Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.

Ülésnapok - 1901-327

234 327. országos ülés 1903 november 4-én, szerdán. Endrey Gyula jegyző: Hellebronth Géza! (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Hellebronth Géza: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Mindenekelőtt bocsánatot kell kérnem, hogy ily fontos és komoly pillanatban is bátorkodom igénybe venni a t. ház becses figyelmét és türelmét. (Zaj.Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) De különösen bocsánatot kell kérnem azért, hogy felszólalásom folytán, ha rövid időre is, de mindenesetre távolabbi időre marad azon örömélvezet, azon műélvezet, a melyet, remélem, az uj igen t. miniszterelnök urnak programmbeszéde kelteni fog a t. túloldal soraiban és azt hiszem, nemcsak az u. n, ó liberális táborban, hanem talán még inkább azon táborban, a mely 25 esztendőn keresztül küzdött a nemzeti jogokért, a nemzeti aspirácziókért, a nemzeti érzelmekért, t. i. a volt nemzeti párt t. tagjaiban. (Zaj.) Az elnöki előterjesztésben egy oly esemény foglaltatik, a mely nemcsak közéletünket, nemcsak alkotmányos működésünket, hanem, bátran el merem mondani, ezt az egész szerencsétlen országot egy súlyos és nehéz csapással sújtja. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Az előterjesztés nagyérdemű volt elnökünk, gróf Apponyi Albert lemondásának a bejelentése. T. ház! Én azt hiszem, hogy ez ünnepélyes pillanatban egy ilyen beterjesztést, egy ilyen eseményt szó nélkül hagyni nem lehet, mert az első sorban a legvastagabb hálátlansäg volna a lelépő elnök személye iránt, de másodsorban politikai következményeiben kiszámíthatatlan nagy politikai botlás is volna. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Nem lehet feladatom és nem is ezélom ebben az ünnepélyes pillanatban a történetíró szerepére vállalkozva teljes képét adni gr. Apponyi Albert óriási politikai egyéniségének. Hiszen a jelen nemzedék harmincz éves küzdelmét egybeforrasztotta a nemzeti érzüiet, a nemzeti kívánalmak, a nemzeti aspirácziók nagy küzdelmével, (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) és az ő neve bevésődött minden igaz magyar hazafi szivébe, bevésődött a lángoló hazaszeretet, bevésődött a csodálat, a tisztelet, a szeretet érzületével. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) Az utókor számára pedig az ő nagy érdemeit meg fogja örökíteni a történelem nagy igazsága, a történelem igazságos itélő bírálata, a mely igazságos ítéletet fog mondani az ő önzés nélkül való, emelkedett, csodálatos tüneményesen szép nemes ideálizmusáról. (Tetszés a bal- és a szélsobaloldalon.) Korunknak a reálizmus felé haladó szelleme az ideális nemzeti törekvéseket, a nagy nemzeti érzületeket lekicsinyíteni, másodrendű kérdésekké törpitni akarja. A nemzeti nagy eszmék, a magasztos ideálizmus helyét elfoglalja az önérdek, az önzés, (Nagy zaj. Halljuk! Halljuk! a baloldalon. Elnök csenget. Helyre! Helyre! a baloldalon.) és elfoglalja az egyéni hiúság kielégítésének féktelen vágya. Nemcsak egyeseket ragadnak el e materiális eszmék, hanem még hatalmas párt is van, a mely hitelvül, megdönthetetlen dogmának tünteti fel a mindennel való megalkuvást, az opportunitást. (Igaz! Ugy van! Taps a baloldalon. Zaj. Elnök csenget.) Ez pedig a nemzet jövőjére nézve nagyon végzetessé lehet. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) A mindennel való kibékülés, az opportunitás, megalkuvás tanai, ha azok a nemzetben gyökeret vernek és diadalra jutnak, akkor, uraim, kihal minden nemes ideál után való törekvés, kihal a hazaszeretet, kihal a lelkesedés, mely lelkesedés kihalásával pedig nagyon könnyen megfagyhat az egész nemzet és elalszik örökre. (Zaj. Halljuk! Halljuk! a szélsobaloldalon.) És mindezek az eszmék, mindezek a tanok, t. ház, érintetlenül hagyták gróf Apponyi Albert óriási egyéniségét. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Harmincz évi politikai pályán a nemzeti aspiráczióért való küzdelme fényes tanúbizonysága annak, hogy miként kell egy államférfiunak, egy pártvezérnek és egy magyar hazafinak mindenkor és mindenütt alárendelnie az önérdeket a közérdeknek, alárendelnie az önszeretetet a hazafiságnak. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Méltóztassanak megengedni, t. ház, talán kissé túl is léptem már a határon, (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsobaloldalon. Elnök csenget.) a melyet magamnak kitűztem és a mely mező talán inkább a történészé, vagy az életíróé, — bár Isten látja lelkemet — kívánom, hogy különösen ez utóbbi nemcsak gróf Apponyi Albert személyének, de az ország érdekében, a legmeszszebb eső távoli jövőben foglalkozzék vele. De az a tisztelet és szeretet, a melylyel az ő politikai működése, különösen pedig magasztos idealizmusa iránt viseltetem, daczára annak, hogy ellenkező politikai pártállást foglalok el, feltétlenül ajkaimra hozza az elismerés e szavait. (Helyeslés a bal- és a szélsobaloldalon.) Érdemeinek elismeréséül egy ország szeretete övezte körül. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsobaloldalon. Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Hellebronth Géza: És jutalmul e ház óriási többsége, csaknem egyhangú szavazata a legdíszesebb polezra emelte, a melyet magyar állampolgár elfoglalhat. Az öröm érzete hatotta át az egész nemzet minden igaz, hü fiának szivét. A szeretet, a tisztelet környezte működésében, a nemzetnek minden reménye, vágya, óhajtása az ő működésében összpontosult. Az ő elnöki fellépésében az egész nemzet egy valóban szebb, jobb jövendő hajnalhasadását látta, és íme, négyévi működése után bátran ki merem mondani az ország színe, első testülete előtt, hogy a nemzet ezen reményében nem csalatkozott. Igazságszeretőbb, pártatlanabb, méltányosabb, humánusabb férfiú nem töltötte be előtte még az elnöki állást. A jog, a törvény és az igazság nemcsak hangzatos jelszó, nemcsak czafrang volt az ő szájában, hanem volt