Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.

Ülésnapok - 1901-333

333. országos ülés 1903 november 11-én, szerdán. 359 interpellácziók is jegyeztettek be, tehát körülbelül 14—15 interpellácziót kell előterjeszteni: indítványozom, hogy az interpellácziókra egy órakor térjünk át. (Helyeslés.) Elnök: Ha a ház hozzájárul, kimondom, hogy az interpellácziókra egy órakor fogunk áttérni. Következik a további teendők iránti intézkedés. Szólásra ki következik ? Trubinyi János jegyző: Polónyi Géza! Polónyi Géza: T. képviselőház! Nemcsak a tárgy fontosságánál fogva, hanem bizonyos mértékig személyes kötelezettség czimén is fel kell szólalnom, mert bizonyos támadásokban részesültem távollétemben, melyeket rektifikálni politikai reputáczióm érdekében is kötelességem. Kötelességem felszólalni azért is, mert a t. miniszterelnök ur programmbeszédében, melylyel foglalkozni szándékozom, szives volt megemlékezni arról, hogy ő a politikai élet egyik-másik férfiával tényleg beszélgetést folytatott, a mely beszélgetés minden paktálási czélzat és kötelezettségvállalás nélkül folyt; és miután ezen beszélgetésben én is résztvettem, kötelességem ennek indokát röviden abban előadni, hogy én a múltban és a jelenben is, a jövőben is ugy kezeltem, kezelem és fogom kezelni az ország nagy érdekeit érintő politikai kérdéseket, hogy sohasem gondolok arra, hogy ellenségekkel, hanem csak arra, hogy politikai ellenfelekkel állok szemközt, és a haza és az ország érdekében sohasem tudnék elzárkózni az elöl, hogy a parlamenti élet egyik legfontosabb tényét, a megegyezést, tőlem telhetőleg előmozdítsam. (Helyeslés jobbfelöl.) Ezeknek előrebocsátása után rá kell térnem a politikai helyzetnek súlypontjára, a t. miniszterelnök kormányalakításának, hogy ugy mondjam alapzatára és az e körül történt eseményekre, hogy ezekre nézve saját álláspontomat, kifejezetten mondom, egyéni álláspontomat itt a t. képviselőház előtt elmondjam és a mennyire tőlem telik, meg is indokoljam. Hónapok óta nagy, fenséges és lélekemelő harcz folyt és folyik a parlamentben a magyar nemzet legvitálisabb jogainak, az egész hadsereg kiegészítő részét képező magyar hadseregben a magyar szolgálati és vezénynyelvnek kivívása érdekében. Nem szükséges mondanom itt, egy ilyen ilusztris testület előtt, hogy ez a kérdés nem mai keletű, mert hiszen mindnyájan ismerjük annak történelmi múltját és tudjuk azt, hogy több mint száz év óta küzd a nemzet ezen jogaiért, fájdalom, eddig eredménytelenül. Az a chlopy-i hadiparancs, a mely megjelent, históriailag megállapítható, egyszerű kópiája — hogy ezt a kifejezést használjam — az 1802. évben kibocsátott királyi leiratnak; majdnem szószerint ugyanazt tartalmazza. T. képviselőház ! Én a chlopy-i hadiparancsra vonatkozó kérdéssel most ez alkalommal azért nem szándékozom foglalkozni, mert az olyan mély közjogi jelentőségű téma, hogy egy más kérdéssel kapcsolatban, a melyről szintén csak röviden szándékozom megemlékezni — és ez a nemzetiségekre vonatkozó politikai programmja a t. miniszterelnök urnak olyan tág terület, hogy ezen két kérdés maga nem egy, hanem két parlamenti beszéd tárgyául is elég alapot szolgáltat. Ezeket a kérdéseket tehát csak röviden fogom érinteni; különösen a chlopy-i hadiparancsra vonatkozólag csak azért érintem a kérdést röviden, mert jogosultnak tartom bizonyos mértékig parlamenti szempontból azt a felfogást is, hogy expiáltatott ez a chlopy-i hadiparancs az által a tény által, hogy az azon álláspontot reprezentáló gróf Khuen-kormány ezen alkalomból és ezen okból itt a parlamentben, annak nyilt színén elbukott és magának a nemzet ilyen módon, tehát parlamenti utón elégtételt szerzett, Vájjon elégséges-e az az elégtétel: vagy sem, ezzel a kérdéssel én most foglalkozni nem kivánok, csak konstatálom, hogy vannak ilyen vélemények is. Rátérek azonban magára a döntő kérdésre. Miként állott a dolog a Tisza-kormány megalakulása előtt? Gróf Tisza István miniszterelnök urat értem a Tisza-név alatt, ne méltóztassék a rövidítést rossz néven venni, A Tisza-kormány megalakulása előtt ugy állott előttünk a kérdés, hogy mi, a kik történelmi alapon és a törvényekre való hivatkozással az 1867 : XII. t.-cz. 11. §-ának nemcsak nem engedtük meg azon értelmezését, hogy abban a felségjog oly értelemben volna törvényhozásilag dekretálva, vagy a nemzet törvényhozási joga a Felségre oly értelemben volna átruházva, hogy az a Felséget korlátlanul illetné meg; hanem még kevósbbé járulhattunk hozzá azon felfogáshoz, hogy ezen Bécsben korlátlannak hirdetett felségjog alapján a koronás király a nemzet nyelve felett is a hadseregben rendelkezési joggal birna. E nagyjelentőségű kérdésben mi, a képviselőház ezen oldalán ülő képviselők, a Tisza-kormány megalakítása előtt joggal és meggyőződéssel hirdethettük és állíthattuk, hogy a nemzetnek osztatlan közvéleménye ezen az állásponton áll. De mi történt ? Megtörtént az, hogy az évtizedek óta politikai programm nélkül, tisztán csak a szabadelvüség jelszavával kormányzó többség végre rászánta magát, hogy ezen nagy kérdésekben egy programm megalkotásához és szövegezéséhez fog. Ezen programm megállapításánál az u. n. kilenczes bizottság álláspontja promulgáltatott, a mely álláspont tartalmazta egy sajátságosan létrejött kompromisszumnak azt a még sajátságosabb eredményét, hogy a kilenczes bizottság ezen eminens kérdést a felségjog terjedelmének értelmezése tekintetében egy elburkolt, mindenki által félreérthető és tetszés szerint magyarázható olyan formulában állapodott meg, a mely szerint csak annyi mondatnék ki, hogy az az állapot, a mely a hadseregben a nyelvkérdésre vonatkozólag