a konklúziót levonjuk, az nem személyes jellegű támadás, hanem ellenkezőleg, az a tárgyalásnak a fejlesztése, a vitának kibővítése, emelése, mert hiszen minden oldalról megvilágítunk egy kérdést és így természetesen a közönség elé is tisztán helyezünk egyes politikai álláspontokat. Én tehát nem a képviselő urat támadtam, hanem egyszerűen az ő eljárására mutattam. (Polónyi Géza kőzhessél.) Megmondom azonnal, ne legyen türelmetlen. Polónyi Géza: Kérem, önnel szemben nagyon türelmes vagyok. (Derültség a jobboldalon.) Hock János: Nagyon helyes! T. ház! Nagyon sajnálom, hogy ismét csak vissza kell nyúlnom a múltba és a t. ház figyelmét felhívnom a legközelebbi beszédemre, a melyben gr. Khuen-Héderváry ur ellen állást foglaltam és itt a házban őt megtámadtam. Akkor történt, hogy kijelentettem, ha egy tisztességes kompromisszum-ajánlattal jönne bárki, a mely a nemzetnek a véderőből való igényeit, a nemzeti politikának minden szempontjait kielégíti, akkor én nem ismerem el annak az álláspontnak jogosultságát, hogy »most«; valamint nem ismertem el annak az álláspontnak jogosultságát, a mit Ohlopyban hangoztattak, hogy »soha«, mert minden nagy törvényalkotás, minden nagy nemzeti vívmányt meginäitó törekvés kompromisszum alakjában szokott létesülni, t. i. az igényeknek olyan összeegyeztetéséből, hogy a békés megoldás utján az országnak használjunk. Mikor én ezt a propozicziómat nyíltan megtettem, igaz, hogy nehéz helyzetem volt, mert az obstrukczió hullámverései közt úgyszólván magányosan álltam ezen álláspontommal itt az ellenzéki oldalon. Akkor mondta a t. képviselő ur, hogy ez nem kompromisszum, hanem kompromittálás. Polónyi Géza: Ha ilyen paktumot kötünk a felségjog tekintetében. Hock János: Pardon, én a taktikai eljárásra vonatkozólag értettem és ugy is mondta a képviselő ur, hogy ez az ajánlatom koropromittálás. Hiszen akkor még felségjogról szó sem volt, (Igaz! Ugy van! balfelöl.) az csak a kilenczes bizottság álláspontja után lett világossá. Az volt a különbség köztünk taktikai szempontból, hogy mig én az ország figyelmét felhívtam, hogy a békés kibontakozás oly módját keressük, a mely nem a nemzeti becsület árán történik, de a mely igényeinket kielégíti: addig a képviselő ur akkor az én taktikai szempontjaimat is visszautasította. Polónyi Géza: Nem erre, a paktumra értettem. Hock János: Bocsánatot kérek, én egyszerűen a históriai tényt regisztrálom, a mi a házban történt, és hozzá fűztem azon kérdést is, vájjon ragaszkodik-e a képviselő ur a régi álláspontjához, mert én ragaszkodom. Hogy mit talál ebben személyes sértést, azt nem tudom. A hiúságnak egy feneketlen mélysége kell ahhoz, hogy valaki a képviselőházban lefolyt tárgyalásokra és a tényre magára vonatkozó megjegyzéseket ilyen fontos dolognak tartson. (Derültség balfelöl.) Arról én nem tehetek, hogy a tényben magában a komikum magva rejlik. Szememre veti továbbá következetlenségemet és itt két szempontot emlit. Az egyik az én politikai magaviseletem és pártállásom, melyet szerinte változtattam; a másik ezen beszédben megnyilatkozó inkonzekvencziák. A politikai pártállásomra vonatkozólag látszólag teljesen igazsága van. Én bejöttem mint fiatal politikus, talán 26 — 27 éves koromban ide a házba és a véderővita alkalmával kifejlődött nagy elvi ellentétek elsodortak engem abból a pártból. Beleolvadtam az Apponyi-pártba, a mely mellett állandóan kitartottam és azt hiszem, azoknak az eszméknek és elveknek védelmében én sokkal tovább mentem el, mint az én volt bajtársaim és hű maradtam a zászlóhoz akkor is, mikor ezen elveknek védelmét a parlamenten kívül kellett nekem teljesítenem. Én tehát eszméimhez, elveimhez mindig hű maradtam, azokat soha alku tárgyává nem tettem, és ha a pártinkonzekvencziának a vádját szememre vethetik, az ellenzékről nincs jogosítva senki azt tenni, (Igaz! Ugy van! balfelöl.) mert hiszen minden nemes és becsületes küzdelemben ott álltam, saját önérdekeim feláldozásával vettem részt egy tisztességes, ideális küzdelemben. (Igaz! Ugy van! balfelol.) Hogy ezen ideális küzdelemnek értékét a t, képviselő velem szemben nem akarja méltányolni . . . Polónyi Géza: Ellenkezőleg, én méltányoltam, de ön ok nélkül megtámadott. Hock János: Ismétlem, nem támadtam. Én kifejtettem, hogy abban semmi személyes invektiva nem volt, hanem egyszerűen csak egy ellenem intézett támadásnak visszautasítása. Azután rátér a képviselő ur arra, hogy minő következetlenségbe estem én beszédem folyamán. Nincs a világon oly beszéd, a melyből a következetlenség egész lánezolatát ki ne lehetne olvasni, ha azt nem a maga összefüggésében nézzük, hanem kiszakított részeit mozaikszerükig állítjuk össze. Hiszen a szentírásból bebizonyithatom igy, hogy nincsen Isten, mert ott is előfordul egy bibliai szakaszban : monda az esztelen, az ő szivében nincsen Isten. Elhagyom az első részt, az esztelent, s egyszerűen csak az idézetre mutatok reá és akkor az ellenkezőt 47*
