Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.
Ülésnapok - 1901-316
316. országos ülés 1903 Julius 24-én, pénteken. 27 hogy e programm • mellett szilárdul megálljon és annak győzelmét mindan tényezővel, nemcsak a kisebbséggel, hanem a koronával szemben is keresztül vigye. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Olay Lajos: Akkor Szilágyi Dezső élt még ! Vázsonyi Vilmos: Darányi Ignácz urnak ez a határozati javaslata magában foglalt még egy másik pontot is. Kimondotta t. i. a szabadelvű párt, hogy a lelépő miniszterelnök és minisztertársai irányában a párt rendithetetlen ragaszkodását és bizalmát fejezi ki és felkéri őket, hogy a párt vezetését ezen nehéz napokban is tovább folytatni szíveskedjenek. A szabadelvű párt tehát akkor kimondotta, hogy a koronának joga van bárkit megbízni az ügyek vezetésével, de nincsen joga arra, hogy a szabadelvüpártnak vezért adjon. így volt ez Deák Ferencz idejében ; voltak váltakozó kormányelnökök, de Deák Ferencz volt a szabadelvű párt vezére, tehát a vezéri méltóság függött a képességtől, függött az akaraterőtől, függött a szabadelvű párt bizalmától, függött a közvélemény megnyilatkozásától és a közvélemény koronázta meg a szabadelvű párt vezérévé azt, a közvélemény adta a vezéri pálczát annak a kezébe, a ki tehetségénél fogva arra méltónak bizonyult, nem pedig a király, a kinek csak az a felségjoga van, hogy kormányelnököt küldjön ki és nem vezért a szabadelvű párt és a parlament vezetésére. A szabadelvű párt 1894-ben ezt még tökéletesen átértette és azt mondotta: legyen bárki a kormányelnök, azért Wekerle Sándor és társai maradnak a mi vezéreink. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Hogy ez igy van s hogy erre azok, a kik ezt a heroikus kirohanást megcsinálták, nagyon büszkék voltak, ennek jeléül idézem Darányi Ignácz miniszter urnak az 1894. június 2-iki pártértekezleten tartott következő kőbe vésendő szavait: (Halljuk! Halljuk!) »Mi talán,« — úgymond Darányi Ignácz ur, a szabadelvüségnek törhetlen harczosa, — »régen el leszünk felejtve, midőn ezen küzdelmekre, parlamentünk ezen korszakára, késő időkben büszkeséggel fognak emlékezni.« Lehet, hogy késő időben büszkeséggel fognak emlékezni, de én beérném azzal, ha maga a t. miniszter ur ezen nem késő időkben büszkeséggel emlékeznék rá. (Derültség.) Ez, az 1894-iki kirohanás volt a szabadelvű pártnak utolsó szabadelvű fellobbanása, de ez volt egyúttal az igazi többségi akaratnak utolsó fellobbanása is. Akkor, t. ház, a szabadelvű párt nem restelte azt, hogy nyilvánosan találkozzék a közvéleménynyel. Akkor a szabadelvű pártnak jelenleg is érdemes elnöke, midőn Wekerle Sándor bukása után néptömeg jelent meg a szabadelvű párt ablakai előtt ünneplés szándékával, a mi, azt hiszem, hogy azóta sem esett meg a szabadelvű párttal, akkor a szabadelvű pártnak tiszteletreméltó elnöke szólott az egybegyűltekhez, szólott a néphez és ő is kimondotta azt, (olvassa) : »Az Úristen adja, hogy mindegyikünk örömmel emlékezhessék vissza arra az estére, midőn egy szívvel, egy lélekkel azt kiáltottuk, éljen Wekerle Sándor!« Ezóta a szabadelvű párt a közvéleménynyel való ezen kompromittáló nyilvános találkozása után óvatosan kerülte, hogy nyilvánosan érintkezzék a közvéleménynyel, legfeljebb csak titkos találkákat adott a közvéleménynek a főispánok utján. Olay Lajos: Azért nem kell Wekerle fenn Bécsben, mert magyar volt! Vázsonyi Vilmos: Többségi akaratról beszélnek ismét, elfelejtve azt, hogy a többségi akarathoz kettő kell: többség és akarat! (Derültség balfelöl.) A többséget látom, de az akaratot 1894 óta nem látom. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) A többségi akarat ugyan hogyan érvényesült a legközelebb lefolyt esztendőkben ? Hát miféle érvényesülése volt a többségi akaratnak az, hogy midőn a b. Bánffy Dezső ellen vivott obstrukcziő után a nemzeti párt bevonult a szabadelvű pártba, a szabadelvű párt pontról-pontra nem azokat a követeléseket valósította meg, melyek az ő programmjában voltak, hanem azokat, a melyek ellen küzdött és a melyek a harczoló kisebbségnek programmjában voltak. A curia bíráskodás, az adóhátralékosoknak választói joga, az összeférhetlenségi törvény, mindezek a kisebbségnek követelései voltak és a kisebbség a maga küzdelmének erkölcsi súlyával kényszeritette arra a többséget, hogy a kisebbségnek ezen programmját megvalósítsa. (Igaz! Ugy van! balfelöl,) És ha gróf Apponyi Albert t. képviselőtársunk helyesen is mondotta azt, hogy a szabadelvű pártba bevonult nemzeti pártnak mindezekben megvan az érdeme, mégis megfeledkezett arról, hogy nemcsak a nemzeti pártnak van meg az érdeme, hanem mindazoknak, a kik az akkori obstrukcziő táborában állottak, tehát az egész ellenzéknek, mert ezek a vívmányok, reformok, mind a lekicsinyelt, a lebecsült obstrukcziő eredményei. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsobalóläalon.) Maga ez a fúzió, vagy beolvadás, maga a pártközi paktum és annak eredményei a többségi akaratnak hallatlan megaláztatását és bukását jelenti. De menjünk tovább. Ott van a régi szabadelvű párt, az ó-Bzabadelvüek csoportja. Midőn Széll Kálmán vette át a kormányzatot, három részből állott a szabadelvű párt: a régi szabadelvűekből, a disszidensekből és a nemzeti pártiakból. Ez a három rész meglehetősen megóvta különállását mind a mai napig. A többségi akaratnak fensége vájjon hol nyilatkozott meg a régi szabadelvűek magatartásában ? Hol van ott a többségi akarat, hol van ott a többségi önérzet, midőn a régi szabadelvű párt az uj rendszernek négy esztendeje alatt a legbájosabb nyugalommal és mosolylyal tűrte és hallgatta el, hogy uj rendszerről beszéljenek, és ugy emlegessék azt a megbukott rendszert, a melyet ők támogattak, mint a korrupcziónak és az erőszaknak a rendszerét. Valahányszor uj rendszerről 4*
