Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.

Ülésnapok - 1901-325

224 325. országos ülés 1903 október 3-án, szombaton. byses korát éljük és a bálványok okából nem lövünk ät az ellenségre. Hát, t. ház, dicséret illeti önöket; nem is tettünk érte szemrehányást, szívesen járultunk hozzá, hogy miután önök megtalálták az alkotmányos módját annak, hogy félretolják a harczok köréből ezt a bálványt — mert mindnyájan szentnek és sérthetetlennek tartjuk a király személyét, és még hibájában is ünnepeljük — ne szórjunk szitkot és átkot arra a fejedelemre, a kit a rossz tanácsok erre a végzetes útra kergettek, hanem vegyük elő a valóságos ellenségeket és számoljunk le Körber urékkal. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Zmeskál Zoltán: De nemcsak velük! Idehaza is! B. Kaas Ivor: Igen, az összeesküvőkkel! Polónyi Géza: Lehetetlen nem látni, hogy itt egy érdekes történelmi színjáték folyik. Az az osztrák németség, a mely sem nem nemzet, sem nem állam, tehát nem is államalkotó nemzet, a mely csak 36°o-át képezi Ausztria lakosságának, mig a lakosság 60°/

0-a, a törtektől eltekintve, szláv, hogy az az osztrák németség, a mely valóságos virtouzitással tudta eddig a népeket saját hatalmi és önző érdekei szolgálatába kergetni ós a fejedelem révén kizsákmányolni, (ügy van! a szélsöbaloldalon.) most milyen történelmi színjátékot folytat az ő hatalmának további fentartása érdekében! Nemcsak én, de közülünk bizonyára senki sem lesz, a ki a nagy német nemzetnek történelmi hivatását, nemzeti dicsőségét, és igazán az emberiség javát czélzó működését ne tisztelné és ne becsülné. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Akkor tehát, a mikor mi németekről beszélünk, sohasem beszélünk a történelmi jogosultsággal bíró nagy német birodalom németjeiről, hanem beszélünk azokról a nemzetközi parazitákról, a kiket osztrák-németek neve alatt ismerünk. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ezek az osztrák-németek ki tudták vinni azt, hogy daczára annak, hogy numerikus kisebbségben vannak magában Ausztriában is, letiporták a lengyel nemzetet, letrporták a cseh királyság jogait, és ma hatalmi békóba akarják verni törvénytelen módou a magyar nemzet jogait is azon jelszó alatt, hogy nem szabad naczionalizálni a hadsereget. Hát ma nincs naczionalizálva? Igaz, nincsen, mert az osztrák nem nemzet, csak náczió; nincsen naczionalizálva, mert az osztrák-német nem állam. De mégis, nem bámulatos dolog-e, hogy, a mint most fel fogom olvasni, 37 év hosszú küzdelmei után ezen maroknyi osztrák-németnek sikerült keresztülvinnie azt, hogy az ő érdekeinek szolgálatában a magyar nemzet is meghajolt a német vezényszó és a német szolgálati nyelv előtt? Vitassuk meg ezt a kérdést, habár terhükre vagyok is, hogy időn túl vagyok kénytelen beszélni, de érdekes dologgal foglalkozom; méltóztassanak tehát nekem egy kis időt szentelni kötelességem leróhatása ezéljából. Állapítsuk meg először, Nagy Ferencz t. képviselőtársam, és valamennyi t. képviselőtársam, hogy miben van köztünk a differenczia. En az idézetek egész légióját hoztam magammal, de nem használom fel, hanem csak röviden rekapitulálom, hogy mi van bennük. Elhoztam egy pár nagyobb osztrák hírlap vezérczikkét, egy pár kisebbrendü lap vezérczikkét, az osztrák Reichsrathnak tárgyalásait és elhoztam az osztrák urakházának tárgyalásait is. Hát, t. képviselőház, ezekből az idézetekből, a melyeket, mélyen sajnálom, hogy fel nem olvashatok, egyet mégis fel kell olvasnom, mert az azután mindent dokumentál. (Felkiáltások jobbfelöl : Ismerjük!) — Szívesen megteszek mindent arra, hogy türelmüket hiába ne fáraszszain. — Kitűnik ezekből, hogy miként fogják fel Ausztriában, és pedig kivétel nélkül — ugy méltóztassanak venni, hogy kivétel nélkül, — ugy az alkotmányos körök, mint a hírlapirodalom és a nép, a chlopy-i parancsot, és miként fogják fel az alkotmányjogi helyzetet a hadsereg szempontjából. A közjogi tétel ez: 1867ben a magyar nemzet és a király csináltak egy törvényt, a mely az osztrákok által később kényszerhelyzetben csak egyszerűen elfogadtatott . . . Vészi József: Meghamisított formában ! Polónyi Géza . , . t. i. az a szerencsétlenség történt Ausztriával, hogy Magyarország rákényszeritett egy alkotmányt. Ezen alkotmány szerint ugy állana a dolog, hogy a közös hadsereget közösnek akarták csinálni, de miután az közös hadsereg, az lett volna ennek természetszerű folyománya, hogy annak igazgatásába és törvényhozási részébe ugy a magyar, mint az osztrák parlamentnek, illetőleg törvényhozásnak beleszólása lett volna, Hogy ezt parírozzák, mind a két törvényhozás lemondott az ő jogairól, és tisztán abszolút jogon átruházta azokat a fejedelemre, ő Felségére, az osztrák császárra. Ez nyilatkozik meg Schönbornnak, Lichtensteinnak és Körbernek nyilatkozataiban, valamint ezen vezérczikkekben is, még pedig hogyan ? Akként, hogy itt tulajdonképen a hadsereg nem is egy közös instituczió, hanem egy abszolutiszticze kormányzott sziget a két alkotmányos monarchiában. Hogy ilyen alkotmányt Deák Ferencz eem csinált és hogy az 1867: XII. t.-czikket soha senki Magyarországon így nem értelmezte, a felett talán nem kell vitatkoznunk. (Ugy van! a jobboldalon.) A ki ezt az elméletet vallja a magyar törvényhozásban — gr. Andrássy Gyulát sem veszem ki — álljon fel és mondja meg. Majd rátérek azután a distinkcziókra. De azután meg is kell itt állani, mert ha nincs egy ember sem közöttünk, a ki ezt az elméletet vallaná, akkor az egész harcz közöttünk és a korona között a nemzeti vezényleti és szol-