Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.
Ülésnapok - 1901-316
26 316. országos ülés 1903 július 2h-én, pénteken. maga számára a parlamentben a vezetőszerepet és követeli ezt a szabadelvű párttal szemben is, mert biszen Tisza Kálmán bires teóriája óta minden miniszterelnök elvárja, hogy a szabadelvű párt őt ismerje el a maga vezérének. (Ugy van! a szélsobalóldalon.) De van még egy barmadik antitézise is ennek a kormánynak. Mint alkotmányos kormány mutatkozik be, azonban nyomban megfesti sötét hátterét az abszolutizmusban és mihelyest annak jelenségeit észleli, hogy az ellenzék, vagy az ellenzéknek harczoló része nem egészen alkalmazkodik ezen alkotmányos kormány intenczióihoz, nyomban az abszolutizmus rémeivel ijesztget minket: »háttérben a sötét bakó«. (Mozgás jobbfelöl.) Én konstatálom ezen ellenmondással szemben, hogy vitáinkban az abszolutizmus kérdése csak akkor kezdett előtérbe nyomulni, midőn ez a kabinet a szinen megjelent. (Ugy van! a szélsobalóldalon.) Soha eddig nem beszéltünk arról, hogy a nemzeti ellentállás, rezisztenczia, vagy az obstrukczió, — vagy nevezzék bárminek — az abszolutizmust vonhatja maga után. Ennek a kormánynak megjelenése tehát csodálatosan átalakitotta a kedélyeket nemcsak a túlsó részen, hanem itt is, azáltal, hogy épen ezen kormány megjelenése alkalmával egyszerre az emberek eszmekörébe beférkőzött az abszolutizmus lehetőségének gondolata. De, t. képviselőház, még ezzel sincsen kimerítve az antitézisek sorozata. Ez a kormány nemcsak hogy átmeneti programmal állandó akar maradni, ez a kormány nemcsak hogy hivatalnok-kabinet, a mely a parlamentáris kormányzat allűrjeivel lép fel, nemcsak hogy alkotmányos kormány, amely az abszolutizmus rémével fenyeget, tehát a felmondásra csinált konstituczió elvét akarja politikai életünkbe bevinni : hanem egyszersmind szabadelvű kormány is annak a férfiúnak vezetése alatt, a kit a szabadelvüség legklasszikusabb korszakában, 1894-ben a szabadelvű párt a szabadelvű egyházpolitika befejezésére méltatlannak itélt és a kinek visszaüzetését a diadal és az öröm valóságos paroxizmusával ünnepelte. (Ugy van! a szélsobalóldalon.) Olay Lajos: Háromszor küldték vissza! Kitessékelték! (Mozgás.) Vázsonyi Vilmos: T. képviselőház! Én egy dolgot tökéletesen befejezettnek tartok ezen kabinet küldetésével. Befejezettnek találom ugyanis a kabinet küldetésével a szabadelvű párt államosításának folyamatát, (Derültség a szélsobalóldalon.) mert ha eddig még leplezve lehetett előttünk a Tisza Kálmán hires tétele óta szakadatlanul folyó államosítási proczesszus, azon bires tétel óta, a mely azt mondotta, hogy a szabadelvű pártnak vezére mindenkor tlZ; Sí kit a korona bizalmával megtisztel, vagyis a szabadelvű pártnak a vezérét a korona jelöli ki; mondom, ha ezt a helyzetet leplezni lehetett eddig, ma már ezt leplezni nem lehet. Mert az előző kormányelnök ur egyénisége, Széll Kálmán volt miniszterelnök ur kiváló képességei és politikai érdemei leplezhették azt, hogy Széll Kálmán is csak a korona bizalma révén és nem a maga tényei és nem a maga képességei alapján vezére a szabadelvű jiártnak, de gr. Khuen-Héderváry Károly miniszterelnök ur küldetése után többé ezt a helyzetet leplezni nem lehet. (Igaz! Ugy van! a szélsobalóldalon.) Hiszen azt a házasságot, azt a boldog frigyet, a mely most a miniszterelnök ur ós a szabadelvű párt között fennáll, egy valóságos amerikai stilü, par distance eljegyzés előzte meg. A szabadelvű párt legnagyobb része ugyanis még szemtől-szembe nem is látta miniszterelnök urat, hires szakálának a szinét sem tudta még akkor, midőn már elhatározta azt, hogy teljes bizalommal lesz a kormányelnök ur iránt. Ha tehát leplezni lehetett Széll Kálmán kormányzása alatt a szabadelvű párt államosítását, ha leplezni lehetett azt, hogy a szabadelvű párt udvari, királyi párttá fejlődött ki az idők folyamán: gr. KhuenHéderváry Károly küldetésével ez a helyzet többé leplezhető nem volt, mert a szabadelvű párt vele magát par distance eljegyezte, azután őt. a ki húsz esztendeje ebben a képviselőházban működést ki nem fejtett, vezérének elfogadta és ma a miniszterelnök ur épugy szeretett vezére a szabadelvű pártnak, a miként szeretett vezérei voltak gr. Szapáry Gyula, Wekerle Sándor, br. Bánffy Dezső és Széll Kálmán volt miniszterelnökök. Ha visszapillantunk az 1894. esztendőre, a melyben a jelenlegi miniszterelnök ur passzív szerepet játszott, ennek történetéből ismerhetjük meg legjobban, hogy mennyire sülyedt, menynyire hanyatlott lefelé akaratban, egységben, programúiban, erőben és politikai bátorságban a szabadelvű párt. (Sálijuk! Halljuk! a szélsiibalodalon.) Külsőleg is egészen más volt az akkori, pedig eléggé veszedelmes, válságnak elintézése. Az, a mit itt a képviselőház egyik rendkívüli gyűlésén mint óhajtást hangoztattak, hogy t. i. a király jöjjön le Budapesre a válság elintézésére, 1894-ben megtörtént. A szabadelvű párt pedig akkor áttörte azt a hires elméletet is, a melyet Tisza Kálmán állított fel s a mely abban állott, hogy a szabadelvű pártnak mindenkor az a vezére, a kit a korona jelöl ki vezérnek ; áttörte ezt az elméletet és elfogadta Darányi Ignácz t. képviselőnek és jelenleg miniszter urnak, a mostani kabinet tagjának, azt a határozati javaslatát, hogy először is a párt egész programmját, különösen pedig egyházpolitikai programmját, változatlanul fen tartja és azután annak sértetlen, teljes és haladéktalan keresztülvitele mellett szilárdan megáll. Az első különbség tehát az, hogy a szabadelvű pártnak akkor volt programmja. De nemcsak programmja volt, hanem e programm mellett volt akarata is,
