Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.

Ülésnapok - 1901-330

3,50. országos ülés 1903 november 1-én, szombaton. 301 Ez a példa igen világosan, bebizonyítja azt, hogy milyen volt a felfogás azelőtt, 1867 után a felségjogok terjedelmére nézve. De azt hiszem, hogy a felségjogok terjedelmére nézve most is csak azért van az uralkodó más felfogásban, mint régebben — és ezt nekem hinnem kell, mint alkotmányos embernek, — mert az uralkodót idegen tanácsosok befolyásolták ez alkalommal (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) és idegen tanácsosok befolyása alatt keletkezett a hírhedt chlopyi hadiparancs és a királyi kézirat és Körber miniszter jogtalan beavatkozása a magyar ügyekbe. A mi ezeket illeti, az én felfogásom az, hogy a király tényeiért még akkor is felelős a kormány, ha ezen tényeknek megvalósításába bele nem folyik. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Az alkotmányos felelőségnek elve szerint tehát az emiitett tényekért az akkori felelős kormány, a Khuen-Héderváry-kormány volt felelős. E felelőséget viselte is annyiban, hogy megbukott ezeken a kérdéseken és én, mint alkotmányos ember, szívesen állítom fel azt a tételt e házban, hogy a magyar országgyűlés azt az elégtételt, a melyet alkotmányosan megszerezhetett magának, meg is szerezte ugy, hogy azt a kormány elnököt, a ki felelős volt ezen királyi tényekért, a ház megbuktatta. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ugron Gábor: Nem elég! Holló Lajos: Elégtételt kell szerezni! Kossuth Ferencz: Mondottam, t. ház, hogy én, mint alkotmányos ember azt szeretem hinni, hogy a magyar országgyűlés elégtételt vett és kapott már alkotmányos formákban, mert nem szeretném tovább menő követeléssel hazámat kitenni annak, hogy az alkotmányos formákon is túlmenő oly csattanós elégtételt követeljen, melyet esetleg nem ka.pna meg; s akkor az a látszat érvényesülne, mintha az ország nem tudta volna magának a kellő elégtételt megszerezni; ezzel pedig a nemzet alkotmányos joga csorbulna meg. T. ház! Hosszú és kitartó küzdelem folyik az országban, a mely küzdelemben a miniszterelnök állítása szerint is a közvéleménynek igen széles rétegei vesznek részt. Azt hiszem, hogy midőn igy áll a dolog, midőn minden látható jel azt mutatja, hogy az ország közvéleménye nagy mérvben nyilatkozik egy bizonyos irányban, akkor igen rossz szolgálatot tesz a kormány a koronának, hogyha a koronát szembeállítja a nemzeti akarat áramlatával. Mert most mi következhetik be? Az, hogy a koronának hatalma oly nagy és oly erős, oly nagygyá és erőssé lett a magyar képviselőháznak gyöngesége folytán, hogy ezen akarattal a nemzet többé nem bír, s akkor a nemzet meggyőződik arról, hogy a mostani alkotmány csak látszat és nem alkotmány, (Igaz'! Ugy van! a szélsöbaloldalon. Egy hang: Látszat!) mert ha alkotmány lenne és nem látszat, a nemzeti akaratnak érvényesülnie kellene. (Igaz / Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Holló Lajos: Ez legjobban bizonyítja! Kossuth Ferencz: De továbbmegyek, t. ház, állítom, hogy rosszul szolgálja hazáját és királyát az olyan kormány, a mely nem igyekszik érvényt szerezni a közakaratnak, mert ha a királyi hatalom állja ennek útját, akkor minden gondolkozó ember előtt felvillan az, hogy vájjon lehetséges-e a legtermészetesebb nemzeti jogokat kivívni az országnak mostani állapotában, és ha ez igy van, — itt egyéni nézetemet fejezem ki — sok emberben felvillanhat az a gondolat, hogy igaza volt annak, a ki az inkompatibilitás elvét hirdette. Pap Zoltán: Igaza van, beigazolódott! Kossuth Ferencz: T. ház! A kérdés mostan ugy áll előttem, hogy az országban kidomborodott egy akarat, a mely daczolni kivan minden ellenállással, a mely nem veszi tekintetbe azt. hogy milyen nehézségek meredtek fel, mint sziklafalak a nemzeti akarat útjában. Ez az erős nemzeti akarat, a melyet hagyományos akaratnak nevezhetünk, mert folyton létezik a nemzetben azóta, a mióta, a XVIII. század közepén, németesiteni kezdtek a hadseregnél — ez az akarat, mondom, nem vesz tudomást arról, hogy a király, elég sajnosán, vétójogát már előzetesen is gyakorolta és lekötötte igéretét még csak nem is a nemzet, hanem a hadsereg előtt arra nézve, hogy bizonyos követelményeknek soha, de sohasem fog eleget tenni. Igenis van az országnak egy tekintélyes része, a mely nem akarja mindezt tekintetbe venni, a mely csak hazafias érzelmeitől és csakis szivétől kér tanácsot, és minden áron küzdeni akar tovább, bármilyen elérhetetlennek lássék is ez időszerint a czél: és küzd minden eszközzel, még azzal az eszközzel is. hogy megállítja az államháztartás menetét és nem tekint arra. hogy ez milyen károkat okoz az országnak. (Egy hang a jobboldalon: Elég baj az!) Van egy másik áramlat is, t. ház, a mely azt mondja, hogy addig, a míg az országnak mostani állapota és jelenlegi viszonyai fennállanak, nincs remény megdönthetni a királyi akaratot, hogyha az oly decziziv formában nyilvánul meg, mint a jelen alkalommal, mert ez esetben a nemzetnek csak olyan módja lehet ezt az akaratot megdönteni, a milyenhez magában erőt nem érez. (Mozgás halról.) Én most nem véleményt nyilvánítok, hanem tényeket konstatálok, az pedig tény, hogy az országban ilyen áramlat is van, még pedig erős. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Azok, a kik igy gondolkodnak, ugy érzik, hogy bár jogot feladni nem szabad, mert a jogfeladásért minden perczben élet-halálharczot kell a nemzetnek vívni, de hogyha a jogfeladás ki van zárva és csak tényleges állapotot kell tovább eltűrni, mert ennek megváltoztatására. az igy gondolkozók szerint a nemzetnek elég ereje nincs: akkor gyűjtsön a nemzet erőt arra,